regény
Fábián Janka: Petőfi karakterét sem könnyebb megalkotni, mint egy hétköznapi emberét
Nemcsak pozitív szereplőkről érdemes és izgalmas írni, mondja a hétköznapokban Mezei Johannaként ismert írónő. Regényeiben a történelmi korok nagy és ismert alakjainak életét olykor más, de valós nézőpontból követhetjük végig. A mára már bestsellerré vált könyvek szerzője főként a régmúlt időket idézi fel írásaiban, így az ezt megelőző kutatómunkáról, illetve a hangulat megteremtésének lehetséges részleteiről is beszélgettünk.
Leírta az elmondhatatlant
Száz éve, 1923. december 10-én született Jorge Semprún spanyol író, esszéista, politikus. Fő művében, A nagy utazásban megörökíti a koncentrációs táborok elmondhatatlan szörnyűségeit.
Gátakon áthömpölygő életfolyam
Irene Solà Gátak című regénye elbarikádozott világ falait bontja le, és megpróbálja leküzdeni a nyugati világ által emelt nyelvi korlátokat. Ismeretlen és megközelíthetetlen világba visz el, amely tele van varázzsal és halállal.
Magába csavarodó labirintus – Szeifert Natália Örökpanoráma című könyvéről
Szeifert Natália Örökpanoráma című, a Kalligram Kiadónál megjelent könyve, a szerző negyedik regénye az utóbbi idők egyik legzajosabb könyvsikere, és nem érdemtelenül. A Mészöly Miklós-díjjal kitüntetett, nagyregény-terjedelmű alkotást minden könyvmolynak bátran ajánlhatom.
„Egy író számára a szerzetesi életmód majdhogynem magától értetődő” – Visky András Pannonhalmán (videó)
„Egy pannonhalmi írórezidenciás látogatás hosszú távon meghatározó találkozás” – mondja Dejcsics Konrád szerzetes, s ez a „hosszú táv” a nézőnek azonnal az apátság több mint ezeréves történetét juttatja eszébe. Az időhöz való másféle viszonyt, amely azonnal megcsapja az embert, ha Pannonhalmán jár.
Találkozó párhuzamosok – Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéről
Kolozsvár és Brassó, Budapest és Balaton, sebészet és fürdővilág, orvosi egyetem és „T-szindróma” – elolvastam Tompa Andrea Fejtől s lábtól című, Kettő orvos Erdélyben alcímű könyvét.
Akinek a regénye szállóigévé vált: Joseph Heller
Száz éve, 1923. május 1-jén született Joseph Heller amerikai író, A 22-es csapdája című regény szerzője.
Mit keres hat sértett kísértet? – Egy könyv, ahol az olvasó a főszereplő
Megjelent az Abszolút könyvek legújabb része. Az izgalmas és informatív detektívregényben szerepet kap az interaktivitás, és nyomozás közben hely- és kultúrtörténeti ismeretekre is szert tehet az olvasó.
Európai Unió Irodalmi Díjra jelölték Ag Apolloni Debrecenben írt regényét
Ag Apolloni koszovói albán író 2022-ben egy hónapot töltött Debrecenben a Magyar Írórezidencia Program ösztöndíjasaként. Az itt írt könyve, a Piroska: mese felnőtteknek (Kësulëkuqja, përrallë për të rritur) már tavaly októberben megjelent, és nagy sikere nyomán Európai Unió Irodalmi Díjra jelölték.
Kivezetés a szépirodalomból – Lajta Erika könyve Szerdahelyi Istvánról
Lajta Erika az Esterházy könyvére való merész utalással a Kivezetés a szépirodalomból címet adta könyvének. Mire vállalkozott? A posztmodern irodalom elutasítására vagy meghaladására?
Egy szekérderéknyi vidámság száz vagon keserves sóhajtás helyett – 120 éve született Rideg Sándor, az Indul a bakterház írója
120 évvel ezelőtt született Rideg Sándor Kossuth- és József Attila-díjas író, aki – többek között – az Indul a bakterház című regényt szerezte. A magyar kultúra egyik alapdarabjának számító regény emlékezetes részleteit, valamint Rideg Sándor életének érdekes fordulatait gyűjtöttük össze.
Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki
Hat év után új regénnyel jelentkezik Murakami Haruki világhírű japán író, akit évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetnek.
Sodró történet gyerekasszonyokról, világjárványról és egy szabálytalan szerelemről
Mörk Leonóra legújabb regénye, az Asszonyom, édes úrnőm egyszerre rendhagyó szerelmi történet és kalandos utazás a 17. századba. Olyan témaköröket jár körbe az 1600-es évek Nyugat-Európájában, amelyek ma is tabunak számítanak, ezért kapta azt a szlogent: modern problémák barokk köntösben.
Lydia Davis: A történet vége
Lydia Davis A történet vége című regénye letisztult, érzékletes nyelven, plasztikusan ábrázolja egy kapcsolat lezárásának fázisait.
Félúton Berlinbe – Megjelent Schwechtje Mihály első könyve
A Tilos Az Á Könyvek idei legelső könyve a Félúton Berlinbe, egy vagány, sodró lendületű fejlődéstörténet a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) című film rendezőjétől.