interjú

Olyan témákat dolgozok fel, amelyekkel szemben tehetetlennek érzem magam

Önmagukból „újjászülető” ruhák, a hajmosás mint intim rituálé, idő és tér dimenzióiból való kiszakadás Szarvas Valentin kollekcióiban.

Igazabbá tenni az embereket

Az idén kilencvenkét éves, Művészeti Írói Díjjal elismert Banner Zoltánt termékeny életéről, formálódó terveiről kérdeztük.

Elkerülhetetlen, hogy mindent odaadj, és ez a pálya mindent el is szív az embertől

Sokan cserélnének vele, de Niki semmire sem vágyott jobban, mint családra. Egyetlen átélt érzelme sem landol a kukában, hanem hangjegyekre tapadva vagy szavakba süllyedve tör ki belőle a színpadon – ezúttal a Rebecca című musical két főszerepében.

Lackfi János: Az író nem Superman

Lackfi János József Attila-díjas írót a dolgozószobájában rejtőző kincsesbányáról, az istenhitről és az írás különleges képességéről kérdeztük.

Hunyadi János életműve a közép-európai összefogás szép példája

Kovács Örs történészt, a Rubicon Intézet tudományos munkatársát kérdeztük a köztudatban zömök, páncélba öltözött katonaként élő Hunyadi Jánosról.

Már gyerekkoromban megtanultam az árral szemben úszni

Soha nem adta fel. És – mint állítja – hetvenévesen ért be. Ecsedi Erzsébet csoportos szereplőből monodráma-főszerepig vitte, most pedig a Kaszás Attila-díj egyik várományosa.

A megbélyegzéssel nem nekem kell kezdeni valamit, hanem annak, aki megbélyegez

Galyas Denerak Dóra a divatiparból érkezett a képzőművészetbe: fotói identitáskérdéseket feszegetnek, de szólnak a social media túlkapásairól is.

A bábművészet titka az élőszóban rejlik

Havas-Krain Edina dramaturggal az Astra Bábegyüttes és a Maszk Bábszínház a Vigadóban megtekinthető közös kiállításán beszélgettünk.

Kizárt, hogy a gépek valaha is öntudatra ébredjenek

Emiliano Ippoliti a római Sapienza egyetem filozófiaprofesszora. Könyve, a Kritikai útmutató a mesterséges intelligenciához hamarosan magyarul is megjelenik. A szerzővel a kötet fordítója, dr. Nyírő András készített interjút.

Bartis Attila: Sikerült legyártani az emberiség történetének legneurotikusabb társadalmát

Bartis Attila József Attila-díjas íróval és fotográfussal beszélgettünk irodalomról, édesapja költészetének hatásairól, idegenségérzetről és fotográfiáról.

Gundel Takács Gábor: Pártot változtathatnak, de csapatot soha

Sokféle szerepben mutatja meg magát, de akad egyetlen jelző, amely kialakult róla az évtizedek alatt: hiteles.

Kezdj valamit az életeddel, vagy robban

A Tik-tak... bumm! című előadás a kapunyitási pánikról mesél: milyen az, amikor az ember ott áll 30 évesen, és úgy érzi, hogy még semmit nem tett le az asztalra.

Az őssejtkutatástól a spirituális szakácskönyvig

Sorozatunkban, mely a könyvpiacot meghatározó nagyobb kiadók árnyékában működő kisebb, akár miniatűr cégeket mutatja be, most Zombori Andreát, a Gingko Kiadó vezetőjét kérdeztük munkájukról, esélyeikről a méretesebb vetélytársak mellett.

Bizsergető rezgés a szájban, zsigeri zsongás a testben

Szilágyi Áron kecskeméti dorombművész neve Amerikától a skandináv országokon át Japánig a világ több mint ötven országában hangzik ismerősen, ami nem csak tehetségének köszönhető.

Ezek az emberek bekötött szemmel is képesek slágert írni

Zenés talkshow-ból tehetségkutatóvá avanzsált Lil Frakk műsora, ahol a dalszerzők szimulációs játékhoz hasonló alkotótáborban bizonyíthattak.

Ha megírnám az önéletrajzomat, az olyan lenne, mintha Münchhausen nagyon berúgna

Sziámi könyvnyi verset írt a családjáról és családjával. Hogyan lett költő, miért nyomozott utána néhány titkosszolgálat?