Ianus
Hónapneveink latin eredetűek. Római hagyomány szerint a hónapoknak – márciustól decemberig – a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet. Ez az első római naptár valójában empirikus parasztkalendárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehető 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holt időt – a földművelés planetáris urának, Szaturnusznak a hatalma alá eső Bak és Vízöntő havát – az i.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak utóbb január 1-jén kezdték az évet.

Az év első hónapját a csillagászati év megfelelő hónapneve után régente Vízöntő havának is nevezték. A csillagászati hónapok a napév fordulópontjaihoz igazodva a naptári hónapok utolsó dekádjában kezdődnek: a tulajdonképpeni Vízöntő hava január 21-én vagy 22-én. A régi időszámítás természetesen az évkezdetet is csillagászati fordulóponthoz, esetünkben a téli napfordulóhoz igazította.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

A január 1-i évkezdés szokását a rómaiaktól örököltük. A hagyomány (és Ovidius) szerint a Numa királynak, Romulus utódjának tulajdonított naptárreform óta lett a téli napfordulót követő Januarius az év első hónapja. A valóságban ez nem történhetett egyik napról a másikra. A consulok „évet nyitó” hivatalba lépésének ideje például egészen i.e. 153-ig március Idusának tájára esett, csak azt követően helyezték át január 1-jére. Mindazonáltal a római szokások tanúsága szerint bizonyos évkezdő jellege január 1-jének is régóta megvolt. A polgári évet a Saturnalia ünnep (december 17–23.) zárta le, s ennek „tizenkettedére” január 1-re, Janus isten orgiasztikus ünnepére esett a római „karácsony”, amennyiben ekkor ajándékozták meg az emberek kölcsönösen egymást, s szerencsét hozó örökzöld olaj- vagy babérággal díszítették fel otthonaikat. A kettősséget végül is Julius Caesar naptárreformja szüntette meg (i.e. 46), ezután került a római újév véglegesen január 1-jére.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium  (részlet)

A Boldogságos Szüzet a legnagyobbnak tartják a szentek között: ő a „kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idő, anya lett a szűz és fia született, Jézus. 

Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az Egyház tanításában négy dogma szól ISTEN ANYJÁról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:

Mária Isten Anyja. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Ünnepe január 1. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a. Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. Ezt a dogmát 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.

