program
Hatnapos Csángó Fesztivált tartanak Jászberényben
Csaknem negyven kulturális esemény, több mint nyolcszáz fellépő, valamint száznál is több népművész és kézműves részvételével zajló népművészeti vásár is várja a közönséget augusztus 9. és 14. között Jászberényben a 30. Jubileumi Csángó Fesztiválon.
Ghánai fellépői is lesznek a Méra Világzenei Csűrfesztiválnak
Idén rengeteg nemzetközi fellépővel tér vissza a Méra World Music augusztus 4–7. között a kalotaszegi Mérába.
Modern kori ősbemutató a győri bencés templom búcsúján
270 év után először csendül fel Georg Reutter misekompozíciója Győrben, a Szent Ignác-templomban július 31-én, Loyolai Szent Ignác ünnepén, mely egyben a győri bencés templom búcsúja is.
Augusztus első hétvégéjén ismét Ostromnapok lesznek Kőszegen
Idén 490 éve, hogy Jurisics Miklós várkapitány vezetésével mindössze félszáz hivatásos katona Kőszeg és a környező falvak lakosságával megvédte a várost a hatalmas török túlerővel szemben. Erre a történelmi eseményre emlékeznek augusztus első hétvégéjén a XV. Kőszegi Ostromnapokon.
Koop Oscar Orchestra az A38-on
Augusztus elején visszatér a hajó fedélzetére a nujazz egyik legkarakteresebb újítója, a svéd Koop Oscar Orchestra.
Öt ország száz zenésze lép színpadra a kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon
Négy nap alatt öt ország mintegy száz zenésze lép színpadra az augusztus 4. és 7. között zajló hatodik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon – mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.
Galiba Gyermekfesztivál öt napon át
A Debreceni Virágkarnevál kísérőprogramja, a Galiba Gyermekfesztivál öt napon át közel 200 ingyenes programot biztosít az ország egyetlen klasszikus vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőn augusztus 17. és 21. között.
Györkös Mányi Albert-kiállítás nyílik Tordaszentlászlón
A Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulójára szervezett eseménysorozat részeként kiállítás nyílik az alkotó szülőfalujában, a Kolozs megyei Tordaszentlászlón.
Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban
Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.
ZamJam néven új fesztivál kezdődik Zamárdiban
A Kool and the Gang, Shaggy és Geszti Péter is fellép a Mol Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJam fesztiválon, amely csütörtökön indul és szombatig tart Zamárdiban.
Hét magyar felfedezés, amelyek nélkül másképp fesztiváloznánk
Ha ezek a magyar felfedezők és találmányaik nincsenek, lehet, hogy mást innánk és máshogyan szórakoznánk a zenei fesztiválokon. Hét magyar felfedezés az Álmok Álmodói 20 kiállításról, amelyek nélkül a zenei fesztiválok másmilyenek lennének.
Hagyományőrző látványosságok, lovas vetélkedők, ismeretterjesztő előadások az idei Kurultajon
Hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal és kiállítással, valamint koncertekkel várja idén a Kurultaj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye augusztus 12. és 14. között az érdeklődőket Bugacon.
Sikerrel ért véget a Fesztivál Akadémia Budapest
Július 15–24. között rendezték meg az ország egyik legfontosabb és legsokszínűbb eseménysorozatát, a 7. Fesztivál Akadémia Budapestet. A 11 nagykoncerten és a hozzájuk kapcsolódó mesterkurzusokon, a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny döntőin és gálahangversenyén több ezer néző vett részt.
Első alkalommal lesznek koreai programok a Művészetek Völgyében
Első alkalommal filmvetítéssel, felolvasással és K-pop workshoppal várja az érdeklődőket vasárnap a Koreai Kulturális Központ a Művészetek Völgyében, Kapolcson.
Tovább látogatható a XIX. Táblaképfestészeti Biennálé
A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbította a XIX. Táblaképfestészeti Biennálé időtartamát a szegedi Reök-palota. Hazánk egyik legrangosabb képzőművészeti seregszemléjét augusztus 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Gazdag programot ígér az idei Art Market Budapest és a 360 Design Budapest
Még több különleges programmal várja az érdeklődőket ősszel az Art Market Budapest és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által szervezett 360 Design Budapest eseménysorozat.