program
Mutánsok, Robotálom és egy Vadállat a moziban
A Francia Intézet szervezésében idén február 28. és március 10. között tartják a 14. Frankofón Filmnapokat: a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbinában 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Álmaikat beteljesítő nőkkel és pálos szerzetesekkel vár a múzeum
Új kiállításokkal, színes múzeumpedagógiai rendezvényekkel és gazdag élményekkel várják 2024-ben a látogatókat a zalaegerszegi múzeumok – közölte Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója az intézmények programját bemutató hétfői sajtótájékoztatón.
Minimalista és melankolikus szólólemezét mutatja be a magyar jazztrombitás
Barabás Lőrinc február 1-én a budapesti A38-on mutatja be legújabb szólólemezét. Az album minimalista, melankolikus darabjai Nils Frahm és Ólafur Arnalds neoklasszikus zenéire emlékeztetnek.
Egy nap az északi romantika jegyében
Február 4-én a titokzatos Észak meghatározó komponistáinak életművéből kaphat ízelítőt a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar zenei maratonjának közönsége.
Magyar főszereplővel indul a cseh történelmi dráma
A brnói Janáček Operában Boross Csillával a női főszerepben 2024. február 2-án mutatják be Bedřich Smetana Dalibor című zenedrámáját. Az esemény a cseh zene évének ünnepélyes megnyitója Morvaországban.
Rendhagyó Petri György-kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Gazdátlan tényrakások – Petri-tér címmel rendhagyó kiállítást rendez Petri György író, költő születésének 80. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM). A múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben látható tárlat megnyitója kétnapos eseménysorozatra épül február 9-én és 10-én.
Pátkai Rozina családi történetét meséli el a holokausztról
A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából mától elérhetővé vált Pátkai Rozina Györgyi című hangjátéka, amely alkotójának személyes családi történetét meséli el nagynénje, dr. Pátkai Györgyi és édesapja, dr. Pátkai Róbert visszaemlékezésein keresztül.
Két új Bartók-premierre készül a Magyar Nemzeti Balett
Venekei Marianna A csodálatos mandarin és Várnagy Kristóf Táncszvit című koreográfiái is bemutatkoznak Velekei László tavaly színre vitt A fából faragott királyfi című alkotása mellett a Magyar Nemzeti Balett új Bartók TáncTriptichon elnevezésű estjén, aminek premierjét 2024. február 3-án tartja a Magyar Állami Operaház. Az Opera Zenekart az előadások alkalmával Vajda Gergely vezényli.
A rendszerváltásról forgatott filmet Szőke András
Brigádnapló címmel forgatott filmet Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező. A film sajátos megközelítésben mutatja be a közösség összetartozását, a túlélést és a kreatív megoldásokat a hiánygazdaság és a szocialista tervgazdálkodás idejében.
Karzatkoncert – orgonahang új dimenzióban címmel indít koncertsorozatot a Müpa
A február 7-én induló sorozat első fellépője Fassang László, a Müpa rezidens orgonistája, aki maga is részt vett a páratlan hangszer, illetve a programsorozat koncepciójának kialakításában.
Áprilisban ismét Országos Táncháztalálkozó
Idén 43. alkalommal rendezik meg április 5–7. között az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti összművészeti eseményét.
A ’90-es évek – meghökkentően más aspektusból
Szervezett, éjszakai városi séták indulnak február 2–3-án Budapesten, amelyek a kilencvenes évek fővárosi underground életének ikonikus helyeire kalauzolják az érdeklődőket.
Az öltöztető című vígjátékot mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban
Varsányi Anna vígjátékát, Az öltöztetőt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínháza Tarsoly Krisztina rendezésében, Nagy Erika, Kiss Viktória és Lénárt László előadásában február 2-án.
Két új tárlat látható mától a Mai Manó Házban
A múlt megjövendölése című tárlaton a nemrég felfedezett Zohar Studios fotóit láthatják az érdeklődők Stephen Berkman interpretációjában, míg a Mások bőrében elnevezésű kiállítás Elsa Parra és Johanna Benainous francia alkotópáros munkáit mutatja be péntektől a Mai Manó Házban.
Indul az idei Hangszert a kézbe program
Hat év után tér vissza a Hangszert a kézbe kiállítás Ceglédre, a Kossuth Művelődési Központ falai közé, ami egyben azt is jelenti, hogy 76. állomásával itt indítja nyolcadik évét az NKA Hangfoglaló Program támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat.
A huszadik század utolsó klasszikus tragikájára emlékeznek a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Január 31-én a 80 éve született Ronyecz Mária előtt tiszteleg a Bajor Gizi Színészmúzeum. A program meghívott vendége Csoma Judit Jászai Mari-díjas színésznő, valamint közreműködik Gajdó Tamás színháztörténész.