PETŐFI SÁNDOR (Kiskőrös?, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.): költő.
1835-től az aszódi evangélikus gimnáziumban tanult. Első fönnmaradt verse az itt írt tanévzáró búcsúvers. 1839 tavaszán statiszta lett a Pesti Magyar Színházban, majd Ostffyasszonyfán rokon családnál nevelő. 1839. szeptembertől katona, de 1841 februárjában gyönge egészsége miatt leszerelték. 1841 nyarán vándorszínész volt a Dunántúlon. 1841–42-ben a pápai kollégium tanulója. 1842. május 22-én jelent meg elsőként nyomtatásban verse, A borozó (Athenaeum). Ettől az évtől használja a Petőfi nevet, eredeti családneve, a Petrovics helyett. 1842–43-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten színész. 1844. februárban verseit kiadni gyalog indult Pestre, 1844–45-ben a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt. 1844. október 27-én megjelent A helység kalapácsa című vígeposza, november 10-én a Versek; 1845. március 6-án a János vitéz, március 20-án a Csapó Etelka emlékére írt Cipruslombok Etelke sírjáról. Ez év április 1. és június 24. között először járt a Felvidéken. Viszonzatlan maradt a Mednyánszky Berta iránti szerelme; később megjelentette a hozzá írt Szerelem gyöngyeit. Körülményei kedvezőtlenre fordultak: nem volt jövedelme, Zöld Marci című darabját elutasította a Nemzeti Színház, a konzervatív kritika támadta, néhány barátja is elfordult tőle. 1845 augusztusa és 1846 áprilisa közt többnyire szüleinél, Szalkszentmártonban tartózkodott; alkotói és személyiségválságáról tanúskodik 66 versből álló Felhők című ciklusa (1846).
Drámával, regénnyel is kísérletezett (Tigris és hiéna, 1847; A hóhér kötele, 1846). 1846 áprilisában megalakította a fiatal írók érdekvédelmi szervezetét, a Tízek Társaságát. Ősszel megismerkedett Szendrey Júliával, akivel egy év múlva házasságot kötött. 1847 februárjától fűzi barátság Arany Jánoshoz (Arany és Petőfi levelezése prózában, versben). Ez év március 15-én megjelent az Összes költemények. 1848. március 13-án megírta a Nemzeti dalt az Ellenzéki Kör tervezett reformlakomájára. Március 15-én a márciusi ifjak vezéregyénisége, Pest város és Pest vármegye Közcsendi Választmányának tagja volt. Fölesküdött nemzetőrnek. Március végétől republikanizmusa miatt elszigetelődött; június 15-én erőszakkal megakadályozták részvételét a szabadszállási választáson. Október 16-án századossá nevezték ki a 28. zászlóaljhoz Debrecenbe. 1848. december 15-én Debrecenben megszületett fia, Petőfi Zoltán. 1849. január végétől, saját kérésére, Erdélybe kerül Bemhez. Május 3-án Bem őrnaggyá nevezte ki. A katonai vezetőkkel való összetűzései miatt kétszer is lemondott rangjáról. Május elején Debrecenen át Pestre utazott. Júliusban az orosz támadás hírére, rövid mezőberényi tartózkodás után, Bemhez indult Erdélybe. Július 25-én Berecken találkoztak, Bem visszaadta rangját. Július 31-én a segesvári csatában tűnt el.
Petőfi Sándor 1844. évi gyors beérkezése fordulat reformkori literatúránkban: az irodalmi népiesség átütő sikerével betöltötte a „népköltő” szerepét. Az 1842–1844 közötti lírája (Versek) a hangvétel közvetlenségével, az ábrázolás hitelességével, a tájköltészet személyességével, a családi tárgykör őszinteségével hozott újat. Fontos eszköze a népdalra emlékeztető természetes versbeszéd, amely verseit gyors folklorizálódásra tette alkalmassá. A Felhők-korszak lehetőséget adott a romantikus „tépettség”, világfájdalom hagyományos verskereteket fölbontó szélsőségei számára. Egyéni hangjának megtalálása 1846 tavaszára tehető, a magyar liberalizmus válságának idejére. A francia forradalom történetének ismeretében és társadalmi utópiák tanulmányozása után, anélkül, hogy tételes utópiát vagy filozófiát alkotott volna, eljutott a forradalmi erőszak jogosságának elismeréséig és a világforradalom látomásáig (Levél Várady Antalhoz, Véres napokról álmodom, Egy gondolat bánt engemet, A XIX. század költői, Az ítélet, Levél Arany Jánoshoz). Szabadságkultuszában egyéni érzelmeit és érdekeit alárendelte az „általános boldogság” jövőbeli céljának. A költővátesz hivatása ennek szolgálata (Szabadság, szerelem!, Világosságot!, Az apostol szőlőszemhasonlata). Történelmi és irodalmi példázatait is ennek megfelelően válogatta (Nagykárolyban, A nép nevében, A majtényi síkon, Széphalmon, A munkácsi várban, Lehel vezér). 1846-tól a magyar irodalom vezéregyéniségévé vált, 1847-től a Tízek laza érdekvédelmi csoportosulását a népies triász világnézeti tartalmú, szűkebb közössége váltotta föl (Arany Jánoshoz, Tompa Mihálynál, Levél Arany Jánoshoz, Arany Jánosnál). Júlia iránti szerelmének érzelmi ereje, viszontagságos története, majd a házasélet boldogsága a szerelmi líra minden lehetséges hangnemét megszólaltatta. A Nemzeti dalt a liberálisok és a radikálisok egyaránt programversként fogadhatták. A költemény így a nagy, mozgósító Petőfi Sándor-versek és a nemzeti jelképversek (Himnusz, Szózat) közé emelkedett. Az apostol című művében a romantikus próféta küldetéstudata már a forradalmi folyamat valóságos ellentmondásaival, elsősorban a nép értetlenségével került szembe. 1848–49-ben nemcsak a katonaköltő szólalt meg (Csatadal, Négy nap dörgött az ágyú…, Csatában, Az erdélyi hadsereg), hanem az értékek pusztulásán aggódó humanista is (Mit daloltok…, Pacsírtaszót hallok megint, Ki gondolná…).
Shelley, Béranger, Heine, Moore, Moreau, Schiller, Claudius, Matthisson néhány versén kívül a Vörösmartyval és Arannyal tervezett Shakespeare-kiadás számára a Coriolanust fordította le. Belefogott a Rómeó és Júlia fordításába is.
Hazai kultusza folyamatos: 1862-ben állították első szobrát Kiskőrösön, 1876-ban Jókai elnökletével megalakult a Petőfi Sándor Társaság; 1909-ben megnyílt a Petőfi-ház. Anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeumba került; Petőfi Sándor kéziratai megtalálhatók az MTA Könyvtárában és az OSZK-ban is.
A világirodalom legismertebb magyar költője. Már életében fordítottak verseiből német, cseh, angol nyelvre; később még mintegy félszáz más nyelvre is.

