interjú

„Nyugodt is addig voltam, amíg nem volt sikerem”

Interjú Szilágyi V. Zoltán Balázs Béla-díjas grafikussal, rajzfilmrendezővel.

Öröklődő traumák

Interjú a Lili – Az én anyám, az én lányom rendezőjével, Hegedüs Péterrel és Muhi András vezető producerrel.

„A pályámat huszonöt évnyi Mozarttal kezdtem”

Ferruccio Furlanetto világhírű basszus idén ünnepelte 70. születésnapját. Az Erkel Színházban felidézte pályája fő állomásait. Jászay Tamás interjúja.

„Nem mindig jó ötlet hegedűn eljátszani egy zongoraversenyt”

Tasnádi István író, forgatókönyvíró oltogatásról, átverésekről, lépcsőházi gondolatokról. Interjú.

Élet az áramló jégpáncél mentén

Az inuitok ma már nem laknak igluban, és van Facebook profiljuk is. Vágynak a változásra, de attól függ, ki irányítja azt, és ki profitál belőle. Jonathan Frantz kanadai operatőrrel beszélgettünk.

„Az adott helyzet lehetőségei közötti maximális erőkifejtésre törekszem"

Interjú Fehér Dávid Kállai Ernő-ösztöndíjas művészettörténésszel.

Tinderező ruhák, virtuális énképek

Interjú Lévai Zsófia fashion-tech tervezővel.

Továbbra is segíteni a tehetséges alkotókat

Interjú Erős Kingával, a Magyar Írószövetség frissen megválasztott elnökével.

„Szép lelki utakat járunk be az előadásban”

December 6-án mutatják be a Szöktetés a szerájból című Mozart-operát Debrecenben. Interjúnk Juronics Tamás rendezővel.

Őszinte, lélekből fakadó színház

Interjú Regős Jánossal, a FESZ-FEST amatőr színházi fesztivál főszervezőjével.

Hidat képezni cigány és nemcigány közt

A leendő Cziffra Központról, a roma nemzetiségi kultúra megismertetésének szükségességéről és egyéb érdekességekről beszélgettünk Balázs János zongoraművésszel.

„Azt szeretném, ha könnyekre fakadnának” – Interjú Keleti Éva fotóművésszel

Nem az esztétikai szépséget, az értéket keresi a képein Keleti Éva. A Kossuth-díjas alkotó úgy véli: a fotográfia segíthet abban, hogy kicsit közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Képeiből december 10-én nyílik kiállítás a Műcsarnokban.

„Számomra az Opera az első”

Interjú Haja Zsolt operaénekessel.

Jakut világ a Ligetben

Jakut művészek előadása vendégeskedik a Fővárosi Nagycirkuszban. A Hófödte álom produkció művészeti vezetőjével, Kolesova Feklával beszélgettünk.

Fejedelmi portrék a múltból a jelennek

Interjú Krizbai Sándor Munkácsy-díjas festőművésszel.

„Nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz”

Interjú Szabó Máté színházi rendezővel, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjével.