fotóművészet
Határátlépések – az ukrán háborút helyezi előtérbe a Capa Központ kiállítása
A Határátlépések. A képek politikája című kiállítás amellett, hogy körüljárja, egy országot miként tesznek láthatóvá a külföldi fotósokkal szemben az ott élő fotográfusok, több olyan alkotó műveit is felvonultatja, amelyek közvetlenül reagálnak a tavaly február óta Ukrajnában zajló háborúra.
Ruth Orkin fotóművészetét bemutató tárlat nyílt a Mai Manóban
Ruth Orkin amerikai fotográfus életművét, köztük sorozatait, portréit, valamint az ikonikus Amerikai lány Olaszországban című képét mutatja be Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985) elnevezésű kiállítás, amely szerdától látható Budapesten, a Mai Manó Házban.
A Városliget ötven éve Benkő Imre fotóin keresztül
Benkő Imrének a Városligetben fotózott 50 alkotásából nyílt kiállítás a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A több mint 50 évet átfogó tárlat a művész eddig még ki nem állított színes fotóit is bemutatja.
Félretett dobozokból elfeledett életművek kerülhetnek elő
A fényképezést az 1910-es évektől kezdődően kifejezetten ajánlják a nőknek mint megélhetést és egyéniségük „szabad, bátor, nyílt kifejeződését” is biztosító foglalkozást, de ez nem volt mindig így. E. Csorba Csilla művészettörténésszel a 20. század eleji magyar fotográfusnőkről beszélgettünk.
„Ha itthon nem látod meg a szépséget, máshol sem fogod” – György Imre óbecsei fotográfussal beszélgettünk
Képeivel nincs tele az internet, pedig folyamatosan alkot. Fivéreivel egy tanyán, a mesebeli nevű Mézes-dűlőn él. Fotózza a természetet, a tájat vagy épp egy trágyalében úszó bogarat. Iskolában sosem tanulta a mesterséget, ő maga tapasztalt ki mindent, s lehet, hogy ez éppen így volt jó.
Korniss Péter: Az ember igazat akar mondani
Aki ismeri Korniss Pétert, tudja, hogy jó a közelében lenni. Kíváncsi, nyitott, és olyan mély figyelemmel fordul a másik ember felé, amely azonnal feloldja a köztük lévő esetleges gátakat. Ez lehet fotóinak titka is.
A pajta és benne Bukta Imre – Vöröstó Kultháló bázisa, az Édenkert Porta
Egy háromszáz éves, alig száz lelkes falu a Vázsonyi-medencében, amit máig megmaradt, szinte egybefüggő kőpajta sora és rendhagyó településszerkezete egyedülállóvá tesz Magyarországon.
„Igenis van élvezhető, átélhető, mély szépirodalom ma” – Szöllősi Mátyással beszélgettünk
A határhelyzetek, a megoldhatatlannak tűnő szituációk érdeklik, és ez ugyanúgy igaz költészetére és prózájára, mint fotós tevékenységére: több olyan képsorozata készült, amely nehéz körülmények között, például Kárpátalján vagy Baskíriában élő emberek mindennapjait mutatják be.
Petőfi itt és most – A Capa-központ új kiállítása
A Petőfi utcák népében magunkra ismerünk, és ez néha fáj. Máskor viszont megmelegedik tőle a szívünk. Egy azonban biztos: jobban megértjük majd, mi mindent – könnyeztetőt, megnyugtatót és nagyszerűt – hordoz magában az, hogy „itt élned, halnod kell”.
Török László munkáiból nyílt életmű-kiállítás Salföldön
Török László Balázs Béla-díjas fotóművész, a salföldi Pajta Galéria alapítója munkáiból nyílt életmű-kiállítás pénteken a Veszprém vármegyei Salföldön, a Káli Fecske Galériában.
Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról
A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagjának a Capa Központban június 22. és október 1. között látogatható Petőfi utcák népe című kiállítása azt mutatja be, hogyan élnek ma a magyarok.
„Haza akartuk hozni Capát” – Ma nyílik a világ első állandó Robert Capa-kiállítása
Az idén tízéves Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ különleges hely, ahol André Kertész- és Robert Capa-képek mellett színvonalas kortárs kiállításokat láthatunk. Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató az újonnan nyíló tárlatról, az intézmény tíz évéről és a kortárs hazai fotóművészekről is beszélt.
„Nem a híres emberek érdekelnek, hanem a faluból a Rózsi néni” – beszélgetés Mohos Zsófia fotográfussal
A mikszáthi Görbeország krónikása: tizenhét éves kora óta járja és fényképezi Palócföldet. Képeivel az eltűnőben lévő paraszti világról mesél, ahol az emberek nem őrzik a hagyományt, hanem benne élnek. Palócföldi fotósorozatával idén elnyerte a Highlights of Hungary közönségdíját. Podcastajánló.
Harminc fiatal fotográfus mintegy 100 műve látható a Mai Manó Ház kiállításán
Harminc fiatal fotográfus mintegy 100 korszakalkotó művén keresztül a kortárs magyar fotóművészet témáit, technikai kísérleteit, műfaji sajátosságait mutatja be a Mai Manó Ház Mint Te és Én – Fiatal magyar fotográfia című kiállítása.
Kísérletezés a fotóval Vasarely szellemében
A Photo-Opart Vasarely Experience kiállítás fotográfiái, videoanimációi és térinstallációi azt vizsgálják, hogy jelen korunkban lehet-e még érvényesen megszólalni az op art és a kinetizmus nyelvén. Mi újat lehet még mondani Vasarely után?
Vizuális kalandor, aki mindig valami újat akar tanulni – Hartyányi Norbert fotográfus
Portréképek, dokumentarista, reklám- vagy gasztrófotók, szinte már festménynek tűnő fényképek egyaránt megtalálhatóak a sokszoros sajtófotó díjas fotográfus portfóliójában. A Budapest Fotó Fesztiválon most két tárlaton is láthatóak képei.