Rátóti Zoltán

A banktól a színházig – A Nemzeti Színház Egy, kettő, három – Az ibolya című előadásáról

Molnár Ferenc két, az 1920-as években írt bravúros egyfelvonásosát, az Egy, kettő, három és Az ibolya címűeket egy előadás keretében rendezte meg Rátóti Zoltán a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Az utóbbi egy egész estés, három egyfelvonásosból álló színdarab utolsó része.

Átadták az első Magyartanárdíjakat

A magyar nyelv napjának alkalmából tartott ünnepségen a Nemzeti Színházban november 11-én átadták az idén alapított Magyartanárdíjakat. Az elismerésben három pedagógus részesült kiemelkedő tudományos, ismeretterjesztő és közösségi tevékenységükért.

Hivatalba lépett a Magyar Művészeti Akadémia új elnöke

Megtartotta első és egyben alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége Budapesten, a szervezet Andrássy úti irodaházában.

Rekordszámú szavazattal indult a döntő – Kaszás Attila-díj 2023

Az idei négy döntősre, Nagy Cili, Csankó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs színművészekre november végéig lehet szavazni. Ez a legdemokratikusabb elismerés, hiszen a közönség dönti el, kié legyen a díj, hívja fel a figyelmet Rátóti Zoltán színművész.

Négy színművészt jelöltek a Kaszás Attila-díjra

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fehér László, a Forte Társulat, Fila Balázs, a József Attila Színház és Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze a Kaszás Attila-díj idei négy jelöltje – jelentették be a Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Október 25-ig lehet jelentkezni a Kossuth-szónokversenyre

A verseny döntőjét november 11-én a Nemzeti Színházban rendezik meg.

Turi Attila az MMA új elnöke

A Magyar Művészeti Akadémia tisztújító közgyűlésén október 5-én kinevezték az új elnököt és az alelnököket. Az MMA új elnöke Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész, alelnökei Rátóti Zoltán színész, rendező és Kiss János balettművész. Az eseményen beszédet mondott Csák János miniszter.

Kortárs képzőművészek Madách életművéről

Kiállítással emlékezik Az ember tragédiája ősbemutatójának 140. évfordulójára a Nemzeti Színház. „... Rajzoltunk egy költeményt...” címmel hat kortárs képzőművész mutatja be hétfőtől a Madách Imre színműve által ihletett munkáit.

A Királyok évadát hirdette meg a Nemzeti Színház

Királyok évada címmel hirdette meg a Nemzeti Színház a 2023-2024-es szezonját, amelyben kilenc bemutatóval jelentkezik a társulat.

Lemondott Rátóti Zoltán, az SZFE rektora

Rátóti Zoltán a közelmúltban végrehajtott szívműtétjére és az egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be lemondását.

Együttműködik a Színművészeti Egyetem és a Pázmány

Együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) csütörtökön Budapesten.

Életre szóló döntések – Ők tudják, mi a szerelem a Nemzeti Színházban

Létezhet-e örök szerelem? Érdemes-e feláldoznunk a biztonságos életet egy mindent elsöprő érzelemért? És mit bánunk meg utólag, érett fejjel? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Hubay Miklós darabja, amelyet Udvaros Dorottya és Blaskó Péter szereplésével mutattak be a Nemzeti Színházban.

Hoppál Péter: Az SZFE-n minden lehetőség adott a sikeres munkához

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) minden adottság és lehetőség együtt van ahhoz, hogy a lényeggel foglalkozzanak – mondta el az intézmény hétfői tanévnyitó és díszdiploma-átadó ünnepségén a kultúráért felelős államtitkár.

Rátóti Zoltán lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora

Áder János köztársasági elnök a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfőn a Sándor-palotában.

SZFE – Felkérték a jövő tanévben induló osztályok vezetőit

Felkérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021/2022-es tanévben induló osztályainak vezetőit – közölte az intézmény az MTI-vel.

A féktelenség ára – Salome az Erkelben

Világszenzáció lehet a Salome őszi bemutatója. Évek óta dédelgetett terv valósul meg azzal, hogy Vörös Győző ókorkutató jordániai feltáró munkája nyomán Richard Strauss zenedrámája először kerül színre az eredeti evangéliumi helyszínt – Heródes machaerusi palotájának oszlopos udvarát – megidéző díszlettel. A rendezésre felkért Rátóti Zoltán Salome-impresszióit foglalta össze.