dokumentumfilm

Ahol mérhető a boldogság

Boldogság az, ha nagy házunk és szép autónk van? Vagy ha kilenc kecske legel a hátsó udvarban? Talán az is elég, ha reggel, mikor felébredünk, mellettünk fekszik az, akit szeretünk? Nem tudjuk, de a Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai által jegyzett dokumentumfilm sem. És pont ez a szép benne.

Kedvenc japánunk, Van Gogh

Április 25-én mozikba kerül az Amszterdamban 2019-ben megrendezett Van Gogh és Japán, azaz egy kiállítás filmváltozata, amely többet ad, mint a címe sejteti: szinte egy új Van Goghot ismerhetünk meg belőle.

Michael Moore, a kapitalizmus kíméletlen kritikusa

Április 23-án hetvenéves az Oscar-díjas amerikai dokumentumfilm-rendező, a globalizáció és a nagyvállalatok egyik legismertebb kritikusa. Fahrenheit 9/11 című alkotása kétszázmillió dolláros bevételével minden idők legsikeresebb dokumentumfilmje.

Ahol fűszoknyában küzdenek a láncfűrészek ellen

A Föld utolsó édenkertjeinek egyikén, egy távoli indonéziai szigeten élő őslakosok mindennapjait mutatja be a Mentawai, egy elfeledett ősi kultúra című, megejtő szépségű dokumentumfilm.

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízióra és streamre készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel a Thália Színház Csehov-előadásának televíziós verziója Görög Lászlóval, Czakó Juliannával, Molnár PIroskával, Szabó Győzővel és Szervét Tiborral a főbb szerepekben.

A veszteség és a túlélés spanyol dokumentumai

Egy legendás flamencotáncosnő, Afganisztán első női taxisofőrje, egy frissen szabadult elítélt és egy rendezőnő saját családjának múltjával való szembenézésének a történetét mesélik el azok a dokumentumfilmek, amelyeket áprilisban csütörtökönként tesznek elérhetővé a Cervantes Intézet online csatornáján.

A sztárok, akiket a térdükről is felismer mindenki

A Wham! című Netflixen látható dokumentumfilm a nyolcvanas évek forrónadrágos popduójáról, a Wham!-ről, azaz a George Michaelről és Andrew Ridgeley-ről szól, de valójában Chris Smith filmje afféle dráma a másodhegedűslétről, azaz Andrew Ridgeley szerepéről, aki kitalálta a zenekart.

Öt dokumentum- és egy animációs film gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet

Hat televíziós és streamingszolgáltatásra készülő film gyártására szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet. Az erdők élő rendszerét feltáró természetfilm, az elmúlt húsz év filmiparát áttekintő dokumentumfilm, valamint egy társasház egymástól elszigetelődött lakóiról szóló animációs film is készül.

Wim Wenders dokumentumfilmje a Cinema Niche áprilisi műsorában

Az itthoni mozikban korábban be nem mutatott, kortárs filmeket műsorára tűző vetítéssorozat következő alkalma Wim Wenders előtt tiszteleg a német rendező Anselm című dokumentumfilmjével.

Amikor megvalósult a lehetetlen

A popzene legjobb éjszakája című dokumentumfilm olyan izgalmas lett, mint egy akciókrimi, ugyanakkor tele van vígjátéki elemekkel is. A We Are The World című legendás dal születéséről szóló másfél órában azért a lényeg: az empátia és az odafordulás tanúi is lehetünk.

Ahol az izzadással a lelki méreganyagok is távoznak

Traumák, amelyek feloldódnak a gőzben. Fájdalmak, amelyek füstté válnak. Egy erős, összetartó és megtartó női közösség, amely a csendes egymásra figyeléssel képes gyógyítani. A Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilm olyan őszinte emberi kapcsolódást mutat be, amely mára erősen hiánycikk lett.

Új platformon hódítanak az európai dokumentumfilmek

A Doc Around Europe, az európai dokumentumfilm-fesztiválok hálózata Magyarországról is elérhető VOD platformot indított, ahol friss dokumentumfilmes alkotásokat kínál.

Nyolc film, amit érdemes lesz megnézni a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

A 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) január 27. és február 4. között hozza el az elmúlt időszak legizgalmasabb dokumentumfilmjeit. A gazdag felhozatal alkotásai távoli tájakról, párhuzamos valóságokról, a természet rejtelmeiről és a hagyományok erejéről mesélnek.

Csak egy drónt szeretett volna átvenni, életfogytiglanra ítélték a filmrendezőt

Terrorizmus címén bűnösnek találta és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság Mianmarban Sin Deve díjnyertes dokumentumfilm-rendezőt.

Túl közel

Mi döntünk-e egy halálos betegséghez való viszonyunkról, vagy tehetetlenek vagyunk ez ügyben, mert a szörnyű hír és következményei nem hagynak számunkra mozgásteret? Dér Asia az életerő diadaláról forgatott filmet, és hőse roppant imponáló karakter – de utánacsinálni talán senki sem tudná.

Január 4-től látható a mozikban a Nem halok meg

Dér Asia legújabb dokumentumfilmje, a Nem halok meg egyszerre mutatja be egy halálos beteg, de nem elkeseredett ember testi és lelki vívódásait.