Móricz Zsigmond

Július 2-án történt

1936-ban ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja, Hofi Géza.

Gyűlölt-imádott múzsák

Költők, festők és muzsikusok feleségei, akik ihletet adtak, támogatták alkotói ambícióikat, vagy olykor az őrületbe kergették őket. Legendás múzsák alakját idézzük fel.

Valló Péter rendezésében mutatják be a Magyar Elektrát a Vígszínházban

Bornemisza Péter közel 500 évvel ezelőtt fordította le Szophoklész Elektráját. Igazi magyar történetet, kortárs drámát írt az antik remekműből, amelynek karaktereiben ma is magunkra ismerhetünk. A Magyar Elektrát Valló Péter rendezésében december 16-án mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán.

Móricz Zsigmond-darabot ad elő a Déryné Társulat

A Déryné Társulat izgalmas bemutatóra készül, amely a szívünk mélyén élő érzésekről és az emberi kapcsolatok bonyolultságáról mesél. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el a színpadra.

Ezeket a magyar filmeket várjuk még idén

A magyar film már így is erős évet tudhat maga mögött, elég csak Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjére gondolni, amely alig egy hónapja nyerte el kategóriájának fődíját a Velencei Filmfesztiválon. Az év hátralévő részében is izgalmas alkotásokra számíthatunk. Mutatunk közülük hatot.

Tündérkert: politikai dráma és szenvedély a képernyőn

Báthory Gábor, a fiatal és vakmerő fejedelem sikeres hadjárata végén Kolozsvárra, az Imreffy-kastélyba érkezik, ahol barátok és ellenségek egyaránt tiszteletüket teszik. Azonnal kezdetét veszi a hatalmi harc a 17. századi Erdély körül… A kalandfilmbe illő történetet október 13-ától láthatjuk.

Szeptember 5-én történt

„Mosolyogjatok egymásra, férjetekre, feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” Ma van Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulója, amely egyben a jótékonyság világnapja is.

Íme a Tündérkert első előzetese!

Ősszel indul a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában készült Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. Megjelent az első előzetes, mutatjuk.

Ételirodalom és konyhaköltészet, avagy a gyomor mint íróink közkedvelt múzsája

A magyar gasztroirodalom kondérjában oly régóta főnek a valamikori zsenge történetek, hogy a föléjük hajoló mohó vendég az illatok ellenére az edénybe nézve csak zagyvaságot lát. Ám ha detektívkesztyűjét az asztalra hajítva késért és villáért nyúl, nincs más dolga, mint élvezni, ami előtte van.

A férfi és az asszony – A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig című előadásáról

Olykor túl tekervényes utakon kalauzolnak a Kivilágos kivirradtig anekdotái a végkifejletig. Összességében azonban Horváth Csaba mer és tud átgondoltan mesélni.

A Rokonok bemutatójával zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Megtartotta a 2022/2023-as évad utolsó olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház: Móricz Zsigmond klasszikusát, a Rokonokat Szikszai Rémusz rendezésében május 19-től a Kisszínházban láthatja a közönség.

Rokonok a kolozsvári színházban

Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján készült előadást mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Bocsárdi László rendezésében.

Forog a Tündérkert, a magyar Trónok harca

Egy 17. századi időutazáson éreztük magunkat, amikor a Megafilm meghívására a Fóton felépített korabeli Szeben díszleteiben sétálhattunk.

Móricz Zsigmondra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

Móricz Zsigmondra emlékeztek halála 80. évfordulója alkalmából pénteken az író megújult síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.

Móricz Zsigmond élete képekben

„Móricz Zsigmond elképesztő magasságban tornyosul felettünk. Pokolian nagy író volt, s bődületes erejét csak Balzacéhoz hasonlíthatom” – írja róla Spiró György. A ma nyolcvan éve elhunyt író alakját képek segítségével idézzük fel.

Forog a Tündérkert című sorozat

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A nyolc részből álló, epizódonként 48-52 perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várható.