szabadtéri néprajzi múzeum
Móra Ferenc-díjjal tüntették ki a Skanzen főigazgató-helyettesét
A muzeológiai szakma egyik legfontosabb díját vehette át dr. Sári Zsolt, a Skanzen általános főigazgató-helyettese. A díjat augusztus 16-án adták át.
Már elérhető az ethiofolk adatbázis
Ötven év elteltével, 2019 júniusában felcsendült ez a mű Etiópia nemzeti színházában Addisz-Abebában.
Lélekváltozás 1914-1918
A Lélekváltozás 1914-1918 címmel a szentendrei Skanzenben május 30-án nyíló kamarakiállítás azt az érzelmi, hangulati változást ragadja meg, amin az Osztrák-Magyar Monarchia 7, 8 millió katonája átment.
Múzeumfalu - falumúzeum
Falumúzeumi esték címmel tudományos, ismeretterjesztő programsorozatot indítottak útjára Zalaegerszegen. Az ország első szabadtéri néprajzi gyűjteménye - a Göcseji Falumúzeum - tavaly volt 50 éves. A göcseji tájegység és a Göcseji Skanzen múltja, jelene, jövője iránt érdeklődőket invitáltak a rendezvényre.
Az intézmény a közösség szíve lehet
Képes lehet egy múzeum új életcélt adni aktív nyugdíjasoknak, tinédzsereknek miközben közelebb hozza egymáshoz a generációkat? Igen, sőt még egyéb módokon is aktivizálhatja a körülötte élő közösséget. Erről a lehetőségről és még egyéb példákról is beszélgettünk Nagy Magdolnával, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ megbízott igazgatójával.
A Skanzent nem lehet megunni – Interjú Cseri Miklóssal
„Pontosabban tudjuk, hogy mit csinált Bözsi néni százhúsz évvel ezelőtt, mint a saját családja: az alapos kutatás az, amiben a világ összes skanzenje közül magasan kiemelkedünk. Mert nem igazán a tárgy izgalmas, hanem a történelem, ami mögötte van” – mondja Cseri Miklós, aki csaknem negyedszázada vezeti a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. A mindennapi inspirációról, Trianonról, a dán királynővel való találkozásról és az „utódlásról” is beszélgettünk.
A történelem sodrában
A kiállítás vázát a Skanzen A történelem sodrában − Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években című tematikus tárlata képezi, amely a Skanzen nyitvatartási idejében egész évben látogatható.