Miskolci Nemzeti Színház
Nevetni, miközben összeszorul a szívünk
Miskolcon épp A vadkacsát próbálja, a mozikban országszerte vetítik Gyöngyössy Bence A feltaláló című filmjét, amelyben dr. Béres Józsefet alakítja. Interjúnk Gáspár Tibor színművésszel.
Beregszász a miskolci Határtalan Napok vendége
Ismét a határon túli kultúráé a főszerep február 13. és 15. között a Miskolci Nemzeti Színházban.
„Közös utat járunk be művészek, nézők együtt”
Interjúnk a nemrég Domján Edit-díjjal kitüntetett Czakó Juliannával, a Miskolci Nemzeti Színház művésznőjével.
Czakó Julianna kapta a Domján Edit-díjat
Idén Czakó Juliannának, a Miskolci Nemzeti Színház színművésznőjének ítélte a Domján Edit-díjat a legendás színésznő nevét viselő alapítvány.
„Nem bizonyítja be, hogy az ember jó, de elbizonytalanít, hogy az ember gonosz”
Interjú Szabó Máté színházi rendezővel, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetőjével.
Nem csak blabla, hogy a legfőbb törekvésünk a minőség
Interjú Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával.
El kéne menni cickányvadásznak!
Harsányi Attila tizenegy éve tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak, idén Kaszás Attila-díjra jelölték. Interjú.
Ilyen egy olvasópróba
Székek bekészítve a hosszú asztal két oldalára, vaskos szövegkönyvek a közepén, lassan a színészek is megérkeznek. A kávé és a tea éppúgy elengedhetetlen kelléke az olvasópróbáknak, mint a színes szövegkiemelő filctoll. Kényelmes ruha, olvasószemüveg a színművészeken, hiszen ez még nem jelmezes próba. A miskolci színház Ünnep című előadásának olvasópróbájáról a teátrum blogján számoltak be.
A tét: a mindent elsöprő szenvedély
Kálmán Imre nevéről elsőként mindenkinek a Csárdáskirálynő jut eszébe. Az operett királyának azonban még számtalan kiemelkedő művet köszönhetünk. Egyik közülük a Cirkuszhercegnő, melyet július 20-án mutattak be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadásra ellátogatott a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne is, aki azt vallja: édesapja műveit képtelenség megunni.
Cirkuszhercegnő a Margitszigeten
A Cirkuszhercegnő című operettet mutatják be Szabó Máté rendezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon júliusban. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. Kálmán Imre világszerte népszerű Cirkuszhercegnő című operettje először látható a margitszigeti színpadon. A darab szeptembertől a miskolci színház repertoárjára kerül.