program

Táncelőadás a befeszülésről és annak kezeléséről

Mivel próbáljuk kitölteni a feltöltődésre szánt időnt? Tudatában vagyunk annak, mire vagyunk ráfeszülve? Le tudunk állni a pörgéssel? Hogyan tudunk megpihenni? Ezekre a kérdésekre ad választ Vass Imre koreográfus új, Relax című produkciója, amelyet november 28-án és 29-én mutatnak be a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Misi Mókus a RaM-ArT Színházban

Tersánszky Józsi Jenő népszerű regényéből, a Misi Mókus kalandjaiból 2022-ben született családi musical, amelynek szövegkönyvét Peller Károly, zenéjét Nyitrai László, dalszövegeit Cseh Dávid Péter írta. A zenés darabot még abban az évben színpadra tűzte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.

Az Anyegint mutatja be a Miskolci Balett

A Miskolci Balett évek óta rendszeresen műsorra tűzi a világ- és filmirodalom nagy klasszikusait. Idén Puskin Anyeginjét viszik színpadra Kozma Attila rendezésében.

Izgalmas társadalmi témájú filmekkel jön a Taiwan Dox

December 1-én és 2-án a tajvani filmeké lesz a főszerep a Corvin Moziban. Az idei Taiwan Dox vetítéssorozat fókuszában komoly társadalmi témák állnak: többek között a természetrombolás, a bevándorlás és a hagyomány-modernitás ellentét kérdését feszegetik az alkotások.

Irodalom a könyvek lapjain túl

A Müpa Literárium-estjei új oldalról mutatják be a kortárs magyar irodalom népszerű szerzőit és műveiket. Novemberben Oravecz Imrét köszöntik 80. születésnapján, decemberben pedig a Margó-díjas Visky András élettörténetében mélyülhetnek el az irodalomkedvelők.

Akusztikus koncerttel ünnepli új lemezét a Magidom

December 8-án a Katakomba Music vendége lesz a Magidom zenekar, akik akusztikus hangszerelésben játszanak majd nemrég megjelent új lemezük dalai közül, de régi és ritkán hallható szerzemények is kerülnek a repertoárba.

November 25-től Amadeus a Pesti Színház színpadán

Ötvös András és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével mutatják be az Amadeust a Pesti Színházban november 25-én.

Minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen – Utcai kiállítás nyílt Illyés Gyula tiszteletére

A Magyar Művészeti Akadémia rendezésében Illyés Gyula életművét bemutató tablókiállítás nyílt Budapesten, az MMA irodaháza előtt november 22-én.

Bécsi telt ház után a BMC-ben ad koncertet a Danubia Zenekar

A Danubia Zenekar a Wiener Konzerthaus Mozart termében telt házas koncertet adott a fiatal osztrák zongoraművész, Veronika Huber közreműködésével. Grieg, Sosztakovics, Haydn és Bartók remekművei Budapesten újra felcsendülnek november 25-én a BMC-ben.

Már több mint 120 ezren látogattak el a Szépművészeti Renoir-kiállítására

Két hónap alatt már több mint 120 ezren látták a Szépművészeti Múzeumban a Renoir. A festő és modelljei című kiállítást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat hétfőnként is látogatható, hétvégenként pedig egy órával korábban, 10 óra helyett 9 órakor nyit a múzeum.

Gálaestet tart a tegnap.ma irodalmi portál

December 1-jén tartja a tegnap.ma irodalmi-kulturális portál díjátadó gálaestjét. A lap elismerését a Magyar Írószövetség és a határon túli írószervezetek ajánlására kapja meg két író-költő.

Varázslatos Advent a Zeneakadémián

Második alkalommal szervezi meg az Octopus Experience jótékonysági koncertjét a Zeneakadémián. December másodikán többek között a Virtuózokból ismert Simic Aleksander gordonkaművész is fellép majd.

Fordulóponthoz érkezett a Pszichoszínház

Idén debütál a Pszichoszínház 400. előadása. A közel negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház jubileumi bemutatója december 1-én lesz a K11 Művészeti és Kulturális Központban.

Slágerdarabok és jótékonysági előadások is szerepelnek az Opera ünnepi kínálatában

Az idei évadban minden eddiginél többször, összesen 41 alkalommal lesz látható Csajkovszkij mesebalettje 2023. november 24. és 2024. január 6. között a Magyar Állami Operaházban.

Lányok, fiúk, sírás és nevetés

Dennis Kelly Lányok, fiúk című monodrámáját Lovas Rozi játssza, az előadás a következő évben, nőnapon debütál.

Mennyire ismerjük a magyar filmművészetet? Most megtudhatjuk!

Hetedik alkalommal rendezi meg a DUE Médiahálózat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14–20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról.