hírek

Európa legjobb tíz rakétafejlesztő csapata között a BME Suborbitals

Kiváló teljesítménnyel képviselte hazánkat Európa legnívósabb nemzetközi rakétaversenyén a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) fiatal mérnökjelöltjeiből álló BME Suborbitals csapata.

Gála és díjak a magyar operett napján

Október 24-e az operett-irodalom két világszerte is legkimagaslóbb magyar szerzőjének a nevéhez kötődik. Kálmán Imre születésének, illetve Lehár Ferenc halálának dátuma a szerzők iránti tisztelet jeléül vált a magyar operett napjává. A jeles évfordulót az Álom, álom, édes álom című nagyszabású gálával ünnepelte az Operettszínház Homonnay Zsolt rendezésében.

Meghalt Korcsmáros György

69 éves korában, kedden elhunyt Korcsmáros György Jászai Mari-díjas színész, rendező és érdemes művész – közölte Facebook-oldalán a dunaújvárosi Bartók Színház.

Tízéves a Játékszín

Október 30-án ünnepli újranyitásának 10. évfordulóját a Játékszín. A 2012-ben magánszínházként megnyitott teátrum első bemutatója az évadban december 10-én lesz, Nagy Sándor mutatkozik be a Telt ház című egyszemélyes produkcióban. Bereczki Zoltán rendezőként debütál a 10. évfordulón, a Menopauza című amerikai musical új változatát állította színpadra.

UNESCO: legkevesebb 177 kőszobor rongálódott meg a húsvét-szigeteki futótűzben

Legkevesebb 177 ősi kőszobor rongálódott meg a Húsvét-szigeten október elején pusztító futótűzben – közölte az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), amelynek szakértői csoportja tényfeltáró látogatást tett a Chiléhez tartozó polinéziai szigeten október 17. és 21. között.

Elhunyt Tompa Klára

48 éves korában elhunyt Tompa Klára színésznő – tudatta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége.

Szőrös csigát találtak egy 99 millió éves borostyánban

Szőrös csigát talált egy nemzetközi kutatócsoport egy 99 millió éves borostyánban Mianmarban (Burma).

Kovács katáng Ferenc kapta idén az Arany János-díjat

Ebben az évben Kovács katáng Ferenc író, költő, műfordító kapta az Arany János-díjat kiemelkedő, sokszínű irodalmi munkásságáért.

Újabb öt évig Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója

Az elkövetkező öt évben is Ertl Péter lesz a Nemzeti Táncszínház igazgatója, újabb ügyvezetői kinevezése 2023. január 1-től 2027. december 31-ig szól.

Modern ikonok, kortárs klasszikusok és feltörekvő fiatalok a Kieselbach Galéria aukcióján

Az 1945-től 2022-ig terjedő időszakból válogat a Kieselbach Galéria első kortárs árverése, amelyen a valaha volt legmagasabb kortárs kikiáltási árról indul a licit.

Stork Natasát egy New York-i fesztiválon díjazták

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten.

Darwin egy ritka kézirata 800 ezer dollárt is érhet

Charles Darwin egy rendkívül ritka kézirata kerül kalapács alá novemberben New Yorkban – jelentette be a Sotheby’s, amelynek előzetes becslése szerint a leütési ár akár a 800 ezer dollárt (336 millió forint) is elérheti.

Botár Olivér kapja 2022-ben a Moholy-Nagy-díjat

A világ egyik legismertebb Moholy-Nagy-kutatója, a művészettörténész és kurátor, ifj. dr. Botár Olivér (Oliver A. I. Botar) veheti át a Moholy-Nagy-díjat 2022. október 27-én Fülöp József rektortól a MOME Campusán.

Új helyen látható a Frankenstein-terv

A Proton Színház alapító előadása számos izgalmas, nem színházi térben valósult már meg az Orczy kerttől egy ferencvárosi bizománybolton át az Élesztő kézműves sörözőig. Idén nyáron pedig a bezárt Menta Teraszon mutatták be, ahol hosszú idő után most lehetőség nyílt a letáborozásra.

Megújul Torockószentgyörgy vára és több épülete

Az erdélyi Torockó község az Európai Unió helyreállítási alapjából nyert támogatást a torockószentgyörgyi vár, a Rudnyánszky-kúria és nyolc hagyományos falusi ház felújítására.

Svédországban megtalálták egy 17. századi hadihajó roncsát

Svédországban régészek megtalálták a 17. században elsüllyedt Vasa testvérhajójának roncsát – közölte hétfőn a Vrak svéd roncsmúzeum.