A latin egyház korábban a vértanúság napján, december 20-án ünnepelte Antiochiai Szent Ignácot. Később, nyilvánvalóan másolási hiba következtében általánossá vált a február elsejei megemlékezés. Az új római naptár a szír egyháztól vette át az október 17-i ünnepet.

A szervetlen és analitikai kémia egyik első jelentős magyar művelője, Than Károly (Óbecse, 1834. december 20. – Budapest, 1908. július 5.) kalandos kitérő után kezdte tanulmányait: 1849-ben, gimnazista korában egy szülővárosában állomásozó tüzérezredhez „ágyúsinasnak” állt be és részt vett az erdélyi hadjáratban. A fegyverletétel után patikussegédnek állt, magánúton érettségizett, majd ösztöndíjjal gyógyszerészetet tanult a bécsi egyetemen. Itt szerzett magántanári képesítést is, később pedig megpályázta és elnyerte a pesti tudományegyetem kémiaprofesszori székét. Kezdeményezésére és részben tervei alapján épült fel 1872-re az egyetem új, korszerű kémiai épülete a Múzeum körúton. 1895-ben kezdeményezésére és anyagi támogatásával jött létre a Magyar Chemiai Folyóirat, az első értékes magyar nyelvű kémiai szaklap.
A kémiának majdnem minden ágát művelte. Nevéhez fűződik két, máig használt analitikai mérőoldat kikísérletezése. Elsőnek foglalkozott hazánkban színképelemzéssel. Vizsgálta és meghatározta a hidrogén égéshőjét. Elsőnek definiálta egzakt módon a gázok mól-térfogatának fogalmát. Két legjelentősebb  műve A qualitatív chemiai analysis elemei illetve A kísérleti chemia elemei, amelyek tankönyvként és kézikönyvként hosszú ideig egyaránt használatosak voltak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

SCHEDIUS LAJOS (Győr, 1768. december 20. – Pest, 1847. november 12.) sokoldalú művelődéspolitikus a Göttingenben tanult, majd a pesti egyetem esztétika professzora lett. Pest evangélikus iskolájának egyik fejlesztője, tantervének kidolgozója volt. Tudományszervezői és bibliográfusi munkássága is jelentős. Részt vett Lipszky János Magyarország-térképének szerkesztésében, majd 1836-ban Blaschnek Benjaminnal együtt maga is egy kitűnő, igen szép kivitelű országtérképet jelentetett meg, amely több kiadást is megért. 1799-től rendszeresen közölt cikkeket külföldi szaklapokban a hazai tudomány eredményeiről. Több lap alapítása is fűződik a nevéhez, például 1802 és 1804 között egy német nyelvű, Pesten megjelenő kulturális lapot adott ki.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993)

BENKŐ JÓZSEF (Bardócz, 1740. december 20. – Középajta, 1814. december 28.) botanikus sokgyermekes papcsalád szülötte volt, ő maga is a református lelkészi pályát választotta. Tudományos munkássága sokrétű: történeti, nyelvészeti, botanikai vonatkozású. Mintegy tucatnyi könyve jelent meg nyomtatásban, számos művét levéltárak őrzik feldolgozásra, kiadásra várva, de elveszett munkáinak száma is jelentős. Legnevezetesebb az Erdélyt bemutató, kétkötetes munkája, amelynek csak az első része jelent meg, a második rész máig kéziratban van. Jelentős tanulmánya foglalkozik a török jövevényszavak vizsgálatával a magyar nyelvben; itt egyben a feltételezett nyelvrokonságot is cáfolja. Tervezte Erdély növényvilágának teljes feltárását, de ezt a munkát csak részben végezte el. Botanikai szemszögből legjelentősebb eredményének az tekinthető, hogy ő volt az első hazai kutató, aki a növényvilágot az akkor korszerűnek tekinthető Linné-rendszer és annak nomenklatúrája alapján ismertette. Ő alkalmazta nálunk elsőként és következetesen a kétszavas nevezéktant, megalapozva a magyar botanikai terminológiát. Gyűjtötte a népi növényneveket is.
Sok méltatlan meghurcoltatás közepette, népes családja eltartásának gondjaival küszködve, testi és lelki bajoktól gyötörve végezte áldozatos munkáját, utolsó éveiben gyógyfüveket árulva tengette életét.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990 [Dr Priszter Szaniszló])

BORSOS JÓZSEF (Veszprém, 1821. december 21. – Budapest, 1883. augusztus 19.): arcképfestő, fényképész, portréfotós, az első hazai fotóiskola megalapítója. Tanulmányait Bécsben végezte, ahol korán magára vonta a figyelmet. Sikereket ért el neves kortársakról festett arcképeivel és polgári témákat ábrázoló, gondosan megmunkált életképeivel: Bor, asszony, szerelem (1847); Lányok bál után (1850), melyek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. Jellegzetesen biedermeier, anyagszerűen festett élénk, erőteljes, finoman árnyalt színei, harmonikus kompozíciója kedveltté tette a fejlődő Pest műpártoló közönsége előtt. Miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861-ben Bécsből Pestre költözött. A fotográfiával azonban nem tudván versenyezni, maga is fényképészműhelyt nyitott, Doctor Alberttel. Rövidesen a főváros népszerű fényképész műhelyévé váltak. 1864-ben alapította meg a Vegyészeti-fényképészeti Tanintézetet, az első hazai fotóiskolát. Fotográfiai cikkeket jelentetett meg, a fotótechnikában is nevet szerzett. 1877-ben váratlanul megvált műhelyétől, és végül a Szép Juhászné vendéglő tulajdonosaként halt meg.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)