független színház

Számontartott színdarabozók – Markó-Valentyik Anna és Markó Róbert a KáLi Kultúrpajtáról

Markó-Valentyik Anna bábművész és Markó Róbert író, dramaturg rendező neve pályájuk indulása óta a Vaskakas Bábszínházhoz kötődött. Amikor egy évaddal ezelőtt a szabadúszást választották, Győrt is elhagyták, és Balatonhenyére költöztek. Az alkotással ott sem hagytak fel, de a színházcsinálás mellett a közösségteremtés is fontossá vált számukra.

Jön a 33. Thealter, ismét Szegeden találkoznak a függetlenek

Július 25–30. között rendezik meg a 33. Thealter színházi fesztivált Szegeden. Az idén hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés színházat láthatnak a nézők. De lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is.

A celldömölki Soltis Lajos Színházat díjazza a Színházi Kritikusok Céhe

A Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkát végző társulatok vagy személyek, illetve előadások kaphatják meg. A díjat a céhtagok szavazatai alapján 2023-ban a celldömölki Soltis Lajos Színház kapja.

Évadot hirdetett a Loupe Színházi Társulás

Az alapítók, Horváth János Antal, Lengyel Tamás, Lovas Rozi és Molnár Áron az Árvák című előadásuk sikerén felbuzdulva hozták létre a formációt, hogy olyan társadalmi témákat dolgozzanak fel, amelyek sokunk számára fontosak lehetnek.

Haláltánc az életért – A Forte Társulat Akár Akárki című előadásáról

Az Akár Akárki a mai kornak tart tükröt, és többnyire a társadalom peremén élő, lecsúszott figurákat sorakoztat fel. Horváth Csaba rendezése még a szokásosnál is jobban előtérben hagyja a szöveget, és csak fokozatosan fordítja át a Forte Társulat védjegyeként ismert sajátos fizikai színházi nyelvre.

A váróteremtől a projektig

A Váróterem Projekt négy előadása ad körképet kísérletező alkotásról május 11. és 13. között Budapesten. Ismerjék meg a kolozsvári független társulatot az elmúlt tizenhárom év és a jelenlegi, valamint a jövőbeli tervek tükrében.

Színpadra vitt vádirat – a Független Színház Rothadó madarak című előadásáról

A Rothadó madarak című punkopera a Holdosi József Kányák című regénye miatt indított írópert mutatja be a (sötét) humor eszközeivel ügyesen és érzékletesen.

Függetlenség a zárt rendszerben – Beszélgetés a független színházi struktúráról

Van, akinek a függetlenség a szakmai belépő szint, ahonnan organikusan a kőszínház felé lép tovább, míg más itt teljesedik ki. A függetlenség alkotói attitűd vagy strukturális pozíció? Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla és Schilling Árpád beszélgetésén ez is kiderült.

Ezek a mai fiatalok – A IV. Nextfesztről

A Nextfeszt fontos kezdeményezés: egyszerre ünnep és látlelet, amely sűrítetten mutatja meg, milyen témák és milyen formák foglalkoztatják a fiatal alkotókat.

Befejezi működését a Tünet Együttes

„Vége van. A Tünet Együttes kihűlt. Hogy ez fagyhalál vagy téli álom, majd elválik, ha egyszer lesz még tavasz” – írja búcsúlevelében Szabó Réka, a magyar független szcéna egyik legizgalmasabb, 2002 óta működő társulatának művészeti vezetője.

Március elején nyílik a Stereo Művház

A tízéves Stereo Akt független színházi társulat Stereo Művház néven március elején megnyitja Józsefváros új kulturális műhelyét és közösségi terét a 8. kerületi Illés utca 36. szám alatt.

Iskolapélda: új bemutató a Fém Színházban

A Fém Színház Cziczó Attila 2009-ben írt abszurd vígjátékának bemutatójára készül, melyet november 19-én tartanak a Fém Arts & Caféban.

150 millió forint független színházak támogatására

26 millió forint támogatást kap a Jurányit üzemeltető Füge, 20 milliót a Szkéné és a MU Színház, 15 milliót az Astoria Színház és a Stúdió K, 14 milliót az Átrium mögött álló Thea Theatre és az Artus.

Véget ért a THEALTER Szegeden

Ezúttal 9 nap alatt 7 helyszínen 31 produkciót láthatott a Szeged és Budapest mellett Magyarország 15 megyéjének 61 kisebb-nagyobb településéről és a 4 országból érkező közönség. Bemutatták a THEALTER(30+1) konferencia előadásaiból készült, a fesztivál történetéről keresztmetszetet adó kötetet is.

A főváros megsegíti a budapesti független színházakat

A fővárosi önkormányzat mentőövprogramot hoz létre az állami támogatás elmaradása miatt az ellehetetlenülés veszélyével szembesülő budapesti független és magánszínházi műhelyeknek – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.

„Ti ehhez mit szóltok?” – Száger Zsuzsanna a női színházról

15 évvel ezelőtt két színésznő Kaposváron úgy döntött, hogy önálló társulatot alapít. Így született a KV, amely akkor egyedülálló vállalkozás volt Magyarországon. Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna azóta is a női lét kérdéseire keresik a választ, és tabutémákat dolgoznak fel. Harcos nők, de nem tartják magukat feministának.