Pannon Filharmonikusok

Online előadásokkal készül számos kulturális intézmény

Online előadással és programmal készül több kulturális intézmény is a járványügyi szigorítások miatt: a Vígszínház élőben közvetíti a Padlás 999. előadását szombaton, a Filharmónia Magyarország koncertjét pedig vasárnap tekinthetik meg az érdeklődők az interneten.

PFZ: „Dolgozunk és biztonságos közelségben maradunk a közönséggel”

A Pannon Filharmonikusok végtelenül sajnálják, hogy közönség nélkül kell játszaniuk, de annál nagyobb örömmel közvetítik élőben a kevesebb művészt foglalkoztató koncerteket megváltoztatott műsorral, így muzsikusaik nagyobb biztonságban dolgozhatnak.

Hangverseny az elhunytak emlékére

A Pannon Filharmonikusok október 29-i hangversenye és az azt megelőző közös mécsesgyújtás lelki kapaszkodót adhat az idei halottak napján.

Liszt, Wagner és Pannon Filharmonikusok

Október 22-én, a nemzeti ünnep előestéjén, Liszt Ferenc születésének a napján tűzte műsorára a Pannon Filharmonikusok hangsúlyosan Liszt Ferenc és a Kodály Központban ritkán műsorra kerülő szerző, Richard Wagner műveire épülő hangversenyét.

Gilbert Varga mától Varga Gilbert

A zene világnapján vette át állampolgárságát a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere.

Online követhető Baráth Emőke és a Pannon Filharmonikusok koncertje

A zenekar 2020. szeptember 19-én szombaton, Bécsi barátok címmel meghirdetett hangversenye, – amelynek sztárvendége Baráth Emőke szoprán operaénekes, – a Kodály Központ hangversenytermében is, vagy akár otthon is látható, hallható lesz.

Ezt kínálja a Pannon Filharmonikusok az új évadban

Strauss, Bruckner és Hindemith műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Balog József zongoraművész közreműködésével kezdi meg új évadát csütörtökön a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ), amely idén és jövőre két jeles évfordulót is ünnepel.

Koncertek és ünnepi műsorok Baranyában

Ingyenes koncertekkel, táncbemutatókkal, gasztronómiai csemegékkel és népművészeti kirakodóvásárokkal várják az ünneplőket Pécsen és a baranyai városokban augusztus 20-án.

Élőzenei programok a Zsolnay Negyedben

Újraindulnak a rendezvények a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pirogránit estéken fellép többek között a Hot Jazz Band, Beck Zoli, Grecsó Krisztián, Wunderlich József és Tompos Kátya is.

Hazai zongoraművészekkel indul a Pannon Filharmonikusok következő évada

Ősszel magyar vendégművészek, tavasszal a nemzetközi zenei élet rangos képviselői lépnek fel a pécsi Pannon Filharmonikusok 2020/2021-es évadában, amelynek az Ezüstcsillanás címet adta az együttes.

Pécsi kulturális csatorna indult

Összefogtak a pécsi kulturális intézmények, hogy online kulturális tartalommal lássák el a közönségüket a veszélyhelyzet idején. A Pécsi Nemzeti Színház, a Pannon Filharmonikusok, a Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház tartalmi kommunikációs együttműködést folytat a krízis alatt.

„Minden nap a lehetetlenre teszünk kísérletet"

Vidékiségről, a most meghirdetett Müpás bérletsorozatukról, művészzenekarról és ABBA show-ról is beszélgettünk Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok igazgatójával.

Boulanger, Sibelius és Holst művei a Pannon Filharmonikusok koncertjein

Március 5-én Pécsett, egy nappal később pedig Budapesten ad koncertet Kelemen Barnabás hegedűművész közreműködésével a pécsi PFZ Univerzum címmel.

Az alvajáró lesz a Pannon Filharmonikusok idei pécsi operabemutatója

Pécs zenekarának idei operabemutatóján Vincenzo Bellini műve lesz hallható a Kodály Központban február 13-án.

Beethoven minden mennyiségben

A Kínai Filharmonikus Zenekar vendégjátékával nyitja Beethoven-emlékévét a Pannon Filharmonikusok zenekar.

Az Amadinda Ütőegyüttes a Pannon Filharmonikusokkal lép fel Pécsen

A 35 éves Amadinda Ütőegyüttes a PFZ szombati hangversenyének vendégszereplője a Kodály Központban.