Életút

Krakkóban lesz a Krausz Ferencet bemutató film premierje

A napokban debütál a nemzetközi közönség előtt a Krausz Ferenc – Az elektronok nyomában című dokumentumfilm. A premier a nyolc krakkói helyszínen megrendezett Nemzetközi Tudományos és Technológiai Film Fesztiválon lesz, melynek programját száz országból benevezett 1300 filmből állították össze. A Krausz Ferenc-portréfilm már látható a Filmio kínálatában.

Faludy György életének 11+1 állomását versekben mondjuk el

A Kossuth-díjas költő, műfordító és író életét nem könnyű szokványos életrajzi fejezetekre bontani. Pályáját, száműzetéseit és hazatéréseit most verseinek állomásaival mutatjuk meg.

Karácsony James: Három percem volt, hogy válaszoljak

Hogyan lett Karácsony Jánosból James, majd Indián, és hogyan lett a Ferm, majd a Generál és az LGT gitárosa? Megtudhatjuk a Hajógyár Életút sorozatában.

Fodor Ákos nem lázadt csak a lázadás kedvéért, de a saját útját járta

Nem épített házat, nem alapított dinasztiát, nem vágyott rangra, hatalomra, díszsírhelyre.

Ganxsta Zolee: Ha azt mondják, magyar rap, akkor a Ganxsta mindenkinek eszébe jut

A Sex Action dobosaként ismerte meg az ország, majd rapperként jutott karrierje csúcsára. Hogyan lett Zana Zoltánból Ganxsta Zolee? Az Életútban elmeséli.

Keresztes Ildikó: Már gyerekként nagyon makacs voltam, igazi oroszlán-sárkány

Keresztes Ildikó az Életútban elmeséli, milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a színpadon és az élet más területein az elmúlt évtizedekben.

Varga Miklós: Az István, a király sikere után én lettem otthon a művész úr

Először búvár szeretett volna lenni, később a sportriporteri pálya vonzotta, végül a geológiai szakközépiskolát választotta. Hogy hogyan lett ebből zenészi karrier, arról a Máté Péter-díjas Varga Miklós mesél a Hajógyár Életút sorozatában.

Takáts Tamás: Azóta van béke Magyarországon, mióta én megszülettem

Gyerekként megígérte az édesapjának, hogy nem lesz zenész, nem fog cigizni, piálni és csajozni, aztán valahogy másképp alakult. Hogy hogyan is zajlott mindez, hogyan váltotta fel az életében a sportot a rock and roll és hogy mi történt az azóta eltelt közel öt évtized során, arról a Máté Péter- és eMeRTon-díjas rockzenész, énekes, Takáts Tamás mesél a Hajógyár Életút sorozatában.

Halász Judit dalai visszahívják a gyermekkort

Halász Judit meghatározó szerepe vitathatatlan a magyar gyerekdalok palettáján. A legnépszerűbb dalaiból válogattunk.

Ha nincs Márai, nincs lelkiismeret-furdalás

Mészáros Tibor Márai Sándorról írt, Egy 20. századi Odüsszeia című monográfiáját mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Szikora Róbert punkzenekart szeretett volna, aztán az R-GO mellett döntött

Miért döntött úgy, hogy sikerei csúcsán otthagyja a Hungariát? Hány gida fordult meg az R-GO háza táján az elmúlt évtizedekben, és melyik slágerével üzent Szikora Róbert egykori zenésztársainak? Ezekről is mesél a PKÜ Hajógyár YouTube-csatornájának a Máté Péter- és eMeRTon-díjas énekes, dobos, dalszerző.

Falusi Mariann: Györgyivel megtaláltuk a bajtársat egymásban

Az énekesnővel a Pa-Dö-Dő lényegéről, eredetiségről, önazonosságról és a mindenkiben ott szunnyadó tehetségről is beszélgettünk.

Vitray Tamás: Még van élet az öreg kutyában

Mint azt Vitray Tamás a Hajógyár Életút sorozatában elmeséli, nagypapájának köszönhetően fertőződött meg a színházzal, aki a Vígszínház megnyitásától negyven évig – amíg vallási okokra hivatkozva el nem távolították onnan – a teátrum nézőtéri főellenőre volt. Arról is szót ejt, hogyan próbálkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházi rendező szakával. De az interjúból csak az egyik olyan terve derül ki, amely a sikertelen felvételi esetében életbe léphetett volna…

Nyáry Krisztián: A mérhető siker jó stimulus, de a nap végén nem ez érdekel

Egészen korán megtanult olvasni, a szabadság számára a legfontosabb érték, szerencsésnek tartja magát, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret. Vajon hogyan lesz egy irodalomtörténészből sajtófőnök, aki végül a könyvkiadásban találja meg igazán önmagát? A Hajógyár Életút-sorozatának vendége Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember.

Ferenczi György: Én csak az erőből értek

A szájharmonika nagymestere, szólistaként Tátrai Tibor és Jimi Hendrix az első számú példaképe. Vajon miért tört bele majdnem a bicskája a rackásan újrahangszerelt Kacsóh Pongrác-féle János vitézbe? Erről is mesél Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész a Hajógyár Életút-sorozatában.

Both Miklós, a 21. század Bartók Bélája

A legtöbbször ezzel a jelzővel illetik Both Miklóst a Palimo Story kapcsán. Népdalgyűjtés céljából járt Indiában, Iránban, Kínában, Oroszországban, Erdélyben és Ukrajnában is. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége Both Miklós zeneszerző, előadó, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója.