interjú

Mindenkinek van meggyeskertje

Több évtizedes színházi pályafutása ellenére mindössze másodszor rendez Csehovot a román mester, Silviu Purcărete. Meggyeskertjét már csak ezért is nagy várakozás előzi meg. A sztárrendező a próbafolyamatról, a melodrámáról, és mindannyiunk meggyeskertjéről.

Csodát tenni kilencven perc alatt

A múzeumpedagógus számára a középiskolások jelentik a legnagyobb kihívást: sokat kell dolgoznia azon, hogy a tizenévesek távolságtartó attitűdjét le tudja rombolni. És mindössze másfél órája van, hogy csodát tegyen. Hemrik Lászlóval, a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Módszertani Központjának vezetőjével beszélgettünk az Megosztás című popup kiállítás kapcsán.

Tér - fa - ló

Zene-idő-tér-matéria misztériumában alkot Mádi László, a Közép-Európa Táncszínház művésze. Koreografál, zenét ír, fest, és persze táncol. Legutóbb egy szóló darabbal aratott nagy sikert társulata bemutatóján, ahol egy gumikötéllel kötözte körbe a nézőteret, erőteljes hanghatások és éles fények kíséretében. Most az Imre Zoltán Program (IZP) keretében Térfaló címmel saját munkáját mutatta be.

Szeretett színészkedni

Cseh Tamás mozija címmel mutat be válogatást március 9-én az Uránia azokból a játékfilmekből, amelyben Cseh Tamás mint színész is szerepet kapott. Tímár Péter rendezőnek két filmjében játszott a tíz éve elhunyt zenész. Közülük a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! című alkotást láthatjuk most. Ebből az alkalomból kérdeztük Tímár Pétert, aki a vetítésnek is vendége lesz.

Modernitás kimaxolva

Január 31-én nyílik az Iparterv 50+ című kiállítás a Ludwig Múzeumban. A tárlat egy eseménysorozat része, amellyel a múzeum az 1968-ban és 1969-ben az Iparterv irodaépületének dísztermében megrendezett legendás kiállítások 50 éves évfordulóját ünnepli.

Ami A Mester és Margaritából kimaradt

Zachár Lóránd a Budapest Táncszínháznak készített vadonatúj darabot Léthatár címen. A bemutatót a Budapest Táncfesztiválon az új Nemzeti Táncszínházban tartották. Koreografál, tanít, de keveset dolgozik itthon, külföldi munkák sorakoznak a naptárában. Földi Béla nemzetközi összetételű társulatával kedvenc olvasmányát öntötte beszélgető mozdulatokba.

Filozofikus mókamester a Bauhausban

Nemcsak „kockaházakat” vagy elvont művészetet jelent a Weimarban száz éve alapított Bauhaus iskola. Az intézmény jellegzetes képviselője volt a baranyai származású Weininger Andor, aki egyszerre volt képzőművész, színházi ember, építész és zenész.

Lynch: a szeretet sarkall alkotásra

Bizonyos szabályok a filmben, a festészetben és a fotográfiában is ugyanúgy érvényesek - mondta David Lynch a március 1-én nyíló Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása kapcsán.

A média alapú művek őrzői

Hogyan lehet hitelesen bemutatni a médiaművészeti munkákat, amelyek csak egy gyorsan elavuló technikai eszköz segítségével jeleníthetők meg? Mi marad a múzeumból, ha a gyűjteménye online is hozzáférhetővé válik? A médiaművészet kihívásairól és a Ludwig Múzeum online jelenlétének következményeiről Kónya Bélával, a Műtárgyvédelmi és Restaurátor Osztály vezetőjével beszélgettünk az Eszközök című kiállítás kapcsán.

Nem lehetett engem tanítani

A Magyar Írószövetség és Érd megyei Jogú város közös díját 2019. január 20-án adta át Simon Adrinak kiemelkedő költészetéért. Interjú.

Szétesések, felállások

Szabó Kimmel Tamással önálló színházi estje, a Széttépve kapcsán beszélgetett a nullahategy újságírója.

Ma már rang csángónak lenni

„Felfoghatatlan dicsőség a csángóknak, hogy a számukra elérhetetlen távolságban és magasságban lévő Budapest főváros közönségét érdekli az ő kultúrájuk. Emiatt ma már rang Moldvában csángónak lenni” – mondta a Teleki Alapítvány igazgatója az idén immár 22. alkalommal megrendezett Csángó Bálról. Diószegi Lászlóval a vitrinből kivett hagyományőrzésről, a középkori Magyar Királyság határon túl megmaradt emlékeiről is beszéltünk.

Az utcakövektől az Arany Oroszlánig

A világ legrégebb óta működő és egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi művészeti kiállításán, a Velencei Biennálén való szereplés mindig kiemelt szerepet töltött be a magyar művészeti életben. A Ludwig Múzeumban most Pavilon címmel egy biennáletörténeti kiállítássorozat idézi fel az egykori velencei kiállításokat. A pop-up kiállításról Boros Gézát, a Velencei Biennále Iroda vezetőjét kérdeztük.

A szuperhős nyomában

Amorf szuperhősök, Guccit viselő Jézus Krisztus, kitetovált Marilyn Monroe és újragondolt diszkófények. Csernátony Lukács László avantgarde művészete éles kritikát formál társadalomról és médiáról, új távlatokat nyit a képzőművészetben és az evolúcióban. Jelenlegi munkáiról, a szuperheroizmusról és külföldön tett utazásairól is beszélgettünk a festővel.