József Attila

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánca

Az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukciója újra rekordokkal zárt. Fekete István, Csinszka, Szerb Antal könyveinek dedikált példányai kerültek kalapács alá.

„A vers olvas bennünket” – Kovács Ida irodalmi muzeológus a ma is élő József Attiláról

József Attila szerelmei: hogyan lehet egy efféle témáról egyszerre érdekesen, igényesen és ízlésesen beszélni? Másrészt milyen haszon remélhető tőle, és hogyan része az irodalomtörténetnek? Mi kell továbbá ahhoz, hogy a költőt itt és most élőnek, verseit pedig hozzánk szólónak érezhessük?

Suttogók – Az Andaxínház Alkotócsoport előadása

Április 22-én az Andaxínház Alkotócsoport Suttogók című előadása várja az érdeklődőket az Újlipótvárosi Klub-Galériában.

József Attila-töredékekről

Ritka jelenség, hogy egy költő versvázlatai, lírai ötletei, majdani versalkatrésznek szánt sorai is kivételes figyelemnek örvendjenek, és ne csak a filológusok ingerküszöbét érjék el. Kurtág György húsz József Attila-töredéket komponált szoprán hangra 1982-ben. A költő születésének centenáriumára száz kortárs képzőművész illusztrációjával, reprezentatív kötetben jelentek meg ezek az alkotások. De mi a titka e különös miniatűröknek?

„Mindenki költészetvámpír” – Vörös István íróval beszélgettünk

Vörös István íróval a nemrégiben megjelent Nem ti kussoltok kötete kapcsán József Attiláról, szürrealizmusról és eredetiségkultuszról is beszélgettünk.

Kis tettek útján – Megjelent Vörös István új verseskötete

„Ha kis tettek nincsenek, nagy sem lesz. Csinálni kell. És úgy gondolom, hogy az irodalom akár a világot is meg tudja változtatni” – mondta Vörös István. Nem ti kussoltok című új kötetének bemutatóján jártunk.

Visszavonják az árverésről a József Attilának tulajdonított kéziratot

Visszavonja jelenleg zajló, online árveréséről a József Attilának tulajdonított, Edit című vers kéziratát az Antikvárium.hu a tétel eredetiségével kapcsolatban felmerült kétségek miatt. József Attila szerzőségét írás-, valamint tintaszakértői vizsgálatok tisztázhatják.

József Attila eddig ismeretlen versére bukkantak

Az Edit című nyolcsoros vers egy noteszból került elő, amelyre a Telex bukkant rá az Antikvárium.hu árverési tételei közt.

Kőbe vésve, bronzba öntve

Képzeletbeli sétára invitáljuk Önöket Budapest utcáin, terein. Kiváló alkotók jól ismert szobrait szemlélhetjük meg alaposabban, kényelmesen a fotelből, a magyar kultúra napján.

Rejtelmek, ha zengenek

Jordán Tamás, Sebő Ferenc és zenésztársaik József Attila verseit adják elő december 11-én Pécsen.

Így kell emlékházat csinálni

Beszámolónk a balatonszárszói József Attila Emlékházról.