(Kerényi Ferenc szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

A BÉKE VILÁGNAPJÁt VI. Pál pápa kezdeményezésére (1967) ünnepeljük minden év első napján 1968 óta (World Day of Peace). Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon. 2000. január 1-jétől az ENSZ kezdeményezésére világi ünnepként is számos országban megtartják a béke világnapját, kezdetben One Day in Peace („egy nap békében”), újabban pedig Global Family Day néven (a „globális család” napja), amikor a Föld lakói egyetlen nagy családot alkotnak a békéért.

Az első telefonvonal a Duna jobb partján épült meg a távíróvonal mellett, majd 1893-ban a Duna bal partján a másik vonal. Az összeköttetés építésekor már magyar cégek is nyújtottak be ajánlatot, mint az Egger és Társa, özv. Weimer Vilmosné, Teirich és Leopolder, Fischer Sándor cégek, valamint Neuhold János budapesti és két pécsi iparos Kocharics János és Kindl Ferenc, továbbá a kolozsvári Geng Ádám.  benyújtott pályázatokat a minisztérium 1889-ben értékelte, mely szerint a távbeszélőgépek „Fischer Sándornál a legjobb minőségben és a legjutányosabb áron lettek rendelve”. A szükséges Leclanche-elemek szállítására – Weimer Vilmos halála után özvegye – Weimer Vilmosné vezette cég ajánlatát találták a legelőnyösebbnek. Azonban Weimerné szakmai és üzleti jártasság hiányában egyedül nem tudta vezetni az üzemet, ezért egy év múlva eladta a bécsi Deckert és Homolka cégnek. A postai szállítások révén ez a cég jól fejlődött és később a svéd Ericsson tulajdonába ment át.
A másik nyertes pályázó Fischer Sándor cége 1881-től Siemens-Halske rendszerű tűzjelző berendezéseket, valamint vasúttársaságoknak telefon berendezéseket készített. Gyártási engedélyt nyert a bécsi Czeija és Nissl cég berendezéseinek gyártására. A pályázaton ezeknek a készülékeknek a szállítására tett ajánlatot.
A Budapest-Bécs telefonvonal építésénél az említett cégeken kívül rendelést kapott még a Felten és Guilleaume, a Percy és Schacherer, valamint a pozsonyi Bondy Ottó-féle kábelgyár.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Phd-disszertációk (Antal Anikó)

Hazánk első, külföldre is fuvarozó vállalata, a Hungarocamion 1966. január elsején alakult. A cég járműparkja az alapításkor 270 járműből állt: Mercedes, Saurer, Skoda és Csepel autókból. A Csepelek később kicsinek és gazdaságtalannak bizonyultak, a kísérletek pedig, hogy az elavult erőforrást és erőátviteli egységet Mercedes motorra és váltóra cseréljék, nem jártak sikerrel, így 1969 után a Hungarocamionnál már nem alkalmaztak Csepeleket a fuvarozásban.

Előzmények és kronológia: 1948 – A VOLÁN állami fuvarozási vállalat megalapítása. 1966 – Megalakult a Hungarocamion, Magyarország egyetlen, állami tulajdonban lévő, nemzetközi közúti fuvarozást végző cége; 1994 – Privatizálják a Volán Tefu Rt.-t.; 2002 – A Volán Tefu Rt. megvásárolja a Hungarocamion Rt.-t, a Hungarocamion részvényeinek 92%-ának felvásárlásával, így létrejött Magyarország legnagyobb logisztikai szolgáltató cége.
2003 – A Volán Tefu felveszi a magántulajdonos nevét.
A Hungarocamion Rt. története napjainkban ért véget:  2006 – A Hungarocamion Rt. neve is a magántulajdonosi cégnévre változott, ezzel 40 év után eltűnik a piacról egy újabb, Magyarországon széles körben ismert név.

