Ünnepek, emléknapok
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe – Az ünnepről részletesen az OSZK honlapján olvashatunk.
A szerzetesek világnapja / A megszentelt élet világnapja – A katolikus egyház 1997 óta ünnepli ezen a napon II. János Pál pápa kezdeményezésére azt a mintegy egymillió férfit és nőt, akik szerzetesként élik életüket. Forrás: OSZK.
A vizes élőhelyek világnapja – Annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon fogadták el a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló ramsari egyezményt. Többet is megtudhatunk róla erre a linkre kattintva.
Február 2-án történt
1421 Felavatták a pekingi Tiltott Várost, a császárok lakóhelyét, amelyet 14 év alatt építtetett fel Jung-lö (Yongle) császár, a Ming-dinasztia harmadik uralkodója.
1536 Megalapították Buenos Airest.
1709 Egy angol hajó megmentette Alexander Selkirket, aki négy évet töltött egyedül egy lakatlan szigeten. Története inspirálta Daniel Defoe-t a Robinson Crusoe megírására.
1848 Aláírták a két éven át tartó amerikai–mexikói háborút lezáró békeszerződést, amelynek értelmében Mexikó területei közel felét elvesztette.
1922 Megjelent James Joyce Ulysses című regénye.
1935 Megjelent a Vigilia című katolikus folyóirat első száma.
1943 Véget ért a világtörténelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozatot követelő ütközete, a sztálingrádi csata.
1959 Az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében máig tisztázatlan körülmények között életét vesztette az Igor Gyatlov vezette, egyetemistákból álló kilencfős hegymászó csoport. A Gyatlov-rejtély néven is ismert tragédiát az orosz ügyészségi vizsgálat megállapítása szerint lavina okozta.
1984 Margaret Thatcher személyében először látogatott Magyarországra brit miniszterelnök.
1990 Dél-Afrikában ismét engedélyezték a feketék jogaiért küzdő, harminc évvel korábban betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus működését.
2004 A svájci Roger Federer lett a férfi teniszezők világranglistájának éllovasa, ezután rekordot jelentő 237 héten át ő állt a lista első helyén.
2009 Irán Föld körüli pályára állította első műholdját.
Február 2-án született
1487 I. (Szapolyai) János magyar király
1649 XIII. Benedek, a 245. római pápa
1754 Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord, Napóleon, majd a Bourbonok külügyminisztere, a történelem egyik legtehetségesebb diplomatája és köpönyegforgatója
1829 Alfred Edmund Brehm német természettudós, utazó, nevét korában Az állatok világa című könyve őrizte meg
1846 Paszlavszky József zoológus, pedagógus, a 19. század vége magyar tudóstársadalmának véleményformáló tagja.
1849 Pavol Hviezdoslav szlovák költő
1857 Hollósy Simon festőművész
1858 Komjáthy Jenő költő
1882 James Joyce ír író, az Ulysses szerzője
1893 Lánczos Kornél matematikus, fizikus, tudománytörténész. Életéről részletesebben az OSZK honlapján olvashatunk.
1909 Rajki Béla vízilabda-mesteredző, aki két olimpiai bajnoki címet nyert a válogatottal
1926 Valéry Giscard d’Estaing francia államfő 1974–81 között
1927 Stan Getz amerikai jazz-zenész
1929 Vera Chytilová cseh filmrendezőnő
1939 Dale Mortensen Nobel-díjas amerikai közgazdász
1947 Farrah Fawcett amerikai filmszínésznő, Charlie egyik angyala
1948 Sunyovszky Szilvia Kossuth-díjas színésznő
1949 Éder György Kossuth-díjas csellóművész
1964 Laura Poitras Oscar-díjas amerikai dokumentumfilm-rendező
1965 Galbács István Kossuth-díjas jazz-zenész, a Hot Jazz Band együttes tagja
1974 Sopotnik Zoltán József Attila-díjas író, költő
1977 Shakira kolumbiai popénekesnő
Február 2-án halt meg
1529 Baldassare Castiglione olasz író és humanista
1594 Giovanni Pierluigi da Palestrina olasz zeneszerző, a vokális zene kiemelkedő alakja
1769 XIII. Kelemen, a 248. római pápa, ő újította meg 1758-ban Mária Terézia és utódai számára a magyar apostoli király címet
1842 Bölöni Farkas Sándor író és utazó, akadémikus, a reformkor jelentős erdélyi alakja
1871 Eötvös József báró író, politikus, akadémikus
1907 Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz vegyész, az elemek periódusos rendszerének kidolgozója
1920 Szinyei Merse Pál, a magyar plein air festészet megteremtője
1932 Árkay Aladár építész. Életéről az OSZK honlapján olvashatunk bővebben.
1940 Timkó Imre, az agrogeológia egyik első hazai művelője. Többet is megtudhatunk róla erre a linkre kattintva.
1945 Balogh Lóránt építész, tanár. További részletek az OSZK honlapján.
1946 Törzs Jenő színművész
1960 Huszka Jenő zeneszerző, a magyar operett egyik utolsó nagy mestere
1960 Muharay Elemér magyar színész, rendező, dramaturg, hagyományőrző
1969 Boris Karloff angol színész, az egyik leghíresebb Frankenstein a filmvásznon
1970 Bertrand Russell irodalmi Nobel-díjas angol filozófus, matematikus
1974 Lakatos Imre matematikus, filozófus, egyetemi tanár. Életéről és munkásságáról erre a linkre kattintva tájékozódhatunk.
1979 Sid Vicious angol punkzenész, a Sex Pistols basszusgitárosa
1989 Tímár Béla Jászai Mari-díjas színész, rendező
1999 Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész, a nevét viselő világhírű vonósnégyes vezetője
1999 Karig Sára József Attila-díjas író, szerkesztő, műfordító
2014 Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas amerikai színész
2015 Bitskey Tibor Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze
2022 Monica Vitti olasz színésznő
2024 Vitézy László Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer