Mik ennek a különös pályaívnek a fő állomásai, miért emlékezhet a nemzet az érdekeit képviselő politikusként idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyulára – erről kérdeztük Nánay Mihályt, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársát.
A magyar arisztokrácia top tízes listáján látjuk-e a kiterjedt Andrássy családot?
Nincsenek ebben a körben, bár a Székelyföldről származott família egészen Szent István királyig vezeti vissza eredetét. Erről nincs biztos tudásunk, lehet, hogy csak legenda. A csíkszentkirályi birtokot mindenesetre 1569-ben adta nekik János Zsigmond. Grófi címet csak Mária Terézia uralkodása végén kaptak, igaz viszont, hogy már a 17. században elnyerték a bárói rangot, és ezzel a főrendűek közé kerültek. Jelentős, országos, sőt azon túli méltóságot majd csak Andrássy Gyula tölt be, előtte inkább a felső-magyarországi vármegyékben – Zemplén, Gömör, Krasznahorka térségében – viseltek tisztségeket, főispánok is voltak köztük. Andrássy Gyula apja, Károly országgyűlési követ lett. Ám a kora újkorban nagy karriert befutó családokhoz, az Esterházyakhoz, Pálffyakhoz, Zichykhez nem sorolhatjuk őket. Saját szűkebb pátriájukban játszottak meghatározó szerepet.
Gazdasági erőben is a top tízen kívül állnak?
Négy nagy birtoktest fölött rendelkeztek Tőketerebes, Krasznahorka, Csíkszentkirály és Dobrin központtal, és Andrássy Gyula építtette a híres, francia stílusú tiszadobi kastélyt. Ezek még az emigráns években is kényelmes megélhetést biztosítottak a családnak. Igen módosak voltak, de a hatalmas, birodalmi szinten házasodó családok között gazdaságilag sem tarthatjuk számon őket.
Rendkívüli diplomáciai érzékét nemcsak a kortársak, hanem az utókor is elismeri. Veleszületett tehetségét önmaga fejlesztette európai színvonalúvá?
Alapvetően a saját képességei vitték előre, de nagyon jó csillagzat alatt járta ki a „politikai iskolát”. Aki Széchenyi, Kossuth és Deák köreiben mozog, annak ez szerencsés adottság és lehetőség. Az emigrációs időszakban fontos francia kapcsolatokra tett szert, és lényeges, karriert formáló motívum volt a királynéhoz, Erzsébethez kötődő viszonya. Amely egyáltalán nem holmi romantikus l’amour volt. A levelekben semmi nyoma annak, hogy bármi megengedhetetlen akár csak fel is sejlett volna köztük. Annál inkább nem, mert a „kedves mama”, gróf Szapáry Etelka Erzsébet udvarhölgye volt. Ő járta ki, nyilván a királyné közreműködésével, hogy a halálraítélt hazatérhessen Magyarországra.
Egyébként Erzsébet és Andrássy 1866-ban találkozott először. A vesztes königgrätzi csata után a porosz csapatok Bécset fenyegették. Ferenc József Budára menekítette a családot és számos értéküket, ahol Deák és Andrássy fogadta a királynét. Erzsébet abban segítette Andrássyt és a magyarokat, hogy az uralkodó rugalmasabban kezelje a jövendő kiegyezés kérdéseit.
Mit tudhatunk két évvel idősebb bátyjáról, Andrássy Manóról?
A fivérek egy ideig együtt jártak gimnáziumba. Noha mindketten megjelentek a reformkori országgyűléseken, Manót inkább az irodalom és a festészet, a Kelet kultúrája érdekelte, és a felső-magyarországi közegben tevékenykedett. Gyula jogi tanulmányokat folytatott. A Tisza szabályozása kapcsán ismerkedett meg Széchenyivel, aki roppant elismerően azt mondta róla: „Minden lehet belőle, még Magyarország nádora is.” Az is lett, igaz, csak egy napra, erről később.
Az 1840-es évek elején a fogadóirodákban valószínűleg egy petákot sem tettek volna arra, hogy az Andrássyak közül kerül majd ki az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere... 1848-ban azonban berobbant a közéletbe: ő lett Zemplén vármegye főispánja, és a zempléni nemzetőrök élén részt vett a pákozdi meg a schwechati csatában. 1849-ben a független kormány követeként Konstantinápolyba ment, hogy támogatást szerezzen a magyar forradalomnak. 1849 késő őszén felismerte, hogy hazafelé már nincs visszaút, és Konstantinápolyból nehéz lenne európai politikát folytatni, ezért Törökországból Franciaországba emigrált. Mindezekért a nevét akasztófára szegezték – ez volt a jelképes kivégzés.
Az emigrációban belépett egy párizsi szabadkőműves páholyba, élénk társasági életet élt, kapcsolatokat teremtett. De feltehetően nem ezek töltötték ki a napjait.
Bizony nem. Valamelyest átértékelte az európai és a magyar helyzetet. Szemben a Kossuth által vezetett emigrációs zömmel, elfogadta azt, ami a kiegyezés kulcsa lett: hogy a magyar nép a hatalmas pánszlávizmushoz és a germán tömegekhez képest kicsi, ezért szükség van a Habsburg Monarchia fenntartására. Az pedig úgy stabil, ha a magyarokkal őszinte megegyezés és kompromisszum születik.
Amnesztiában részesült, és 1857-ben hazatérhetett.
