Duda Éva Társulat
Zöld Összművészeti Fesztivál a Jurányiban
Június 10–12. között a Duda Éva Társulat szervezésében mutatkozik be az első fenntarthatóságra fókuszáló összművészeti és közösségi fesztivál, a Zöme Feszt. A Zöld Összművészeti Fesztiválon az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programokkal találkozhatnak az érdeklődők.
„Bennünk volt a bugi” – Interjú Rónai Attila táncművésszel
Rónai Attila táncművésznek az I Shall Be Free (Szabad leszek) című darabját a tánc világnapján, a Duda Éva Társulat előadásában, Csák Beatrix, a szintén fiatal koreográfus munkájával együtt láthatjuk először. Attila arról mesélt, hogyan szeretné megtörni a hagyományos táncszínházi sémákat.
Ramazuri, a Duda Éva Társulat új darabja
A Duda Éva Társulat a Ramazurival elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli, tágabb univerzumba invitál, ahol eltűnik az idő, és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek, az élet ünneplése, mert mulatságnak mindig lennie kell!
„Rituáléim lettek” – Exkluzív interjú Duda Évával az új darabjáról
Visszaverődő reflexiók, egymásra ható impulzusok, eklektikus zenei montázs és expresszív látvány jellemzi a Duda Éva Társulat legújabb és egyben elsőként streamelt darabját, a PRIZMÁt. Az arctalan, magukba zárkózott táncosok a járvány okozta kényszeres hétköznapi cselekvéseik és félelmeik zűrzavarában rájönnek, mi az emberi létezés legfontosabb szüksége.
Egypercesek című online tánc-videó sorozattal tér vissza a Duda Éva Társulat
A koronavírus okozta kényszerhelyzet miatt a Duda Éva Társulat elhalasztotta előadásait, de most, a tavaszi karantén időszakban útjára indított népszerű Egypercesek-sorozattal visszatér.
A Duda Éva Társulat novemberi programjai
A Duda Éva Társulat novemberben két, már sikerrel bemutatott, népszerű előadást is műsorra tűz, illetve új bemutatóval, a Prizma című előadással is készül.
Újra lendületben a Duda Éva Társulat
Bizakodva, hogy sikerül kikerülni a járvány veszélyzónáit, a Duda Éva Társulat nagy lelkesedéssel és újult erővel megkezdte a 2020/2021-es évadot.
Nyári workshopot hirdet a Duda Éva Társulat
A Duda Éva Társulat első ízben rendezi meg nyolc napon át tartó intenzív kurzusát augusztus 1. és 8. között, melyre kezdőket, haladókat és profi táncosokat is várnak.
A tánc világnapját ünnepli a Duda Éva Társulat
Az idén 10. évfordulóját ünneplő Duda Éva Társulat 2020. április 29-én, a tánc nemzetközi világnapja alkalmából egész napos, egyedülálló online programokkal készül.
10 éves a Duda Éva Társulat
A jubileumi évfordulóját ünneplő Duda Éva Társulat MIRROR című produkciója az együttes elmúlt évtizedének összefoglaló előadása.
Jubilál a Budapest Táncfesztivál
Bemutatókkal, különleges produkciókkal, Angelin Preljocaj együttesének fellépésével immár 20. alkalommal rendezik meg a Budapest Táncfesztivált február 27. és március 11. között.
Tánc és klímavédelem
Február 13-án látható újra a Duda Éva Társulat Wonderland című táncelőadása a Trafóban. A műsor előtt a klímatudatosságról beszélget Duda Éva rendező-koreográfus Hevesi Flóra és Macskásy Éva klímaaktivistával.
Új előadással jubilál a Duda Éva Társulat
A Wonderland című produkciót november 4-én és 5-én mutatják be a Trafóban.
„Ez tesz boldoggá”
„Elképesztő privilégium, hogy az ember folyamatosan fejleszteni tudja a tudását” – mondja Újvári Milán, egyike annak a tíz fiatalnak, akik idén Fülöp Viktor-ösztöndíjat kaptak. Interjúnk.