A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő Hungarocamion védjegyek (lajstromszám, cím):
152299 Hungarocamion Nemzetközi Autóközlekedési Rt.
151698 ZOLL Agent HUNGARIA
130368 CAMI  
127901 Hungarocamion – 126103 Hungarocamion

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; MSZH Pipacs adatbázis)

Az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat megjelenését Fejér György és Trattner János Tamás kezdeményezte. Újdonság volt a Tudományos Gyűjteményben a helyismereti, a népleírás: másfél évtizeden át ez lett egyik legfontosabb tárgyköre. A nyelvújítási harc utolsó, döntő szakasza a Tudományos Gyűjteményben zajlott (Kazinczy, Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél, 1819). A lapnak jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. 1828. januártól a megújulás érdekében Trattner jogutóda, Károlyi István az új nemzedék képviselőjének, Vörösmarty Mihálynak adta át a szerkesztést. Vörösmarty az általa szerkesztett első kötetben megszólaltatta Kazinczyt és Kölcseyt. Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi társadalmi reformjai mögé. 1828–1832 között rendszerint itt jelent meg az első tudósítás Széchenyi javaslatairól.
Hamarosan műszaki gárda alakult a lap körül a Hitel írójával együtt dolgozó mérnökökből. A reformtervek népszerűsítésével párhuzamosan gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét. Kedvelt szavaik voltak a természetjog és a polgári szabadság; fő politikai követelménnyé vált a nép nemzetbe emelése, a Nyugat polgári eredményeinek utolérése.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Új Magyar Irodalmi Lexikon (Fenyő István)

Ruszkabányán 1803-ban létesítettek először vaskohót, Hofmann Antal és testvére Hofmann Ferenc. majd 1803. október 14-én a katonai kincstár meghatalmazottjával szerződést kötöttek, majd megkezdték a vasérctelep feltárását és a szükséges épületek létesítését. Néhány évtized múltán, a négy Hofmann-leszármazott társul vette Ernő és Ádám egykori selmecbányai kollégáját, a tiroli származású Maderspach Károlyt, aki kiváló kohász és vegyész volt. Együtt megalakították a „Hofmann Testvérek és Maderspach Károly Ruszkabányai Bányatársulatot". Maderspach Károly ügykörébe tartoztak ezután a fontos vaskohászati és gépészmérnöki teendők: a kohóművek, öntödék és a gyár vezetése. Ez az időszak volt Ruszkabánya egyik aranykora.

A szabadságharc viharai és a Bach-korszak elmúltával Kerpely Antal tervei alapján 1866. áprilisában kezdték építeni a Lózsna-réten megvalósult korszerű vaskohót. Kerpely 1865-ben, éppen, amikor az általa tervezett brassói bánya- és kohóvállalat ruszkabányai vasgyárának építését vezette, szabadalmaztatta „a nyersvas kéntől, foszfortól és réztől való megtisztítására vonatkozó eljárását”. 1866-ban szabadalmát Szászországban be is mutatta, és más jelentős kohászati üzemekben működött szakértőként. 1868-ban visszatért Selmecbányára, ahol az akadémia kohászat-„kémlészet”, illetve az általa szervezett vaskohászat-vasgyártás tanszékének tanára és vezetője lett.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Bányászati és Kohászati Lapok 2003/5; (Schiff Júlia))

