Szűz Mária látogatása Erzsébetnél – Sarlós Boldogasszony

Sarlós Boldogasszony

A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a „nehézkes” Máriának, a Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (latinul Visitatio) ünnepelte. Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott. A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk 1,39–56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte. Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, persze nem eredeti tartalma szerint, hanem aratóünnepként. Nálunk, hogy a többi Mária – („ősmagyarul” Boldogasszony) – ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet kapta. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.
Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az „életet” jelentő új kenyérnek szólt, és benne tudván tudatlan a sarló, kasza alatt elhulló gabonaistennek, akinek kultusza Jézus Krisztus testének, a szent ostyának tiszteletében napjainkig töretlenül tovább él. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13,26–30).

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Móricz Zsigmond születésnapja – 1879

MÓRICZ ZSIGMOND (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.): író, szerkesztő. 
Református teológiát, majd jogot tanult Debrecenben, a Debreczeni Hírlap segédszerkesztője volt. 1900. októberben Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett. 1903–1909 között Az Újság című napilap munkatársa. Több alkalommal részt vett népköltési gyűjtőúton Szatmár megyében. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka). 1908-ban megjelent Hét krajcár című novellája a Nyugatban. 1909-ben közzétette első novelláskötetét, Ady üdvözölte, barátságuk szellemi szövetséggé vált. A Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró (1910) című színművét, az új magyar irodalom elismert alakja lett. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, riportokat írt, de háborús illúziói hamar eltűntek. 1925-ben felesége öngyilkos lett. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1929 decemberétől 1933 februárjáig Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot; Móricz Zsigmondé volt a prózarovat. Írói szemléletmódjára ekkor az induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom volt legnagyobb hatással, megerősödött paraszti demokratizmusa. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több írásának modelljével. 1937-ben felbomlott házassága, Leányfalura költözött. 1939 decemberében Szabó Páltól átvette és haláláig szerkesztette a Kelet Népét.
A XIX. századi realista prózaírói hagyomány folytatója és megújítója, kezdetben még nehezen szakadt el Jókai és Mikszáth anekdotázó látásmódjától. Új tartalommal töltötte meg a hagyományos novellaformát, egyedi alakteremtés, pontos lélekrajz, a cselekményvezetésben megmutatkozó drámai helyzet jellemzi írásait (Hét krajcár; Bent a kupéban; Judit és Eszter; Tragédia). A paraszt alakja Móricz Zsigmond műveiben vált az irodalom alanyává. Első jelentős regényében (Sárarany, 1911) már a forradalomra megérett, de a forradalmi változásra képtelen, megrekedt magyar társadalom értéket pusztító voltáról beszél a naturalizmusra is emlékeztető jegyekkel. Az Isten háta mögött (1911) a kisváros sivár, lelkeket rontó, az értelmes élet lehetőségét megfojtó világáról ad számot. A háború embertelensége és a borzalmakon túlnövő életakarat a témája ekkori novelláinak (A tűznek nem szabad kialudni; Szegény emberek).
A forradalom bukása, a Tanácsköztársaságban való csalódás, az országvesztés s a meghurcoltatások okozta megrendültségről és fájdalomról szólnak tépett ritmikájú szabadversei (Misanthrop; Magyar fa; Éjféli görcsök) és legszemélyesebb lírai vallomása, a Légy jó mindhalálig (1920) példázata.
A XVII. századi Erdély tablóját adja történelmi trilógiájában (Tündérkert, 1922; A nagy fejedelem, 1935; A nap árnyéka, 1935). Magánéleti válságának mélypontján született a szegénységet és a társadalmi korlátokat is legyőző szerelemről valló Pillangó (1925) című idill. A gondolkodásmódján, életformáján változtatni nem tudó, szerepét vesztett történelmi középosztályhoz fűzött illúziókkal való leszámolás dzsentriregényeinek központi gondolata. A Kivilágos-kivirradtig (1926) és az Úri muri (1928) még némi rezignációval tekint az önpusztító „magyar sorsot” példázó alakokra, a detektívregény formáját öltő Forró mezők (1929) és az önéletrajzi gyökerű Forr a bor (1931) már kegyetlenebb tónusú, a Rokonok (1932) szerint pedig menthetetlen az a társadalom, melyet megkövült, hazug viszonyok hálóznak be.
Az író utolsó évtizede az induló népi mozgalomhoz közeledés jegyében telt el. E szemléleti alakulásnak az eredménye a balladisztikus tömörségű, drámai szerkesztésű Barbárok (1932) című kötet címadó novellája és A boldog ember (1935) című regénye, amelyben Joó György önvallomása a magyar parasztság értékőrző és értékteremtő erejének költői eposzává válik. A Csibe-novellák világából kinőtt Árvácska (1941) című regénye hittétel a kitaszítottak mellett; betyárregényeiben (Betyár, 1937; Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942) a társadalmon kívüli hősök főszereplővé emelésével, forradalmi változtatásigényéről és az országot a háborútól féltő ember függetlenségvágyáról ad számot.
Egész életében próbálkozott a színpaddal, váltakozó sikerrel. Terjedelme, színvonala és dokumentumértéke tekintetében jelentős publicisztikai és tanulmányírói munkássága.