Az 1861-es és ’65-ös országgyűlésben 1861-től Sátoraljaújhely követe volt az országgyűlésben, az utóbbi alkalmával, ’65 és ’67 között a képviselőház alelnöke is volt. Tagja votl a Hatvanhetes bizottságnak, ami nem a kiegyezés dátumáról kapta a nevét, hanem mert hatvanheten voltak. Ebben a bizottságban, Andrássy közreműködésével szövegezték meg a kiegyezés dokumentumait. Deák Ferenc időskorára hivatkozva már nem kívánt miniszterelnök lenni. 1867 februárjában azt javasolta az uralkodónak, hogy Andrássyt nevezze ki, aki aztán 1871-ig töltötte be ezt a pozíciót. Deák maradt a pártvezér, a parlamenti többség vezetője, a kiegyezési tárgyalásokat természetesen ő vezette, de a gyakorlati megvalósítást Andrássyra bízta. Deák nem is vett részt a koronázáson, diszkréten jelezve, hogy a kiegyezést nem a legjobb, legörömtelibb, csak a legoptimálisabb megoldásnak tartja.
Hogy került Andrássy kezébe a korona?
Habsburg-Lotharingiai István, az utolsó pest-budai nádor címe és funkciója 1848-ban megszűnt, elhagyta Magyarországot, és 1867 februárjában a franciaországi Mentonban elhunyt. Az új alkotmányos berendezkedésben a nádori címet nem lehetett elhelyezni, hiszen rendi tisztség volt. A gordiuszi csomót úgy vágták át, hogy az országgyűlés egy napra nádorhelyettessé választotta Andrássy Gyulát, aki június 8-án Ferenc József fejére helyezhette a magyar koronát. Így állt elő az a furcsa szituáció, hogy aki a jelképes kivégzést korábban elrendelte, végül az egykori elítélt kezéből vette át az uralkodói jelvényeket.
Milyen alapvető közjogi újítások fűződtek Andrássy nevéhez?
Mások érdemeit nem elvitatva kijelenthetjük, hogy fundamentális törvények kapcsolódtak hozzá. Például az 1868-as horvát-magyar kiegyezés, amelynek révén a horvátok egyetlen politikai autonómiát élvező nemzetként kollektív jogokat kaptak. A népiskolai törvényt Eötvös József nevéhez kötjük, de az Andrássy-kabinet idején valósult meg. A nemzetiségi törvény európai szinten is különlegesség, a legtöbb országnak nem volt ilyen. Nálunk kulturális és nyelvhasználati jogokat kaptak a nemzetiségek. Gondoljuk meg: vármegyei szintig ki-ki intézhette az ügyeit, a vármegyegyűlésben felszólalhatott, az oktatásban a középiskoláig pedig tanulhatott nemzetiségi nyelven. Andrássy állította fel az Állami Számvevőszéket, ami ma is működő hivatal. A modern magyar igazságszolgáltatás alapját vetette meg azzal, hogy a közigazgatást és az igazságszolgáltatást szétválasztotta. Elérte, hogy a határőrvidékek visszatérjenek az országhoz, az egység helyreálljon. Ez az ő érdeme, míg a mélyreható közigazgatási reform már Tisza Kálmán munkája volt.
Andrássy Gyula az első és talán egyetlen magyar, aki Kaunitz kancellár vagy Metternich asztalánál ült. De más európai nagyságokkal is jó és egyenrangú kapcsolatban állt. 1871 és 1879 között ő ült az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminiszteri székében.
Kezdetben liberális céljai voltak, elsősorban az orosz cári birodalom ellen szerette volna koalícióba tömöríteni az európai hatalmakat, Nagy-Britanniát, Poroszországot. A másik, a Monarchiát hagyományosan érintő irány a Balkán volt. A kisebb államok nemzeti szuverenitását támogatta volna oroszellenes éllel, de az európai helyzet nem úgy alakult, mint képzelte. A tehetségét jellemzi, hogy képes volt megbarátkozni a körülményekkel. Amikor az orosz cári csapatok Konstantinápoly falai alatt álltak, Bulgáriát pedig felszabadították, elgondolkodott azon, hogy itt lenne az ideje a koalíciónak közös erővel fellépni az oroszok ellen. De sem az európai hatalmak, sem a Monarchia vezető személyiségei nem támogatták az elképzelést. A háborús felek, az oroszok és a törökök megkötötték a San Stefanó-i békét, létrejött Bulgária, a balkáni erőviszonyok rendezésére pedig – jelentős részben Andrássy közreműködésével – összeült a berlini kongresszus.
A török vereség következményeként azonban a Monarchia lépéskényszerbe került: bevonult Boszniába és Hercegovinába. Ez számos civilizációs eredménnyel járt együtt, például vasutat építettek. Andrássyt azonban sokan kritizálták miatta, mert a Monarchia területe ezáltal gyarapodott, ami ellenkezett a ’48-as szellemmel. 1879-ben, lemondása előtt egy nappal hozta tető alá az úgynevezett kettős szövetséget, a német császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia kölcsönös segítségnyújtási szerződését. Ez lett a korszak legstabilabb, az első világháború végéig kitartó szövetsége.
Andrássy 1945 utáni, a korabeli helyzet értékelését teljesen figyelmen kívül hagyó, rendkívül negatív megítélése ide vezethető vissza. Mára viszont a reputációja kezd helyreállni, amit impozáns lovasszobrának Parlament melletti újabb felállítása is érzékeltet.
További érdekességek a Talipg magyar podcastsorozat alábbi epizódjában:
A nyitóképen Andrássy Gyula lovasszobra a Kossuth téren. A szobrot Zala György szobrászművész eredeti műve alapján Polgár Botond, Engler András és Meszlényi János szobrászművészek készítették. Fotó: Shutterstock
