interjú
„Ahol rokon lelkekre találok, ott hazaérkezem” – Interjú Farkas Wellmann Évával
Farkas Wellmann Éva költő már igen korán, tizenévesen elkezdett verselni. Mégsem tartozik a sokkötetes szerzők közé, évekig gyűjtögeti nyomtatásra érdemes munkáit. Nem megfelelési vágyból ír, ennek ellenére – vagy pont ezért – már számos kitüntetéssel, ösztöndíjjal elismerték irodalmi tevékenységét, tavaly a József Attila-díjat is megkapta. Idén bekerült a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának KMI 12 programjába is, amellyel nemrég Sepsiszentgyörgyön járt.
„Soha nem voltunk ennél magányosabbak” – Beszélgetés Kovács András Péter humoristával
Kikapcsolódásként drónokat épít, zenél, filmeket készít, könyvet ír. Járja az országot telt házas önálló estjeivel, ahol úgy nevettet, hogy közben a nézők a meghatottság könnyeit nyelik. Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház tagja, a hazai stand-up comedy egyik legsokoldalúbb képviselője.
Pénteki kultúrrandi Bálint Előd színésszel, a Zanox című film főszereplőjével
Sokunknak elkelne egy olyan csodaszer, amely kétes eredetű házipálinka hatására lehetőséget adna elölről kezdeni a napot, és az újrajátszás ismételhető lenne mindaddig, amíg minden a tervek szerint nem haladna. Az időhurokkal játszó Zanox – kockázatok és mellékhatások című film premierje május végén zajlott, de főszereplője még ma is nehezen hiszi el, hogy egy nagyjátékfilm kulcsfiguráját alakíthatta. A székelyudvarhelyi születésű Bálint Előddel beszélgettem.
„A saját hang belső igazságot is jelent” – interjú Palya Beával
A tiszta ének koncentrációval kezdődik, saját hangra pedig nemcsak az énekeseknek van szüksége, hanem mindenkinek, aki közelebb akar kerülni magához. Palya Bea szerint az éneklés önmagunk ismeretének művészete is. Saját kurzusáról és a DEX-en tartott dalszerző workshopjáról kérdeztük.
Pillanatfelvétel három részben – A csillagok járásával... című, Szőts Istvánról szóló könyv szerkesztőjével beszélgettünk
Egy kimagasló életmű minden mozzanata, az oeuvre-re utaló valamennyi részlet fontos az utókor számára. Más fénytörésben mutatja az alkotót, ha korábban ismeretlen tényeket nem is mutat fel. Szőts István arcképének plasztikus vonásait adja A csillagok járásával... című kötet, amely a könyvhéten került utcára, s azóta talán a könyvesboltokba is. A szerkesztővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
„Mindig az volt előttem, hogy én többet tudok ennél” – Dzsúdló önazonosságról és szorongásról
Juhász Márton, azaz Dzsúdló 2019-ben vált ismertté szókimondó, önreflexív dalaival. 2020 őszén hazavihette az MTV EMA Legjobb magyar előadója díját, tavaly pedig Fonogram-díjat nyert az év felfedezettje kategóriában. 1998. szeptember 29-én látta meg a napvilágot, egy kicsiny faluban, Mezőzomboron nőtt fel, már általános iskolás korában tudta, más útra vágyik, mint amit ez a közeg magától értetődően kínál. Életszakaszokról, az otthonról és a minket övező szorongásról beszélgettünk.
Amikor összeállnak a csillagok – Beszélgetés a Gyulai Várszínház igazgatójával
Már javában tart a Gyulai Várszínház nyári évada, amely tematikus fesztiválokkal és öt saját bemutatóval várja a közönséget. Elek Tibor igazgatóval beszélgettünk „megbolondított” Shakespeare-fesztiválról, történelmi témájú ősbemutatókról és arról, megpályázza-e idén ismét a színház vezetését.
