hagyomány

„Olyat is mondhatsz, hogy hóttig kenyeret adok”

Csipkés Vilmos Sándor tündérmesemondó emlékezete.

Kertekben őrzött hagyomány

Nem mindegy, hogy éljük a hagyományt vagy őrizzük. Amikor karácsonyfát állítunk, bejglit sütünk, kokárdát tűzünk, húsvéti sonkát kínálunk, barátaink egészségére koccintunk, egyszóval éljük az életünket, azaz hogy éppen úgy éljük az életünket, ahogy a miénk lett, s eszünkbe sem jut, hogy hétköznapi vagy ünnepi dolgaikat mások másképp csinálják, s akár mi is tehetnénk másképpen, hát akkor benne vagyunk, ki sem látunk a hagyományainkból. Ha meg úgy teszünk, ahogy nem szoktunk, ahogy a szomszéd sem szokott, ahogy csak valamikor régen volt szokásban – táncházba járunk, nyeregbe szállunk, kiszebábut égetünk tavasszal, nos, akkor őrizzük. Hogy megmaradjon, hogy lássák, megtapasztalják majd azok is, akik utánunk jönnek. Fontos ez is, fontos az is.

Igaz mesék Kapolcsikumból

Fehérarany csend ül a bodzatányéron. Templom tornyában harangzúgás ébred, nyárillatpermetből könnyű takaró terül a fákra. Barna kutyák futnak a fűben, édesanya ölelésében két apró gyermek szuszog.

Megújultak a busójárás színterei Mohácson

Egy több mint 850 millió forintos beruházás eredményeként újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, s szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket Mohácson.

Júliushoz kötődő népi hagyományok

Júliusban zajlanak a legfontosabb gazdasági munkák: az aratás, cséplés, gyümölcs- és zöldségbetakarítás. Lássuk, milyen hagyományok és szokások kötődnek ehhez a hónaphoz!

A vurstlik világa

Körhinta, céllövölde, vattacukor, mézeskalács, virsli, sör. Gyermekkorunk meghatározó élményei kötődnek a vurstlikhoz, amelyek máig a május elsejei majálisok elengedhetetlen programelemei.

10 kérdés, 10 válasz a húsvétról

Mennyit tudsz a kereszténység legfontosabb ünnepéről?

Videó: Magyarország, az élő hagyományok hazája

A kormány Facebook-oldalán megjelent videóban megszólal Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Pál István „Szalonna" Liszt Ferenc-díjas népzenész és Csík János Kossuth-díjas zenész.

Karácsonyi népszokásaink

A karácsonyi népszokásokban megőrződtek a téli napfordulóhoz, az évkezdethez és Jézus születéséhez fűződő hagyományok.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Skanzenben

Szent Márton-napi népszokások mellett Szent Hubertus alakja elevenedik meg a szentendrei Skanzen Márton-napi fesztiválján november 9-én és 10-én.

Kacagj otthon alvás helyett

Berecz Andrással beszélgettünk csuvas humorról, rokondicséretről, házi sörfőzésről és még sok másról.

Megjelent a Rozsdamaró zenekar második lemeze

A lemezen megszólalnak virtigli pásztoremberek, így Árvai Sándor, Palásti János 'Síkár', Pál István és a pásztorhagyományt ismerő és gyakorló Lajkó Levente és Papp László.