Szakonyi Károly

Adáshiba – bemutató a Játékszínben

Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az olvasópróbát március 29-én a Játékszínben tartották, a premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.

Újra közgyűlést tartott a Drámaíró Kerekasztal

2022. február 9-én a Játékszínben tartotta tisztújító közgyűlését a Drámaíró Kerekasztal.

„Minden reggel akcióba lépek” – Szakonyi Károly a teremtés iránti vágyról

„Ha sikerül valami jót írni, azt érzem, hogy érdemes volt felkelni, érdemes élni. Persze kilencvenévesen már nem tudok hajnalig az asztalnál ülni, fent lenni, de a magam kora és mértéke szerint még dolgozom” – mondta a ma 90 éves Szakonyi Károly a Rózsavölgyi Szalonban megrendezett beszélgetésen.

Szakonyi Károly Francia tanya című kötetéről

Milyen lehet, ha 16 évesen, akaratod ellenére kiszakítanak az otthonodból az öcséddel együtt, hogy katonának vigyenek a háborúba? Kettőt sem pislogsz, és teljesen egyedül maradsz, mert a testvéredet is megölik. Majd a fronton találod magad, nem sokkal később pedig egy francia fogolytáborban.

Közös metszet – amikor a művészeti ágak találkoznak

Kíváncsi, hogyan rajzol Szabó Győző? Mit fest Tarján Zsófia? Kortárs képzőművészek és más műfajban alkotók munkáiból nyílt közös kiállítás a K Galériában.

„Nem csak fogalmazni, hanem teremteni” – Interjú Szakonyi Károllyal

Írónak lenni: sors. Néha szerencsés, sokszor keserves. Zajos sikerek és visszhangtalanság egyaránt az író osztályrésze lehet. Szakonyi Károly olyan író, akinek erről is sok mondanivalója van. És sikereivel, páratlan ívű pályájával azt üzeni a többieknek: érdemes. Exkluzív interjú a Nemzet Művésze díj friss birtokosával.

Új tagok a nemzet művészei sorában

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2020-ban tizenegy művésznek ítélte meg a Nemzet Művésze díjat.

„Az Adáshibát erőszakosan, öncélúan nem lehet átalakítani”

Öt hónappal a tervezett időpont után, a kényszerűen félbeszakadt évad miatt elhalasztott bemutatót szeptember 7-én végre megtarthatta a Pécsi Harmadik Színház, Vincze János rendezésében műsorra tűzhették Szakonyi Károly keserű komédiáját, az Adáshibát. Épp ötven évvel ezelőtt a Pesti Színház adott otthont az ősbemutatónak Várkonyi Zoltán rendezésében.

50 éve mutatták be az Adáshibát

Az évfordulóra Szakonyi Károly Függöny fel!… című kötetéből szemezgettünk, melyben szó esik vígszínházi adósságról, a kártyaasztalnál megjelenő Jézus Krisztusról, az emeleti lépcsőn végigizgult premierről, és arról is, hogy mi lett volna az Adáshiba eredeti címe.

Szakonyi Károly emlékezik a néptánc nagyasszonyára

Foltin Jolán 76 éves volt, gazdag életművet hagyott maga után, noha még tervei voltak, új és új koreográfiák, de legyűrte a betegség.