Debrecen
Az irodalom éjszakája újra Debrecenben
Az elmúlt évek sikere után Debrecenben harmadik alkalommal rendezik meg az Irodalom éjszakája elnevezésű eseményt.
Nemzetközi zenei versenyt rendeznek jövőre Debrecenben
Jövőre rendezik meg az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt Debrecenben.
Időutazás Zrínyi Ilona korába a Csokonai Színházzal
A Szenvedély és hűség című előadás Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül mutatja be a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát.
DESZK@ Digital a Csokonai Színházban
A Csokonai Színház kortárs drámákat felvonultató tavaszi fesztiválja rendhagyó módon olyan színházi produkciókkal várja a közönséget, amelyek a járványhelyzetben eleve digitális platformra készültek vagy arra adaptálódtak. A szervezők olyan előadásokat válogattak a május 26-tól 29-ig tartó eseményre, amelyek különböző módokon járják be a digitális és az online tér adta kreatív lehetőségeket.
Deszk@ Digital fesztivál Debrecenben
Szokatlan színházi környezetben, a Nagyerdei Stadion gyepéről óriáskivetítőkön keresztül kísérhetik figyelemmel az idei Deszka Fesztiválra készült produkciókat az érdeklődők május 26-tól.
Húsz előadás az idei debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokon
Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben, június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékokon.
Nyit a Csokonai Színház
Különleges Hamlet-előadásukkal várják újra a közönséget. Folytatódnak az operakoncertek is.
Tárlatvezetéssel vár a MODEM
Ezen a héten három, a kortárs magyar képzőművészet egy-egy kiemelkedő életművét vagy szeletét reprezentáló tárlat válik személyesen is látogathatóvá a MODEM-ben a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.
Trianonhoz kapcsolódó időszaki kiállítás nyílik a debreceni Déri Múzeumban
HATÁR-SORSOK címmel új, Trianonhoz kapcsolódó időszaki kiállítást nyitnak meg pénteken a debreceni Déri Múzeumban. Az online megnyitót a múzeum Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján pénteken 10 órától követhetik az érdeklődők.
„A teremtés első lépése a fény megalkotása” – Interjú a debreceni Lighthouse művészeivel
Debrecen kulturális életében évtizedek óta jelentőséggel bír a fényművészet. Bár a járványhelyzet miatt idén nem borulhat fénybe az egész város, a művészet vészterhes időkben is utat tör magának.
Fiatal, amatőr könnyűzenészeket támogat a debreceni önkormányzat
Megháromszorozza az idén a debreceni rocksuli támogatását az önkormányzat: a tavalyi egymillió forint után ebben az évben hárommillióval támogatják a több mint 30 éve működő civil kezdeményezést, további négymillióra pedig a zenei támogatási programban pályázhatnak fiatal, amatőr könnyűzenészek – közölte a cívisváros kulturális alpolgármestere pénteken.
Debrecen, Pécs és Veszprém nemzetközi művészeti projekthez csatlakozott
Három városunk is csatlakozott a portugál Faro városa által létrehozott Europe at Home elnevezésű nemzetközi művészeti projekthez, amelyben immár ötven európai művész dolgozza fel a pandémia okozta elszigeteltség élményét.
Óz, a csodák csodája Debrecenben
Megtartották az Óz, a csodák csodája olvasópróbáját a Csokonai Színházban.
Fényinstalláció a kirakatban
A járványidőszak idején számos kirakat-kiállítással várják az érdeklődőket Debrecenben.
Jó ütemben halad a Csokonai Színház felújítása
Jó ütemben haladnak a debreceni Csokonai Színház főépületének felújítási munkálatai – állapította meg a város polgármestere, miután pénteken megtekintette az építési területet.