A bal parti körvasút 7 km hosszban valósult meg, a Rákosrendező pályaudvar és Rákospalota közötti összeköttetést megteremtő szárny a MÁV kezelésébe került. A jobb parti szárny szeptember elsejére készült el, 6 km hosszban. A két vasúti szakasz összekapcsolására az Újpesti vasúti híd (Északi összekötő vasúti híd) megépítésével került sor, amelyre a kereskedelmi miniszter 1894. év elején adott ki engedélyt. A már meglévő Esztergom–Almásfüzitő vasútvonal így Budapesttel összekapcsolódott, és a Budapest–Angyalföld–Óbuda csatlakozó vonalrész is megépült a Duna feletti híddal együtt. Az Óbuda–Kenyérmező közötti 40 km-es szakaszt 1895. év végén, az Óbuda-Angyalföld közötti 4 km-es szakaszt a híddal együtt 1896. év végén adták át.
Az Újpest vasúti híd forgalma rendkívül gyorsan növekedett, annak ellenére, hogy ez nem volt elsőrendű vasúti fővonal. A bal parti és a jobb parti körvasút közötti összeköttetéssel számos angyalföldi üzem, amelyek az újpesti országút mentén helyezkedtek el, bekerült a vasúti vérkeringésbe.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Közlekedéstudományi Szemle)

Az 1870-es helyébe lépett új építési szabályzat 4 övezetre osztotta Budapest területét. A korábbi szabályozáshoz képest igyekeztek gátat szabni a spekulatív célú építkezéseknek, ez azonban továbbra is csak kismértékben sikerült.
A kerületi elöljáróságok már 1893-tól – a kerületi mérnökök irányításával – az utak, csatornák fenntartásával, javításával, valamint a fővárosi tulajdont képező épületek karbantartásával kapcsolatos feladatokat látták el. Engedélyezték a házicsatorna-bekötéseket, ellenőrizték az építkezéseket, ők adták ki a lakhatási, használatbavételi engedélyeket. Első fokon gyakorolták az építésrendészeti hatósági jogkört, valamint a tűzrendészeti hatósági jogkört.
Az építési engedélyezési eljárásnak az építésügyi szabályzatokban (1870, 1894, 1914, 1937) meghatározott alapelvei jelentősen nem változtak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; BFL Levéltárismertető)

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1975. január 1-jei időponttal megalapította Magyarország második nemzeti parkját (az első a Hortobágyi Nemzeti Park volt, amelyet 1973-ban alapítottak). A Kiskunsági Nemzeti Park hat különálló területe volt hivatva arra, hogy megmentse a kiskunsági táj természetes képét: a szikeseket, a homokbuckákat, a mocsármaradványokat, a természetes erdőtársulásokat, valamint ezek élővilágát. (Azóta ezeknek a különálló területeknek a száma kilencre nőtt.) A nemzeti park része a Kolon-tó, melyet közvetlen környékével együtt természetvédelmi oltalom alá helyeztek. A tavat – amely kiterjedt nádfelületeivel, láp- és mocsárrétjeivel valamint láperdejével Magyarország egyik legjelentősebb édesvízi mocsara – az azt megelőző évszázad alatt olyan erőteljes emberi beavatkozás sújtotta, hogy már a léte is veszélyben forgott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000)

A helyi érdekű vasutak létesítése hazánkban 1880-ban kezdődött. Az ipar és a kereskedelem fejlődése a főváros körzetében többszörösére növelte a szállítási igényeket. Emellett a vidékről ide áramló munkaerő jelentős része a magas telekárak miatt csak a Budapest közeli falvakban tudott letelepedni és így a naponta bejáró dolgozók közlekedését is meg kellett oldani. A főváros környéki hálózat kiépítését a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) vállalta. Fejlesztési koncepciójuk alapgondolata az volt, hogy a közutak mellett haladó, sugárirányú vonalak a lóvasút vonalak folytatását képezzék. Az első vonalat a főváros környékének akkor legjelentősebb településére, Soroksárra tervezték. A vasúti pálya egyszerű kivitelben készült, a vonatok maximális sebességét 30 km/órában határozták meg. A 41,8 km-es törzshálózat két év alatt épült ki. A közvágóhíd-soroksári szakaszt 1887. augusztus 7-én, a dunaharaszti hosszabbítást 1887 végén avatták, a cinkotai majd a szentendrei vonalakat 1888-ban nyitották meg. A vonatokat a lóvasúthoz hasonlóan kürtjelzésekkel indították. A vontatást gőzmozdonyok végezték. A lóvasúttól eltérő üzemmód miatt a BKVT leányvállalataként létrehozták a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt-t, amely 1890. január 1-jén kezdte meg működését. A HÉV vonalak forgalma néhány év alatt ötszörösére növekedett. A villamosítás során 1000 V-os, egyenáramú feszültségű hálózatot hoztak létre. A két háború között léptek szolgálatba az első négytengelyes, acélvázas járművek. A részvénytársaság 1933-ban a főváros tulajdonába került. A gőzüzemű személyszállítást 1939-ben számolták fel. A nem villamosított ráckevei vonalrészen Diesel üzemű járműveket vontak be a forgalomba. Az 50-es években a favázas kocsiszekrényeket acélvázasokra cserélték. Az első ötéves terv jelentős beruházása volt a csepeli gyorsvasút, amelyhez egy kis-dunai hidat kellett építeni. A 60-as években a HÉV-vonalakat fokozatosan gyorsvasúttá alakították; új típusú motorvonatokat helyeztek üzembe. Az utasok kényelmét szolgálta, hogy az M2-es metróvonal megnyitására, 1970-re a gödöllői vonal új végállomása az Örs vezér térre került, 1972-ben pedig kis mélységben haladó alagúttal a szentendrei vonalat csatlakoztatták a Batthyány téri metrómegállóhoz.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Budapest Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990 [Keller László])

