program

A Carmen című musical áprilisban debütál az Operettszínházban

Áprilisban mutatja be a Budapesti Operettszínház Frank Wildhorn Carmen című musicaljét. Az amerikai zeneszerző csütörtökön ellátogatott a próbákra, találkozott a színház vezetésével, a produkció alkotóival és szereplőivel is.

Lámacsikó és mandrillkölyök is vár a Kecskeméti Vadasparkban

Folyamatos fejlesztésekkel, új fajokkal, nemrégen született állatokkal, családi programokkal és meglepetésekkel készült az idei szezonra a Kecskeméti Vadaskert.

Nyilvános mesterkurzust tart Budapesten a zongora nagyasszonya

Idén tavasszal két koncerttel és a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzussal érkezik Elisabeth Leonskaja a Concerto Budapesthez.

Itáliából küld képeslapot a MÁV Szimfonikus Zenekar

Különleges műsorral készül április 18-i koncertjére a MÁV Szimfonikus Zenekar. A hangverseny olasz zeneszerzők, például Rossini és Paganini ritkán játszott műveire koncentrál. A zenekar továbbá ezen az estén köszönti a Müpában Fodor András nagybőgőművészt, aki 65 éve tagja a társulatnak.

Idén is megrendezik augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokat

Augusztus 18–25. között szervezik meg idén a 15. Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), mások mellett fellép majd a Parno Graszt, a Neoton Família és az Elefánt zenekar is.

Egyszerre ünneplik Nemes Nagy Ágnes és Petőfi születésének évfordulóját

A hazai és határon túli nagyvárosok után idén több kistelepülésre is eljuthat két népszerű, a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából létrejött irodalmi program: a Nemes Nagy Ágnes és Petőfi Sándor születésének századik és kétszázadik évfordulójáról megemlékező Nem akarok – Nemes Nagy Ágnes 100 és a Huszonhat év – Privát Petőfi.

József Attila-emlékhelyek B-től B-ig

A József Attila-emlékház-zarándoklat három helyszínt érint, az év bármelyik szakában, a költészet napján innen és túl is teljesíthető.

Négy nap, öt színpad, hatvan koncert a VéNégy Fesztiválon

Színházi és utcaszínházi produkciókkal, családi programokkal és minden eddiginél erősebb koncertkínálattal számolhatnak június 20. és 23. között Nagymaroson a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó vendégei. A nemzetközi és hazai sztárfellépők mellett megjelennek a legizgalmasabb cseh, szlovák és lengyel produkciók is. Lesz táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazás.

Kovács András Ferencre emlékeznek több erdélyi városban a magyar költészet napján

A decemberben elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőre emlékeznek több erdélyi városban csütörtökön, április 11-én, a magyar költészet napján.

Szubjektív távlatok Szegeden

A Regionális Összművészeti Központ és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének együttműködése nyomán újabb nagyszabású tárlat nyílt Szegeden. A Távlat című kiállítás kilencven különleges alkotással várja a látogatókat.

Mit rejt Liszt Ferenc zsebnaptára?

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) április 12-én nyíló, Az idő arcai című kiállítása innovatív és családbarát módon mutatja be az antik és a keresztény kultúra időfelfogását: a kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzelfogható és digitális különlegességek várják a látogatókat, akik egyéb kincsek mellett a páratlan Pannonhalmi Hóráskönyvvel és Liszt Ferenc zsebnaptárával is megismerkedhetnek.

A magyar dívagalaxis csillagai ott ragyognak a világsztárok mellett

Rihanna, Cher, Tina Turner, Edith Piaf, Marilyn Monroe és Maria Callas mellett Marton Éva, Zsédenyi Adrienn Zséda, Rúzsa Magdi, Koncz Zsuzsa személyes történetét is bemutatja a Magyar Zene Háza új kiállítása.

A hetvenes évek házait ünnepli a Budapest100

A májusi építészeti és kulturális fesztivál új városrészekben, új közösségeket megszólítva a ‘70-es évek változatos épített örökségét tárja fel. Az idei alkalom különlegessége, hogy először nyílik lehetőség megszólítani a házak építészeit, tervezőit, a lakóházak első beköltözőit, az intézmények első dolgozóit.

Reneszánsz emlékév kezdődik Vácon

A több hónapig tartó programsorozat során egyebek mellett a korszakot bemutató időszaki kiállítással, gasztronómiai programokkal, hagyományőrző bemutatókkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat.

Duplázik a Postmodern Jukebox a Müpában

Az ősz legendás jazzprodukciókkal érkezik a Müpába: Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő a cappella formáció, a Take 6, a Postmodern Jukebox pedig dupla koncerttel várja a közönséget.

Fesztiválsztorik, gasztroestek és kertmozizás vezeti fel a CineFestet

A héten kezdődik a huszadik CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál jubileumát ünneplő programsorozat a vármegyeszékhelyen. Bíró Tibor fesztiváligazgató kiemelte: voltak már a filmfesztivál huszadik évéhez kapcsolódó programok idén, de a lényegi események ezen a héten indulnak.