New York
New York állam múzeumaiban feltüntetik a nácik által zsákmányolt műkincsek eredetét
New York államban a múzeumoknak ezentúl minden olyan műtárgy eredetét fel kell tüntetniük, amelyet 1933 és 1945 között a nácik zsidóktól tulajdonítottak el.
New York lopott műkincseket szolgáltatott vissza Olaszországnak
Összesen 19 millió (7,7 milliárd forint) dollár értékű lopott műkincseket szolgáltatott vissza Olaszországnak a New York-i főügyész.
Ókori szobrok színesben
Igaz, hogy a márvány, a mészkő gyűrődései, rései itt-ott megőrizték a több ezer éves festékpigmenteket, de mégis nehéz elképzelni, hogy a ma fehérnek ismert ókori görög és római szobrok egykor ragyogó színekben pompáztak. A New York-i Metropolitan Museum of Art július 5-én megnyílt, 2023 márciusáig látogatható kiállítása ezt mutatja meg.
Második alkalommal rendeznek magyar kortárs művészeti fesztivált New Yorkban
Második alkalommal rendezik meg a Hungary L!ve magyar kortárs művészeti fesztivált New Yorkban, a május 23. és 29. közötti rendezvény programjában a színházi előadások, koncertek, workshopok és szakmai beszélgetések mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Média Intézete válogatást mutat be jelenlegi és volt hallgatóinak munkáiból.
Újra közvetítik az Urániában a Metropolitan Opera és a Bolsoj Balett előadásai
Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén is közvetíti a New York-i Metropolitan Opera és a moszkvai Bolsoj Balett 2021/2022-es előadásait élőben.
A Szellem Temploma: a Guggenheim
Frank Lloyd Wright tervrajzaiba pillantva elénk tárul, hogyan is képzelte el eredetileg a Guggenheim struktúráját.
A Broadway streamingszolgáltatást indít májusban a színházszerető közönségnek
Színházi előadások felvételeit, exkluzív előadásokat és mesterkurzusokat is kínál a New York-i Broadway májusban induló új streamingszolgáltatása.
Utazás a jazz forrásvidékén
Elsődleges célom a zene népszerűsítése: az új kötet élményszerű, rendhagyó kalauz a kortárs amerikai jazz világában – mondja Turi Gábor legújabb, Amerikai jazznapló című kötetéről. Őt kérdeztük.
Szabó István filmjei New Yorkban
Az Oscar-díjas Mephisto, a Bizalom és a Redl ezredes című filmek frissen felújított változatát vetíti januárban a Film Forum mozi New Yorkban.
Enyedi Ildikó felújított filmje New Yorkban
Az én XX. századomat november 15-étől műsorára tűzi a Kino Lorber amerikai forgalmazó és a Museum of the Moving Image.
Moldvai csángó hagyományőrzők New Yorkban
Magyar Örökség Fesztivált rendeztek november 8-án és 9-én New Yorkban.
Valóra vált amerikai álom
Nemrég töltötte be a 35-öt. Egy neves szegedi pszichiáter professzor és egy újságírónő egyetlen utódja, és igen, a neve is ismerősen csenghet: Boncz Géza egykori híres humoristánk unokaöccse. A viccgyártás náluk családi örökség, ahogyan a színház szeretete is. Gyerekként többet volt a kulisszák mögött, mint az iskolapadban, és még nagykorú sem volt, amikor Rimbaud-t játszott a Teljes napfogyatkozásban. Azóta körbejárta a világot, és kitanulta mestersége minden apró titkát.
Ők ketten New Yorkban
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a napokban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválját. A rangos válogatásba meghívást kapott Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmje is; Örökbefogadás című alkotását pedig február 12-én tűzik műsorra a 69. Berlinale felújított filmklasszikusokat felvonultató szekciójában.