Gyulai Várszínház
Három fesztivál és öt bemutató a Gyulai Várszínház 59. évadában
Három színházi fesztivállal és öt bemutatóval várja a közönséget a Gyulai Várszínház a június 24-étől augusztus 17-éig tartó 59. évadában.
Winterreise a Trafóban és Gyulán
Két különleges Winterreise-előadással készül a Proton Színház november 12-én és december 2-án.
A járvány sem állítja meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválját
A programsorozatot június 25. és augusztus 19. között mintegy ötven előadással, öt bemutatóval, köztük három ősbemutatóval rendezik meg. A szervezők abban bíznak, hogy addigra minden járványügyi korlátozást feloldanak.
120 éves a nagyváradi Szigligeti Színház
A színház az évforduló alkalmából október 16-án viszi színre a Hamletet díszbemutató keretében.
Egy utolsó európai
A Gyulai Várszínház klasszikus szerzőket középpontba állító sorozata idén Márai Sándor munkásságát vette górcső alá. A hat előadásból részletesen kirajzolódik a szerző világlátása, értékrendje, stílusa, és megcsillan ritkán emlegetett karcos humora is.
Szabadtéri előadásokat tart az Opera
Ingyenes koncertszerű, szabadtéri előadásokkal látogat el két vidéki megyeszékhelyre a nyár utolsó hetében a Magyar Állami Operaház: Gyulán augusztus 24-én, Veszprémben 30-án lesz látható Bizet operája.
Visky András darabját mutatják be Gyulán
Szombaton tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának, Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékának bemutatóját a Gyulai Várszínház kamaratermében.
Erdélyi Hét Gyulán – új bemutatókkal
A Gyulai Várszínház nyári évadának, idén kéthónapos összművészeti fesztiválprogramjának szerves része az Erdélyi Hét (augusztus 1-7.) elnevezésű színházi fesztivál, amelyet idén már harmadszor rendeznek meg.
Rézfúvósok ingyenes koncertje a gyulai Várkertben
A Szegedi Trombone Ensemble Harsonaegyüttes lesz a Térzene Program fellépője szombat délután a gyulai Várkertben.
Határon túli produkciók az Esztergomi Várszínház új évadán
A nemzeti összetartozás évadjaként hirdette meg az Esztergomi Várszínház idei szabadtéri programját, melyben kárpátaljai, pozsonyi, révkomáromi és temesvári darabok is szerepelnek.
Sokszínű program a Gyulai Várszínházban
A műfaji sokszínűség jellemzi a Gyulai Várszínház idei programjait, amelyeket július 3. és augusztus 29. között tartanak meg.
Megújul a Gyulai Várszínház színpada és nézőtere
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 50 millió forint támogatást biztosított a Gyulai Várszínház színpadának és nézőterének cseréjére.