OKOLICSÁNYI FERENC ((?), 1894. január 1. – London, 1954. október(?) fizikus, a televíziózással kapcsolatos kezdeti kísérletek kiemelkedő alakja. A budapesti műegyetemen megkezdett tanulmányait az I. világháború miatt félbe kellett szakítania. Leszerelése után néhány gyakorlati jelentőségű találmányát igyekezett megvalósítani, de az akkori hazai viszonyok ezt nem tették lehetővé. 1926-ban Berlinben végzett kutatómunkát az akkor induló távolbalátással kapcsolatban Mihály Dénessel és az ugyancsak magyar származású Wikkenhauser Gusztávval a Telehor A. G. keretében. Miután ezt a vállalatot a nürnbergi TEKADE cég magába olvasztotta, Wikkenhauserrel ott folytatta kísérleteit. Ez időben szerezte meg az erlangeni egyetemen fizikából doktorátusát. 1936-ban Wikkenhauserrel együtt a londoni Scophony Ltd. kutatólaboratóriumában működött. Előbb tükörcsavaros letapogató rendszerének fejlesztésével foglalkozott, majd ultrahanggal gerjesztett folyadék-rácsrendszerével sikerült jó minőségű televíziós képet előállítania. Az 1938. évi brit rádiókiállítás alkalmával már nagyméretű képeket vetítettek e rendszerrel. A II. világháború után a színes távolbalátás kérdéseivel foglalkozott; az USA-ban szabadalmaztatott színes sorváltós katódcsöve megelőzte a hasonló Lorentz-csövet és sorozatban gyártották. Elektronikus magosztályozó gépét egy londoni cég gyártotta, melynek haláláig főmérnöke volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A híres egri csillagász, teljes nevén MONTEDEGÓI ALBERT FERENC (Klagenfurt, 1811. január 1. – Eger, 1883. augusztus 9.) szüleivel az 1820-as évek elején került Egerbe. A helyi csillagvizsgáló igazgatója – mellesleg Gauss tanítványa -, Tittel Pál kezdte matematikára és fizikára tanítani az érdeklődő, tehetséges fiút. Amikor Tittel 1825-ben Budára, a gellérthegyi csillagvizsgálóba került, Albert Ferencet maga mellé vette gyakornoknak. Tittel halálakor, 1831-ben tanítványa még túlságosan fiatal volt ahhoz, hogy igazgatói székében kövesse, de az alkalmas személy megtalálásáig gyakorlatilag mégis Albert Ferenc irányítása alatt állt az intézmény. 1841-től csillagászatot és földrajzot tanított a pesti egyetemen, méghozzá –az előbbit elsőként – magyar nyelven.
Az 1849-es szabadságharc során a gellérthegyi csillagvizsgálót ágyútalálat érte, cseh származású igazgatója elmenekült. Albert Ferenc próbálta menteni a fosztogatók által széthordott értékes műszereket és könyveket. Néhány hónapra börtönbe került. Mivel kiszabadulása után a budai csillagvizsgáló romokban állt, ifjúsága színhelyére, Egerbe tért vissza és a líceum matematika tanára valamint a Spekula (csillagvizsgáló) vezetője lett. Minden igyekezete ellenére sem sikerült azonban az elavult műszereket érseki segítséggel újakra cserélni, sem pedig a gellérthegyi felszerelés maradványait megszereznie. Korszerű műszerek híján a megfigyelő munka helyett ismeretterjesztő cikkeket írt, melyeket főleg a helyi lapok közöltek. A csillagászat mellett a földrajz, a helyismeret, a német és a magyar nyelv is érdekelte; e tárgykörökben számos közleményt és könyvet írt, műfordításokat is készített. 1868-ban monográfiát adott ki Tittel Pálról.