A kortárs találkozása a régmúlt időkkel – Interjú Kosinsky Richárddal, a Kogart Művészeti Alapítvány művészeti igazgatójával
A művészeti alapítvány igazgatója, a Dél-Balatoni Alapítvány tiszteletbeli elnökségének tagja a Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely hátteréről, a rendezési szempontokról és a tárlat helyszínéről mesélt.
Egy véget nem érő folyamat – Interjú Fekete Richárd költővel
Az 1986-ban Pécsen született Fekete Richárd sok szálon kötődik az irodalmi élethez. Szerkesztőként a Jelenkor folyóirat online csapatát erősíti, továbbá tanítja és műveli is a kortárs lírát. Harmadik, Módosítás című verseskötete a napokban jelent meg. Jelenleg az Oláh János szerkesztői ösztöndíj kedvezményezettje. Pályakezdéséről, sokrétű munkásságáról kérdeztük.
Szürreális történetet mesél el első mozifilmjében Szeleczki Rozália
Szürreális történetet mesél el első mozifilmjében, a Cicaverzumban Szeleczki Rozália rendező, aki még kamaszkorában találta ki, hogy filmrendező lesz, és rajongott az olasz és francia új hullámos filmekért, Fellini és Godard alkotásaiért.
„Az MMA nem 300 akadémikus zárt klubja” – Interjú Richly Gáborral, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárával
„Szeretném, ha mind az akadémikusok, a köztestületi tagok, mind a magyar művészeti élet minél szélesebb körei a jelenleginél is jobban magukénak éreznék a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA). Ez nem könnyű feladat, mert sok az elégedetlen hang, és még több az előítéletből vagy félinformációból származó ellenérzés” – mondta el a Kultúra.hu-nak az MMA tavaly megválasztott főtitkára. Richly Gábor elárulta: tovább kívánja növelni a testületi döntések szerepét és az egyes művészeti ágakat képviselő tagozatok súlyát az akadémia életében.
Aki a levegőből kapkodta a vattacukrot – Beszélgetés Takáts Eszter dalszerző-énekessel
Takáts Eszter komoly témákról ír, énekel, mégis egy bohém hippi, örök fiatal, aki gyakran alkot együtt írókkal, táncosokkal. Egy nap akár húsz dallamötlet is megszületik a fejében, dalai témája többnyire a szerelem. Huszonkét éve nem változott a mottója: „Szeressünk!” Alkotómunkájáról, vidéki életéről és szeptemberben megjelenő lemezéről beszélgettünk.
„Egy művésznek szüksége van erre a megtermékenyítő közegre” – Beszélgetés Solymosi Tamással
Újra repertoáron Seregi László Rómeó és Júliája és John Cranko háromfelvonásos koreográfiája, az Anyegin is. A Magyar Nemzeti Balett is visszaköltözött az Andrássy úti épületbe, ennek körülményeiről és hatásairól az együttes balettigazgatója, Solymosi Tamás beszélt az Opera Magazinnak.
Pénteki kultúrrandi Kertész Attila képzőművésszel
Kertész Attila festményei egyszerre idézik meg az ősi istenszobrok világát és a népi iparművészet sajátosságait.
„A margitszigeti fellépés szimbolikus lépcsőfok a pályámon” – Beszélgetés Darai Tamás balettművésszel
A Maribori Balett két Edward Clug-koreográfiával érkezik július 1-jén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A Carmina Buranában és A tavaszi áldozatban is láthatja a közönség Darai Tamás balettművészt, aki mesterkurzust már tartott Magyarországon, de a vizsgakoncertje óta nem táncolt hazai színpadon.
Rohonyi Barnabás: Figyelnem kell rá, milyen helyzetben mennyit mutatok magamból
„Ez életem első filmfőszerepe, és eléggé hasonlítok a karakterre. A tehetetlenség esetemben is dühvel párosul, és sokan jelezték vissza, hogy ilyenkor azt sem tudják, merről közelítsenek hozzám. Sokat dolgozom azon, hogy ez változzon ”– mondja az Ida regénye új filmfeldolgozásában a férfi főszerepet játszó Rohonyi Barnabás, aki fiatal kora ellenére már Rómeót és Don Giovannit is alakította. Interjú.