(N. Pál József szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

A sportújságírók napja

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 1924. július 2-án alakult meg. Ennek emlékére az 1994. szeptemberében tartott párizsi ülésen magyar javaslatra július 2-át A SPORTÚJSÁGÍRÓK NAPJÁvá nyilvánították. 1995-ben ünnepelték először.

Fonó Albert születésnapja – 1881

A sugárhajtás elvének egyik első gyakorlati megvalósítója, a repülőgép-sugárhajtómű feltalálója, FONÓ ALBERT (Budapest, 1881. július 2. – Budapest, 1972. november 21.) a Műegyetemen szerzett oklevelet, majd magyar, német, belga, svájci, francia és angliai gyárakban dolgozott. Hazatérve védte meg Mechanikai munkatárolás villamos hajtásnál című doktori disszertációját. Találmányai közül említést érdemel az 1923-ban kidolgozott gőzkazán, valamint az 1928-ban szerkesztett bányászati légsűrítő berendezés. Szállítógépek és vasúti járművek önműködő fék- és menetszabályozójára vonatkozó szabadalmát 1924-ben a német Siemens gyár vette meg. 1926-ban egy szárnyashajó tervét dolgozta ki; a kísérletekben Kármán Tódor is részt vett.
Technikatörténeti jelentőségűek sugárhajtómű-találmányai. Első ilyen vonatkozású találmánya 1915-ből származik. Ezzel a légi torpedónak nevezett eszközzel a tábori tüzérségi fegyverek hatótávolságát akarta megnövelni. A rendszer alapelve az volt, hogy a lövegből indított lövedéket egy vele összekapcsolt hajtómű tovább gyorsította. Ilyen módon viszonylag kis kezdősebességgel is lehet nagy távolságra lőni és nehéz lövedékeket kis tömegű ágyúból indítani. A légi torpedóra vonatkozó javaslat jelentőségét a Monarchia hadvezetése nem ismerte fel, a felterjesztést elutasította. Fonó 1928-ban foglalkozott ismét a sugárhajtással. Kidolgozta a nagy magasságban hangsebességnél gyorsabban haladó repülőgép számára alkalmas hajtóművet, amelyet légsugármotornak nevezett el. Találmányára német szabadalmat kapott, amelyet később egy pótszabadalommal kiegészítve a sugárhajtómű négy változatát írta le.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Laczkó Aladár születésnapja – 1892

LACZKÓ ALADÁR, (Debrecen, 1892. július 2. – Szeged, 1969. augusztus 7.): agrárkutató, jelentős agrotechnikai megoldások kidolgozója az őszi lentermesztés és a vetőmag-fémzárolás terén.
Pályáját az Országos Dohánytermesztési Kísérleti Intézetben kezdte, onnan került a Szegedi Növénytermesztési Kísérleti állomásra, majd a Kender- Len- és Növényolaj-kísérleti Állomás igazgatójává nevezték ki. Az őszi len termesztési feltételei és a vetőmag-fémzárolás kérdései mellett részletesen foglalkozott a ricinussal, a szójával és más nagy fehérje- és olajtartalmú növénnyel.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)