régészet
Különleges helyek – Indul a régészet napi hétvége
Június 18. és 20. között rendezi meg a Magyar Régész Szövetség az idei régészet napi programokat. Az idei tematika: „különleges helyek”.
Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása
Befejeződtek a feltárások a tihanyi apátság altemplomában, így ismét látogatható a Királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható. Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során.
Régészet napi programok Zala megyében
Szombaton délelőtt a zalai megyeszékhely Árpád-kori templomait mutatják be, a járműipari tesztpályán családi délutánt rendeznek, a vasárnapi geotúrán pedig a Keszthelyi-hegység természeti környezetét és titokzatos régészeti örökségét fedezhetik fel a múzeumbarátok.
Hol lehet a király?
Könnyen megeshet, hogy a Magyarságkutató Intézet régészei szenzációs lelet közelébe jutottak Abasáron. Makoldi Miklós, az intézet régészeti kutatóközpontjának igazgatója, a kutatás vezetője a nemzetségfői, sőt királyi monostor évek óta tartó feltárása során olyan temetkezéseket talált, amelyek nyomán okkal feltételezhető: harmadik királyunk, Aba Sámuel talán kilencszáz éve nem bolygatott sírja is a közelben lehet.
Árpád-kori templom és római villa maradványaira bukkantak Sztánán
Római falrétegre épített Árpád-kori templom maradványait találták meg a Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre található Szilágy megyei Sztánán.
Régésztörténetek: virtuális kiállítás a Hernád-völgy régészeti feltárásáról
Régésztörténetek címmel nyílt virtuális kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága (MNM RÖG) és a miskolci Herman Ottó Múzeum által a leendő Miskolc-Kassa autópálya nyomvonalán, a Hernád völgyében folytatott régészeti feltárások eredményeiből.
Mátyás király maradványainak azonosításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen
Több középkori magyar uralkodó és Mátyás király maradványainak azonosításán is dolgozik kutatócsoportjával Neparáczki Endre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) genetikai tanszékének munkatársa, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatócsoportjának igazgatója.
Nőnek való vidék? – A Nemzeti Múzeum új virtuális kiállítása
Különleges virtuális kiállítást látogathatunk Nőnek való vidék? címmel a Nemzeti Múzeum honlapján, ami női tárgyakon keresztül mesél a középkori mindennapokról, hiedelmekről, viseletről és reprezentációról.
Bethlen Gábor konstantinápolyi követének a kriptájára bukkantak az erdélyi Gyulakután
Egy aranygyűrűt is találtak, amelybe Bethlen Zsófia neve van belevésve.
Hatezer éves rézkori temetőben találtak aranytárgyakat a régészek Borsodban
Aranytárgyakat találtak egy 6 ezer éves rézkori temető feltárásakor a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei.
1200 éves kard került elő Zala megyében
Mintegy ezerkétszáz éves, Karoling kori kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet szerdán mutatták be Nagykanizsán a sajtó képviselőinek.
A Vármúzeum új régészeti kiállítása online
Online is megtekinthető a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeum Ásótól a vitrinig című új régészeti időszaki kiállítása.
Vizsgálják a mohácsi csata tömegsírját
A mohácsi csata pontos helyszínének meghatározásához, a törökökkel harcoló katonák azonosításához és sorsuk bemutatásához is hozzájárulhat a csata hármas számú tömegsírjának vizsgálata.
Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét
Befejeződött az ország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikjának restaurálása. Az antik műtárgyegyüttes a 4. században a Savariában helytartói palotájának padlózatát díszítette.