Béres Attila

Ahol a színháznak városa, a városnak színháza van

Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatán Miskolc színházi élete került fókuszba az aktuális évad és a jubileumok tükrében. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Béres Attilát, a Csodamalom Bábszínházat vezető Temesvári Évát és Stuber Andrea színikritikust kérdezte Seres Gerda.

Meghirdette 200. évadát a Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színházban az augusztus 24-én induló bicentenáriumi színházi évadot A tatárok Magyarországban című előadással indítják, amelyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség.

Hamarosan nyit Salföldön a Thália Nyárikert

Június 17-én a Művészet című előadással nyitja meg kapuit Salföldön a Thália Színház nyári játszóhelye, mely kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.

Az értelmiségi, a cinikus, a mély lelkületű, a forradalmár és a matematikus – Béres Attila a miskolci színházról

1992. október 5., reggel 7.30, egy kávé a Kolozsvári Magyar Színház büféjében Funkcionális analízis óra helyett – így kapcsolódott össze Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójának élete először, mintegy véletlenszerűen a színházzal. Ez a futónak induló viszony jelen idő szerint tartós házassággá nemesült. A demokratikus vezetés buktatóiról, a nyitvatartás szükségességéről és a Budapest – vidék tengelytörésről beszélgettünk.

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház a fennmaradása érdekében

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház annak érdekében, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.

Sokat tanulni, sokat kacagni – a Micimackót mutatja be a Miskolci Színház

A Százholdas pagony lakóit valószínűleg mindenki ismeri. A. A. Milne humorral és szeretetteli filozófiával átitatott történetét most Béres Attila rendezésében, Lőrinczy Attila színpadi átiratában, Nagy Nándor zenéjével láthatjuk a Miskolci Nemzeti Színház színpadán október 7-től.

Nők, férfiak, egyenlők? – A Babaházat mutatják be Miskolcon

Az évad utolsó premierjére készül a Miskolci Nemzeti Színház: április 14-én a Babaház lesz látható Béres Attila rendezésében, Czakó Juliannával és Görög Lászlóval a főszerepben.

„Magatokon röhögtök!” – A revizor Miskolcon

Február 26-án mutatja be legújabb előadását a Miskolci Nemzeti Színház. A revizor című vígjáték Béres Attila rendezésében érkezik a Nagyszínház színpadára, Görög Lászlóval és Simon Zoltánnal a főszerepben.

Béres Attila rendezi a Chicagót jövő nyáron a Dóm téren

A Szegedi Szabadtéri Játékok saját bemutatóját Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója állítja színpadra.

Először mutatják be a Kabarét a Vígszínházban

A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét.

„A színházban megszűnik az idő” – 198. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház

A világirodalom kiemelkedő alkotásaival várja közönségét a miskolci teátrum a 2021–2022-es évadban. 12 bemutatót terveznek, emellett a színház bérletrendszere is teljesen megújul ettől az évadtól.

„Megtartani a közösséget a legnehezebb időkben is” – Évadot zárt a miskolci színház

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház július 31-én. Az eseményen Béres Attila igazgató összegezte az elmúlt időszakot. A pandémia miatt egy nehéz és rendhagyó évad zárult most le, de a színház vezetősége bizakodva tekint a jövőbe, és remélik, hogy a kéthetes nyári szünet után újból a megszokott rendben kezdődhet majd el a 2021–2022-es évad.

Producerek – A világhírű musicalt mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

A Broadway világát szarkasztikus humorral és öniróniával ábrázoló darab a bemutatásának évében minden idők legtöbb Tony-díját kapta: tizenkettőt a lehetséges tizenötből, és azóta is fergeteges sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Most a Miskolci Nemzeti Színházban látható a díjnyertes sikerelőadás Béres Attila rendezésében.

„A rendezésben szenvedélyesen létezem” – Béres Attila ötvenéves

Pályája elején megtapasztalta, hogy milyen az, amikor fölröptetik, majd lezuhan. Ma már úgy gondolja: ez nagyon jót tett. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával matematikusi kezdetektől a színészi ambíciókon át a szabadság kérdéséig számos dologról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.

Az Illatszertár a Thália Színházban

Szinetár Dóra és Ember Márk főszereplésével mutatják be a századelőt idéző Illatszertár című darabot a Thália Színházban pénteken. László Miklós romantikus vígjátékát Béres Attila rendezésében láthatja a közönség.

Nem csak blabla, hogy a legfőbb törekvésünk a minőség

Interjú Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával.