filmajánló
Kedvenc filmjeink Steven Soderberghtől
Ma ünnepli hatvanadik születésnapját Steven Soderbergh amerikai filmrendező, producer, forgatókönyvíró, operatőr, a modern független filmművészet egyik úttörője. Kedvenceinket gyűjtöttük össze tőle.
Bibliai történetek a filmvásznon
Az ünnepekre hangolódva bibliai témájú filmeket gyűjtöttünk össze több műfajból.
Ezek voltak a kedvenc filmjeink idén
Összegyűjtöttük, melyek voltak a kedvenc mozifilmjeink 2022-ben.
Év végi leltár – Filmek, amelyekről írtunk idén
Ebben az évben is sok jó filmet láttunk, sok fontos évfordulóról emlékeztünk meg. Összegyűjtöttük közülük a kedvenceinket.
A kedvenc vámpírfilmjeink – 175 éve született Bram Stoker, Drakula atyja
Százhetvenöt éve, 1847. november 8-án született Bram Stoker ír író, Drakula figurájának megteremtője. Ebből az alkalomból gyűjtöttünk össze néhány filmet.
Lidérces, messze fény – Miroslav Mandić: Sanremo
A Szlovén Filmnapok első estéjén, október 27-én, a budapesti Toldi moziban a rendező jelenlétében levetítették Miroslav Mandić Sanremo című, egyszerre leheletfinom, groteszk, kedves, vicces és nyomasztó filmjét, amelynek egy demensotthon két lakója és bájos ismerkedésük a témája. Egy szerelem, amely örökre a pillanaté, mégsem kevésbé igaz, mint bármelyikünké, akik tervezünk, reménykedünk és emlékezünk.
Ingyenesen nézhető alkotások a forradalom emlékére a Filmio felületén
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából öt kitűnő filmet tesz szabadon hozzáférhetővé mától vasárnap estig a Nemzeti Filmintézet platformja, a Filmio.
85 éves Rózsa János – Emlékezetes filmek a rendezőtől
Ma ünnepli 85. születésnapját Rózsa János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, filmproducer, érdemes művész. Néhány filmjét ajánljuk az alkalomból.
Idei mozipremierek, amiket várunk
A mozi semmihez nem hasonlítható filmélményt ad, és szerencsére a premierekből sem lesz hiány az évből megmaradt pár hónapra.
Egészen a halálig – Carine Tardieu: Fiatal szeretők
Egy szabálytalan szerelem története, kezdi írni a billentyűzetem szinte automatikusan. De hát nem így van. Ennek a filmnek éppen az a missziója, hogy az enyémhez hasonló, romboló rutinjainkat magunk mögött hagyjuk. Hogy ne jelzőzzük, hanem ünnepeljük a szerelmet.
Filmek, amelyeket várunk idén
Több magyar és külföldi film is a mozik műsorára kerül még ebben az évben, mutatjuk, szerintünk melyikeket érdemes beírni a naptárba.
Erős gyilkosok – Paul Schrader: Svindler
Bűn, büntetés, megváltás – és a „fennálló”: a kaszinó, a hivatal, a hatóság, amelynek mindig igaza van. Bűnösök vagyunk, rendben, de ki ítélkezhet felettünk érvényesen? Hogyan törleszthetjük valóban az adósságunkat; mi kell ahhoz, hogy önmagunknak meg tudjunk bocsátani? Mi segíthet, ha a „kaszinó” döntéseinek nincsen számunkra tekintélyük, hitelük? Mihez kezdjünk, ha maga az ítélőszék is bűnös?
Napfény, hőség, mozizás – Nyári filmeket ajánlunk
Többféle műfajból válogattunk jobbnál jobb filmeket, hogy mindenki találjon kedvére valót az esti kikapcsolódáshoz.
Az ember, aki megölte Pulcinellát – Az Itt én nevetek című filmről
Mario Martone nem elégszik meg Eduardo Scarpetta színházi világának bemutatásával, a tavalyi Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Itt én nevetek című filmjében a híres komikus magánélete előtt is széthúzza a függönyt.
Kedves Cyrano, hogyan írjak verset két drogszállítmány között? – a Szerelmes nehézfiúkról
A szerelem elől nincs menekvés. Még a legnagyobb szélhámosoknak sincs, akikre olyan lehetetlen helyzetekben is rátalálhat, mint egy drogszállítmány átvétele előtt intézett gyors bevásárlás. De hogyan tovább? A cannes-i filmfesztivál pár hete itthon is vetített filmje a rosszfiúk sebezhető oldalát mutatja be a nézőnek.
Az Oscar filmjei közül ajánljuk
Pár nappal ezelőtt átadták a 94. Oscar-gála díjait. Filmajánlónkban a jelölt és a díjazott filmek közül választottuk ki kedvenceinket.