interjú
„A népzenében régi korok lelkeinek érzéseit élhetem újra” − Interjú Devával
Takács Dorina, azaz Deva a népzene varázslatát és bölcsességét fonja össze az elektronikus zene hipnotikus lüktetésével. Végtelenül ösztönös és igéző projektje jólesően különcnek és üdítőnek számít a kortárs zenei palettán. A folktronika feltörekvő boszorkányát kérdeztük.
Akik valóban fel tudtak mászni az égig érő fára − Interjú Kádár Annamária pszichológussal
Kádár Annamária új könyve, a Valódi példaképek kortárs magyarokról szól, akik világszintű szakmai sikereket értek el. A szerző az élettörténeteket mesékként dolgozta fel, így azok gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadhatók.
Pünkösd napján Istenből hatalmas szeretet árad ki – Interjú Reviczky Gáborral
A hit önmagában is mindig segít átlendülni a nehézségeken – vallja Reviczky Gábor színművész, akivel vadászkurzusról, rímes dolgozatról és az önrezgés jelentőségéről is beszélgettünk.
„Imádtam belehalni a darabokba, és ez hiányozni fog”
Búcsúzik a színpadtól a Szegedi Kortárs Balett vezető női táncművésze. Szigyártó Szandra emlékezetes szerepekkel és díjakkal a háta mögött hagyja el a deszkákat, reményei szerint csak egy időre. Magánélete és szerepei különleges párhuzamban haladtak a pályán eltöltött nyolc éve során. A Bartók Tavasz záróestjén, a Concerto című táncjáték Szűz Máriájának szerepében egy növekvő élettel a szíve alatt láthatják utoljára a nézők.
„Nagyon sokan magukra ismerhetnek benne” – Interjú Kovács Mátéval
Az Átriumban május 22-én mutatják be a Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című kötetéből készült előadást Kocsis Gergely rendezésében. Interjú a produkció cím- és minden egyéb szerepét játszó fiatal színésszel, Kovács Mátéval az előadás apropójaként szolgáló írásokról, felnövésről, sztereotípiákról, pályakezdésről, vágyakról és elhivatottságról.
Premier: hallgasd meg nálunk először az Aron Andras & the Black Circle Orchestra első dalát!
Áron András „Apey” hírből sem ismeri az alkotói válság fogalmát: tavaly egyszerre jelentetett meg lemezt a Lazarvssal és a szólóprojektjével, és mielőtt még rongyosra hallgathattuk volna őket, máris jön a következő dobás. A Book of Changes dalai új köntöst kaptak legújabb formációja, az Aron Andras & the Black Circle Orchestrának köszönhetően. Interjú.
„A musical mindent egyesít, ami a színházban a legeslegjobb” – beszélgetés Nádasi Veronikával
Nádasi Veronika 1996-ban, 19 évesen musical kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot. Azóta számtalan főszerepet játszott az ország musicalszínpadain, jelenleg is négy bemutatóra készül. Mesélt nekünk a nagymamájáról, aki megszerettette vele a szépirodalmat, meghatódva idézte fel a régi, rockszínházas időket, elmondta, miért szereti a musicalt, és azt is, milyen lesz a Nine a Budapesti Operettszínházban.
„Élvezzük együtt az élet apró örömeit!” – Vár a Szeláví! kisfesztivál
A Szeláví! kisfesztivál szervezői Pilisborosjenő határában kötetlen, természetközeli, összművészeti eseménnyel várnak, hogy ezzel hagyhassuk magunk mögött a hosszú karanténlétet. Arról, hogy miért lesz érdemes meglátogatnunk a községet a június 18–20-ei hétvégén, a fesztivál megálmodóival, főszervezőivel, az anya-lánya páros Virág Zsókával és Szendrei Virág Zsófiával beszélgettünk.
„A munkáimat nem szeretném trendekhez igazítani” – Interjú Füzér Anni jelmeztervezővel
Az év jelmeztervezője díjat Füzér Anni kapta márciusban a Látványtér 2021 kiállításán. A Jászai Mari-díjas tervezővel a rajzolás szeretett és nehéz útjáról is beszélgettünk.
„A Napsugár fennmaradásához képernyőmentes idő kell” – Interjú László Noémivel
László Noémi fél éve vette át a Kolozsváron megjelenő Napsugár és Szivárvány című gyermekirodalmi lapok főszerkesztését. A József Attila-díjas költőt eddigi tapasztalatairól, terveiről kérdeztük.
„A múzeumok életképesek minden körülmények között”
Beszélgetés Cseri Miklóssal, a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumok Kollégiumának vezetőjével a múzeumok világnapja alkalmából.
Figaro a köbön
Két drámaíró, három zeneszerző, egy színdarab. Beaumarchais Figaro-trilógiája elevenedik meg az Opera Figaro³ című új bemutatóján. A nem mindennapi vállalkozásban Rossini, Mozart és Milhaud operáit egy családállítási kerettörténet fogja össze. Beszélgetés Dömötör András rendezővel és a szövegeket jegyző Litkai Gergellyel.
Lakásgalériából közgyűjteménybe – Magánkollekcióval gyarapodott a Néprajzi Múzeum
A magánszemélyektől való vásárlás nemcsak azért előnyös, mert gyakran kedvezőbb áron lehet így hozzájutni tárgyakhoz, mint a műkincspiacon, hanem azért is, mert így jellemzően történeteket, sztorikat is kapunk – mondja dr. Kemecsi Lajos főigazgató, akit a Néprajzi Múzeum költözéséről és a most megvásárolt magángyűjteményről is kérdeztünk.
Sok boldog születésnapot, Lackfi János!
Lackfi János ma ünnepli ötvenedik születésnapját. Ünneplésről, írásról, humorról, apaságról és egyebekről kérdeztük.
Kíméletlen tempó és szemlélődés – Rajna Martin karmester olvasmányokról, inspirációról és interpretációról
Rajna Martin 25 évesen már számos kiemelkedő zenekart vezényelt, nemrég vezető karmesterként tért vissza a Győri Filharmonikus Zenekarhoz, ahol korábban asszisztens dirigensként dolgozott. Operáról, németországi ambíciókról és könyvekről is beszélgettünk, aminek apropóját egy a táskájában lapuló Krasznahorkai-kötet adta.
Hatalmas az érdeklődés a magyar kultúra iránt Kínában
Megnyitása óta, nyolc esztendeje vezeti a Pekingi Magyar Kulturális Intézetet dr. Buslig Szonja Andrea sinológus, régész. 2012-ben nagyon határozott elképzelésekkel érkezett Kínába: szerette volna a Magyarország-brandet felépíteni. Arról beszélgettünk vele, hogy milyen eredményeket ért el, és mennyire ismernek, kedvelnek bennünket a kínaiak.