programsorozat

Egész éves eseménysorozattal ünneplik a százéves szerencsi csokoládét

A szerencsi csokoládégyár alapításának századik évfordulója alkalmából egész éven át tartó eseménysorozattal emlékeznek meg az ország egyik legismertebb édességéről Szerencsen.

Értékek közvetítése artistákkal a középiskolákban

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ élményalapú, interaktív, közös gondolkodásra ösztönző pedagógiai programsorozatot indított idén a középiskolai és -nevelési intézmények tanulóinak, melynek célja az emberi és társadalmi értékek megismerése és készséggé fejlesztése.

Hiány két hang között – Haydn, Nádas és az Esterházyak

A Nádas Péter Budapestje eseménysorozat október 1-jei programja a Budapest Music Centerben várja a közönséget.

EKF – A Balaton megóvásáért indult ökológiai és kulturális programsorozat

A Balaton megóvása érdekében ökológiai-kulturális programsorozat indult, amely a tervek szerint 2023 után is folytatódik. A rendezvény részeként egyebek mellett szakmai párbeszédet folytatnak, ökológiai programokat, edukációs projekteket tartanak – hangsúlyozta a Jókai hajó fedélzetén tartott keddi sajtótájékoztatóján Can Togay János, a Veszprém–Balaton (VEB) 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozat művészeti főtanácsadója.

Egész éves programsorozattal ünnepli újratelepítésének 300. évfordulóját Szarvas

Egész éves programsorozattal emlékezik meg újratelepítésének 300. évfordulójáról idén a történelmi Magyarország közepén fekvő Szarvas.

Programsorozatot indít a húszéves Terror Háza Múzeum

Ünnepi programsorozattal emlékeznek a Terror Háza Múzeum húsz évvel ezelőtti megnyitására. A jövő heti programok sorában rendhagyó történelemórák, konferencia és koncert is lesz.

A Modellállítás kiállítással kezdődik a Képzőművészeti Egyetem jubileumi programsorozata

A Modellállítás – Az emberi test képi konstrukciói című reprezentatív kiállítással veszi kezdetét szombaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem MKE 150 elnevezésű jubileumi programsorozata, amelynek célja, hogy a széles közönségnek is megmutassa az intézményben folyó sokrétű alkotói és oktatói tevékenységet.

Kalákával és kuflikkal nyit a Puskin Kuckó

Az iskola- és óvodakezdéssel egy időben indul a Budapest Film családi programsorozata a fővárosi Puskin moziban. Szeptember 4-én és 5-én a Kuflik-film és a Kaláka érkezik a kuckóba.

Kerülj képbe! – Idén is vár a Garten Balaton

Kiállítások és vásár, tárlatvezetések, pódiumbeszélgetések, színház, koncertek, kertmozi, gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Garten Balaton három helyszínén, Lovason, Felsőörsön és Csopakon július 30-tól augusztus 21-ig.

Sikerrel indult a Közösségépítő Kultúránk programsorozat

Közel hétszáz szervezet regisztrált az idei, Lakiteleken és Kápolnásnyéken megvalósuló, Közösségépítő Kultúránk elnevezésű előadó-művészeti programsorozatra. A június 9-től másfél hónapig tartó közösségi eseményen húszezer ember vesz részt az ország több száz településéről.

Közösségépítő kultúránk címmel programsorozatot indít a Nemzeti Művelődési Intézet

A Nemzeti Művelődési Intézet közreműködő partnereivel idén is meghirdeti Közösségépítő kultúránk című előadó-művészeti programsorozatát.

Programkavalkád a Göcseji Dombérozón

A Göcsej Civil Társaság július 9. és 18. között dombérozásra invitálja a látogatókat. A rendezvénysorozatra koncertekkel, kiállításokkal, kézműves-foglalkozásokkal készülnek, a szervezett túraútvonalakon pedig a tájegység természeti kincseit, növény- és állatvilágát, épített örökségét fedezhetik fel a résztvevők.

A Mézesvölgyi Nyár idei programjai

Musicalek, vígjátékok, zenés mesejátékok, koncertek várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon július 3. és augusztus 29. között Veresegyházon.

Színházi programok három Veszprém megyei faluban

Színházi programsorozatnak ad otthont három Veszprém megyei település, Magyarpolány, Dörgicse és Pécsely, ahol május végétől június közepéig mások mellett Eperjes Károly, Rékasi Károly és Benkő Péter lép a közönség elé.

Harmincéves a Pulszky Társaság

A Fővárosi Bíróság 1991. április 16-án a 3531. sorszám alatt vette a társadalmi szervezetek nyilvántartásába a múzeumi szakma országos hatókörű civil szervezetét, amelynek tagsága 2020 végén meghaladta az ezer főt.

Programsorozattal emlékeznek a 30 éve elhunyt Csengey Dénesre Keszthelyen

Filmvetítésekkel, kiállítással, könnyűzenei pályázattal, vers- és prózamondó versennyel emlékeznek Csengey Dénes halálának 30. évfordulójára Keszthelyen.