Szabó Magda

Gályarabok unokája – Szabó Magda

Azzal a konoksággal mérlegelte az élet dolgait, amit a gályára is ítélt protestáns őseitől örökölt. Az Ókút című könyvében említi egyik pap ősét, akit gályarabságra ítéltek, mert nem volt hajlandó mást mondani, csak az igazságot. Ez a múlt kötelezte.

Für Elise a Csokonai Fórumban

A Csokonai Fórum avatóünnepsége és az Országos Színházi Évadnyitó meghívott vendégei után Debrecen közönsége is láthatja a Csokonai Színház Für Elise című előadását.

Sziget-kék: Szabó Magda mesevilága egy debreceni játszótéren elevenedik meg

Átadták a Sziget-kéket: a debreceni gyerekek új játszótéren szórakozhatnak ezentúl, adta hírül a dehir.hu

„Belekerültünk Magda és Tibor életébe” – Beszélgetés Krajcsi Nikolett-tel a Magda, a Szabó előadásról

Május 22-én különleges előadás látható a Karinthy Színházban, amely nem csupán arra keresi a választ, ki volt valójában az a Szabó Magda, aki rajongó boldogsággal élte életét férje, a szintén író Szobotka Tibor oldalán, hanem azt is megmutatja, ki is volt ez a nehéz, hányattatott sorsú férj. A Magda, a Szabó alkotói és előadói Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor, akik nem csupán a színpadon alkotnak egy párt.

Für Elise Debrecenben

Bár a Für Elise a gyermek- és ifjúkori megpróbáltatások története, csakúgy, mint a többi Szabó Magda-regény, tele van életszeretettel, életörömmel és játékossággal – mondta Ráckevei Anna az írónő utolsó regényéből készült színdarab tegnapi olvasópróbáján a Csokonai Irodalmi Laborban.

Konferencia Szabó Magda életművéről

Kortárs irodalomtudósok veszik górcső alá a magyar írónő irodalmi munkásságát az ELTE Bölcsészettudományi Karán március 30-án és 31-én.

Márciusi bemutatók az Örkényben

Ebben a hónapban két premierrel készül az Örkény: március 24-én a Jelenetek a bábuk életéből című Ingmar Bergman-film színpadi adaptációja, március 25-én pedig a Szabó Magda regényéből készült Az ajtó – Szeredás Emerenc emlékkoncert című előadás debütál a Madách téri színházban.

Ajtónyitogató – Szabó Magda Debrecene

A Csokonai Színház színészei és a hosszúlépés.járunk? közös sétaszínházi programján Szabó Magda nyomába eredhetnek a résztvevők.

Karácsonyi történetek az irodalomban

Annak már jó néhány évtizede, hogy a különböző szerkesztőségek – napi- és hetilapok – november táján írást, novellát kérő leveleket küldtek az íróknak, felkéréseket a karácsonyi számba, mellékletbe. Számos szép tárca, történet, elbeszélés született az idők folyamán, ezekből válogattunk karácsonyi-téli hangulatú írásokat a Digitális Irodalmi Akadémia gyűjteményéből.

Szabó Magda-előadóest és Molnár Ferenc-szatíra a Gózon stream műsorán

A Gózon Gyula Kamarszínház repertoárjának további két darabját sugározza az interneten keresztül élő közvetítéssel.

Végre a TV-ben is megnézhetjük a Pilátust

Szabó Magda hatvanas évek elején megjelent Pilátus című regényét dolgozta fel első tévéfilmjében Dombrovszky Linda rendező. A filmet november 1-én mutatják be a Duna televízióban.

Milánóban díjazták a Pilátus című film alkotóit

A Szabó Magda regényéből készült tévéfilm a legjobb film díja mellett a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb operatőr és a legjobb vágó díját is elnyerte.

Az a szép fényes nap Székesfehérváron

Szabó Magda Az a szép fényes nap című drámáját mutatta be a Vörösmarty Színház január 25-én.

Elsöprő siker Milánóban

Négy fontos díjat kapott a Szabó Magda Pilátus című regényéből készült film a Milánói Filmdíjon (MIFF Awards).

Heti menü: melegen ajánljuk

Programajánlónk az október 17. és 23. közötti hétre.

Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra

A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.