1970-ben két csalódás érte: hiába pályázta meg a pesti egyetem csillagász professzori állását, majd pedig az akkor alakuló Meteorológiai Intézet igazgatói székét, mindkét helyen elutasították. Kéziratos hagyatékát az egri Érseki Könyvtár őrzi.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A modern elméleti fizikaoktatás megteremtője, ORTVAY RUDOLF (Miskolc, 1885. január 1. – Budapest, 1945. január 2.) a budapesti és a göttingeni egyetemen tanult matematikát és fizikát, majd Zürichben doktorált. 1927-ben jelent meg „Az anyag korposzkuláris elmélete” című könyve. 1928-tól haláláig a budapesti tudományegyetem elméleti fizika professzora volt.
Ortvayt elsősorban nem kutató, hanem oktató és szervező tudósegyéniségként tartják számon. A relativitás- és kvantumelmélet az ő kezdeményezésére lett az egyetemi tananyag része. Előadásai kiterjedtek az elméleti fizika valamennyi részterületére. Intézetét minden érdeklődő számára megnyitotta: kollokviumaira meghívta az iparban dolgozó fizikusokat, a társtudományok művelőit és a középiskolai tanárokat is. Szoros kapcsolatot tartott fenn a külföldi egyetemeken dolgozó magyar fizikusokkal. Meghívására Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede és Polányi Mihály számoltak be legújabb kutatási eredményeikről, majd amikor a háború közeledtével a személyes látogatás már nem volt lehetséges, Ortvay sűrű levelezést folytatott kollégáival. A Mathematikai és Physikai Társulatba olyan neves fizikusokat hívott meg, mint Planck, Sommerfeld, Heisenberg és Eddington.
Ortvay nagyon művelt ember volt; a fizika, matematika, csillagászat mellett érdekelte a filozófia és az archeológia is. Korai halála után munkáját az általa felfedezett tehetséges tanítvány, Novobátzky Károly folytatta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Az az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A gellérthegyi csillagvizsgáló alapító igazgatója, PASQUICH JÁNOS (Zeng, 1754. január 1. – Bécs, 1829. december 15.) Dalmáciában született és ifjúkorában pap volt. 1784-ben került a pesti tudományegyetemre, majd 1786-ban kinevezték a budai várban létesült csillagvizsgáló adjunktusának. 1789-ben az egyetemen a felsőbb mennyiségtan professzora lett. 1797-től a bécsi, majd a gothai obszervatórium munkatársaként működött. Ebben az időszakban a Föld alakjával és a földrajzi koordináták pontosabb meghatározása foglalkoztatta, kutatási eredményeiről szakcikkekben számolt be. 1802-ben tért vissza Magyarországra, 1807-ben a budai várbeli csillagda igazgatója lett. Ő kezdeményezte, hogy az elavult régi helyett létesítsenek új csillagvizsgálót a Gellérthegyen. 1805-ben készítette el az első tervezetet és 1815. október 15-én Ferenc császár megnyitotta az új létesítményt. Az épületet Pollack Mihály tervezte, a műszerek jó részét a müncheni Reichenbach cég szállította. Igazgatói pályafutása alatt számos szakmai támadás, rosszindulatú rágalom érte még közvetlen munkatársai részéről is. Ezek ellen saját kiadású röpiratokban tiltakozott. Gellérthegyi igazgatósága idején több fontos kézikönyvet is írt. 1825-ben, nyugdíjaztatása után, Bécsbe költözött. Értékes könyvtárát a gellérthegyi csillagvizsgálóra hagyta, a pesti egyetemen pedig alapítványt létesített kiváló hallgatók számára.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)