Móricz Zsigmond Színház

Tíz vidéki színházi előadás a fotelből

Több száz kilométert utazni egy előadásért? Vannak elkötelezett színházrajongók, akik erre is hajlandóak, azonban az online közvetítések előnye, hogy most utazás nélkül nézhetjük meg távoli színházak produkcióit. Ezúttal vidéki és határon túli magyar színházak programjából válogattunk.

Móricz-(F)Actor vetélkedőshow

Mivel a jelenlegi körülmények ellehetetlenítik a nézőkkel való személyes találkozást, a Móricz Zsigmond Színház online programcsaládot hozott létre. Ennek első tagja Móricz-(F)Actor.

„Ahogy végignézem az életem, nagyon szerencsés vagyok” – Interjú Horváth Illés rendezővel

Állandó gyerekszereplőként nőtt fel a filmek és színházak világában. Los Angeles és Cannes filmfesztiváljaira járt édesapjával és alig múlt kilenc, mikor Ruszt királydrámájában Gálffi László mellett állhatott a színpadon. Ezt több mint két évtizeddel később megismételték ők ketten, csak más helyszínen, más darabban. Horváth Illés ma már leginkább szinkronszerepeket vállal, a színjátszást menet közben rendezésre cserélte.

Évadnyitó a Móricz Zsigmond Színházban

Közönségkedvenc darabok, új és visszatérő rendezők, ismert vendégművészek – az induló évadban is sokszínű élményeket tartogat közönségének a nyíregyházi színház.

Idén is lesz VIDOR Fesztivál

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Városi Önkormányzat idén tizenkilencedik alkalommal is megrendezi a VIDOR Fesztivált augusztus 19-29. között.

Tizennégy bemutatóval készül a nyíregyházi színház

Az évad első bérletes bemutatója a nagyszínpadon Neil Simon, Cy Coleman és Dorothy Fields musical-vígjátéka, a Édes Charity lesz Horváth Illés rendezésében.

Színházi mesematiné

Csütörtökönként látható a Móricz Zsigmond Facebook oldalán,

60 éve nyílt meg a nyíregyházi színház – fotók

60 éve, 1960. március 25-én nyitották meg az akkoriban felújított nyíregyházi színházat.

Ősbemutató: a Hazátlanok Nyíregyházán

A szülőföldjéről elüldözött német kisebbség 2. világháború utáni történetét mutatja be Kováts Judit Hazátlanok című regénye, melynek felolvasószínházi változatát hétfőn láthatjuk a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Táncfarsang Nyíregyházán

A Móricz Zsigmond Színházban február 16. és 19. között zajlóTáncfarsangon ismert hazai tánc- és balettegyüttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra.

Táncfarsang Nyíregyházán

Négy előadással várják a közönséget február 16. és 19. között a hagyományos táncfarsangra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba.

Fejlődik Nyíregyháza kulturális negyede

A kulturális negyed a Bessenyei és a Benczúr tereket, a Móricz Zsigmond Színház környezetét és a szabadtéri színpad területét foglalja magában.

Tizenöt pályakezdő színész a Móricz Zsigmond Színháznál

Hét nagyszínpadi előadást, három stúdiószínpadi gyermekelőadást, és négy kamara-előadást tekinthet meg a közönség a Móricz Zsigmond Színház új évadában. Ezek mellett repertoáron marad a tavalyi szezon több közönségkedvenc darabja is.

A tűtől a repülőig

Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész volt a Bencs Villa Többszemközt estjének vendége, akivel a rendezvénysorozat házigazdája, Kováts Dénes beszélgetett.