Petőfi Sándor

Július 31-én történt

„Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Az ember élete folytonos gondolkodás, amelynek intenzitása változó. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad” – fogalmazta a 2015. július 31-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Sinkó László, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve a Férfiakt, Az új földesúr és az Elveszett illúziók című filmekben láthattunk.

Petőfi és Arany Kapolcson

Hétfő délután újra találkozhattunk Tóth Péter Lóránttal, a versvándorral a Művészetek Völgye KultúraPONT helyszínén, ahol a Petőfi Kulturális Ügynökség programjai zajlanak.

Vasvári Pál nem történészként írta be a nevét a történelembe

Kétszáz éve, 1826. július 14-én született Vasvári Pál politikus, író, történész, a márciusi ifjak egyik vezéralakja, aki kulcsszerepet játszott a 12 pont véglegesítésében és a március 15-i forradalom megszervezésében, és az elsők között követelte a nemzeti honvédsereg megszervezését.

Mehringer Marci: Tudatosan elengedtem az önpusztító rock and roll életérzést

Az új lemezről, a közelgő, Budapest parkos lemezbemutató koncertről és a Presser Gáborral való kapcsolatáról beszélgettünk Mehringer Marcival.

Hírmozaik – május 25.

Idén is nagyszabású hadijáték színterévé válik a tatai vár, felújították a kúriát, amelyben Petőfi az utolsó éjszakáját töltötte, román rendezőé az Arany Pálma – hírösszefoglalónk.

Szirtes Edina „Mókus”: Minden versnek megvan a maga zenéje

A költészet napján a Petőfi-bicentenárium alkalmából meghirdetett Petőfi Felhő versfeldolgozó dalpályázat győztesei lépnek a MOMkult színpadára. Az est házigazdája Szirtes Edina „Mókus” lesz.

A komatáltól a playlistig: hogyan hagy nyomot a barátság?

Bár elsősorban lelki-szellemi kötelék, a barátságnak legtöbbször tárgyi „bizonyítékai” is vannak. A baráti ajándékozás, a kapcsolódást fizikailag is megörökítő emléktárgyak gazdag története a komatálaktól egészen a digitális relikviákig vezet.

A kávé és a forradalom íze 1848-ban

Manapság a „kávéházi forradalmárról” egy, a telefonját bújó fiatal jut eszünkbe, aki nem utcakövet dobál, hanem röhögős szmájlikat nyom a Facebookra, de ez nem volt mindig így.

Történelmi hétvége változatos programokkal – Eseményajánló március 15-re

Vezetett várséták a szabadságharc helyszínein, megzenésített Petőfi-versek, családi nap a PIM-ben és a Nemzeti Levéltárban, mesés játszótérmegnyitó a Millenárison, huszáros napok a szentendrei skanzenben, teljesítménytúra a Gyermekvasútnál – egy csokorra való a sok színes és többségében ingyenes programból, melyek közül március 15-én válogathatunk.

PKÜ Költészet napja x POKET 8. születésnap

Koncertek, koncertszínházi előadások, irodalmi beszélgetések, versmegzenésítések, alkotóművészeti workshop és más közösségi események várják az érdeklődőket a Petőfi Kulturális Ügynökség költészetnapi eseményén, a POKET nyolcadik születésnapján, április 11-én a MOMkultban.

Január 1-jén történt

2016. január 1-jén halt meg Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar-amerikai operatőr. A fények és árnyékok festőjének is nevezett művész a főiskolai mesterein kívül az olasz neorealistáktól és a francia új hullámosoktól tanult legtöbbet, és az Amerikai Operatőrök Társasága tagja volt. Pályája során több mint ötven filmben dolgozott operatőrként, négyszer jelölték Oscar-díjra, amelyet a Steven Spielberg rendezte Harmadik típusú találkozások fényképezéséért sikerült elnyernie.