A világhírű, nevével fémjelzett kerámia kifejlesztője és gyártója, ZSOLNAY VILMOS (Pécs, 1828. április 19. – Pécs, 1900. március 23.) tanulmányait a bécsi Polytechnische Institutban végezte. Az apja által alapított gyárat bátyjától vásárolta meg. Az Első Pécsi Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára tűzálló tégla, épületdíszítő terrakotta termékeket és mázas edényárut készített. Az újdonsült gyártulajdonos külföldi szakembereket szerződtetett, tőlük tanulta a technológiát, a műhelytitkokat, de magánúton is tanult kémiát és műszaki ismereteket. Így 1872-től már maga vezette az üzemet. Vizsgálta a környéken előforduló agyagfajtákat, szorgalmasan kísérletezett – olyan sikerrel, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon egy addig nem ismert alapanyagból készült, művészi termékekkel állt elő. Az előállítási eljárás lényege az volt, hogy porózus cserépre magas hőmérsékleten olvadó ólommentes mázt vittek fel, a díszítéshez pedig alacsonyabb olvadáspontú, színezett mázt alkalmaztak, amely az égetés során kissé beolvadt az alapmázba. Ezt a többrétegű anyagot nevezték el a korabeli szakemberek porcelánfajansznak. Zsolnay találmányával nemcsak a világkiállítás aranyérmét, hanem a francia Becsületrendet is elnyerte.

A díszedény-gyártásban évről évre új formákat, díszítési technikákat fejlesztettek ki. 1884-ben kezdődött a kályhacsempegyártás. Nagy sikert aratott az a samotthoz hasonló, fagyálló, faragással alakítható épületkerámia – a pirogránit –, amelyet az akkoriban induló nagy építkezéseknél tömegesen alkalmaztak. Ma is szép példáját láthatjuk a Postatakarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a Mátyás-templom, a kassai dóm tetődíszítésénél. A díszítőelemek, dísztárgyak gyártásán kívül a gyár foglalkozott ipari célú termékek, például szigetelőanyagok előállításával is.
Az 1890-es években Wartha Vince műegyetemi vegyészprofesszor közreműködésével dolgozták ki az eozinnak nevezett fémfényű mázat különböző színekben; ez az 1900. évi párizsi világkiállításon nagy sikert aratott díszítő anyag manapság is a legnépszerűbbek közé tartozik.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

FELLNER FERDINÁND (Bécs, 1847. április 19. – Bécs, 1916. március 22.) építész, a Monarchia legtöbb színházépületét megtervező építésziroda alapító tagja. Hellmer osztrák építésszel társulva 1872-től nemzetközi hírű színházépítő volt. A színházak új típusát alakította ki, főleg alaprajzi újításaival. Számos magyar város színháza épült az ő tervei szerint, így Budapesten a Népszínház, a Fővárosi Operettszínház, a Vígszínház, valamint Temesvár, Szeged, Pozsony, Kecskemét, Nagyvárad és Kolozsvár színházai. Ők építették a budapesti Múzeum utcában a Károlyi-palotát, amely sokáig Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárként funkcionált.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Sulinet oktatás – Krónika;)

WODETCZKY LAJOS (Ober–Marklovitz, 1821. április 19. – Versec, 1874. november 9.): középiskolai tanár, ezermester, katonai, vasúti és egyéb műszaki berendezések feltalálója. A neves csillagász, Wodeczky József édesapja. Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a bécsi egyetemen nyerte. Pályáját Teschenben kezdte, majd Jägersdotfban tanított; 1852-től a verseci főreáliskola tanára, utóbb igazgatója volt. Tanári működése mellett műszaki kérdések foglalkoztatták. A hadseregben akkor használt Werndl-féle puskát módosította, tőle ered az ún. Hardtmuth-rendszerű cserépkályha alapötlete; a repülés kérdései is érdekelték. 1858-ban szabadalmaztatott vasúti hóeketalálmányát a szabadalom megkerülésével hosszú időn át gyártották. Szabadalmaztatta a mozdony elé szerelhető hóekét Wodetzky Lajos, aki főreáliskola-igazgató volt Versecen. Noha a pátenst maga I. Ferenc József is aláírta, az államvasutak sokallta a feltaláló által kért összeget és egyszerűen a beleegyezése nélkül elkezdte alkalmazni a hóekét. Bár ez nagyon megviselte a feltalálót és ellenlépéseket kívánt tenni, hamarosan azonban meghalt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

MENTOVICH FERENC, (Nagydebrek, 1819. április 19. – Marosvásárhely, 1879. december 15.): költő, természettudós, szabadszellemű, filozofikus-világnézeti könyvek szerzője. Vagyontalan gazdatiszt fia. 1841–43 között a berlini és a bécsi egyetemen tanult természettudományokat. Verseit már korábban közölték a folyóiratok, almanachok. Első verskötete, az Uniódalok (Kolozsvár, 1847) az erdélyi ellenzék politikai követeléseit szólaltatja meg. 1848–49-ben a szabadságharc mellett állt. 1849-ben lőporgyárban munkásként dolgozott, majd Pesten újságíró, nevelő. 1850-ben a nagykőrösi gimnázium költészettan- és irodalomtanára volt. Helyére később Arany János került, s ő a természettudományok tanára lett. 1856-ban a marosvásárhelyi kollégium matematikai tanszékét foglalta el. Legfőbb hivatásának az 1850-es évektől kezdve a természettudományi ismeretek terjesztését tekintette. Ő szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzetek című folyóiratot, majd a Székely Néplapot, végül a Székely Közlönyt. Tudományos fő műve az Új világnézlet (Maros-Vásárhely 1870), melynek 1863-i első kiadását a cenzúrahivatal elkobozta. Ebben és kisebb vitairataiban a mechanikus materializmus álláspontját védelmezte az uralkodó idealista áramlatokkal szemben, Darwin tanításai mellett foglalt állást.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)