Jeles napok

Június – Szent Iván hava – Nyárelő hava – Napisten hava

Jeles napok

Szent Ákos

Ákos, deákosan Achatius, ókeresztény vértanú. A keresztesháborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. Ezért a napot a Tízezer Vértanú ünnepe gyanánt is számon tartották. Achatius et Socii ünnepe hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte.
A legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban félelem helyett azoknak testi-lelki egészségéért, boldogulásáért imádkoztak, akik majdan böjttel és hallgatással hozzájuk könyörögnek. A kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről. Angyalok földelték el őket.
Mint mondottuk, a legenda a keresztesháborúk idején bontakozott ki, nyilvánvalóan a lovagoknak bátorsággal és hittel való fölvértezésére. Künstle szerint a kultusz a maga teljességében a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánosabbá, éspedig Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, de hozzátehetjük, hazánkban is.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Weöres Sándor születésnapja – 1913

WEÖRES SÁNDOR [e.: vörös] (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest., 1989. január 22.): költő, műfordító, drámaíró. 
Földbirtokos katonatiszt apa és művelt polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermeke. Csöngén élt, gyermekkorától nagy műveltségű felnőttekkel érintkezhetett. Pápán, Szombathelyen, Győrött, Sopronban végezte középiskolai tanulmányait; 1933-ban Pécsett volt joghallgató, majd bölcsész, ekkor ismerkedett meg Fülep Lajossal. 1932-ben jelent meg első verse a Nyugatban, 1934-ben pedig első kötete, a Hideg van. 1935-ben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült. 1937–38-ban Észak-Európában és Távol-Keleten járt. 1939-ben a vers keletkezéséről értekező önvallomásával doktorált (A vers születése). Könyvtáros lett Pécsett, de sok időt töltött Budapesten is. 1947-ben Pestre költözött, 1948-ban feleségül vette Károlyi Amyt. Hosszabb olaszországi tanulmányutat tett. Világszemlélete miatt támadások érték; 1949-től csak műfordításai és gyermekversei jelenhettek meg. Színes, dallamos versein nemzedékek nevelődtek (Bóbita, 1955; Ha a világ rigó lenne, 1974). 1951-ben könyvtárosi állásából is elbocsátották. Kodály Zoltán, aki már a 15 éves lírikus versét (Öregek) megzenésítette, támogatta. 1956 végén megjelent Weöres Sándor gyűjteményes kötete; 1957-től 1964-ig ismét nehezen tudta megjelentetni írásait. 1966-ban Nyugat-Európában és az USA-ban járt. A nyolcvanas években mind súlyosabb betegségekkel küzdött. Kossuth-díjas (1970).
Költészete kezdetben a Nyugat lírikusainak erős hatását mutatja; leginkább természetes, naiv őszintesége egyéníti. Maradandó Babits Mihály és Füst Milán befolyása: a személyiség háttérbe húzódásában, a kitalált helyzetekben, „szerepekben” való megszólalásban. Korán megmutatkozott a primitív és az ősi megnyilatkozási formákhoz való vonzódása (A kő és az ember, Maláji ábrándok, Első emberpár); mitikus asszír és ógörög költői művek átírására is több ízben vállalkozott (Istar pokoljárása, Gilgames, Theomachia). Tudatosan vállalta, hogy különböző stílusokat asszimiláljon. Medúza (1944) című kötetében már saját világát építette. Fölfogására Hamvas Béla is hatott, akár a keresztény és a platoni szemlélet. Az emberi érzékek szerinte csak a jelenségek fölszínét közvetítik, de a praktikumra irányuló értelem sem jut mélyebbre, igazabb látásig; ezzel csak egy magasabb rendű, az ősit meg nem tagadó szellemiség tud élő kapcsolatot teremteni. Alacsonyabb szinten a játékosság és a naiv, nyitottságát el nem veszítő szemlélődés, magasabban a harmóniák, ritmusok törvényeihez igazodó művészi alkotó tevékenység. Szerinte a közvetlen tapasztalással észlelhető vagy a tudományos kategóriákkal rendbe foglalható történelem sem több kicsinyes részérdekektől meghatározott, zavaros történéshalmaznál; az igazi a szellem alakváltásaiban ragadható meg (Egy másik világ, Őrültekháza, Örök sötétség tapad…, Le Journal, XX. századi freskó). Ez utóbbi megvalósítására törekedett életművének sokféleségével: képi, érzelmi, gondolati és hangzáselemeket hordozó anyagának zenei megszerkesztésével (kisebb változatokban: Magyar etüdök, Rongyszőnyeg; nagyobb kompozícióban: Háromrészes ének, Harmadik szimfónia). A társadalmi változások ritkán késztették – ekkor is többnyire áttételesen – megnyilatkozásra (XX. századi freskó, Elesett katonák, Relációk), a közvetettséget néha az általános létélmények vagy a létbölcselet kifejezéséig fokozva (A reménytelenség könyve, Mahruh veszése, Nehéz óra). Számára az átélt rettenetek az egyetemes értékvesztés részei, s mivel a cselekvés megoldást nem hozhat, e rettenetek teremtenek alkalmat a cselekvésről való lemondás megfogalmazásához. 
Mítoszaiban és más nagy verseiben a világgal való ősegység helyreállításának, a férfi–nő viszonylatoknak, az anyag és a szellem ellentéteinek és a művészlétnek a kérdéseit dolgozta föl (Hatodik szimfónia, Az elveszített napernyő, Medeia, Orpheus). A szürrealistáktól tanult laza képzettársítás Weöres Sándor soraiban éppúgy találkozik a primitív szemlélet titokzatosságával, mint a gyermekversek friss játékosságával, a zenei motívumszerkesztéssel vagy a modern szabadversépítés eljárásaival; bravúros verselésének köszönhetően rendkívül sok versváltozatot alakított ki (Fughetta, Fuga, Változat egy népdalra, Grádicsok éneke, Dob és tánc, Ablak az éjbe, Négy korál). Gyakran juttatta jelentős szerephez az írásképet (Kínai templom, Keresztöltés, Tapéta és árnyék, Egérrágta mese). Versportréinak egy része is fontos (Három emlékmű, József Attila utolsó fényképére), lényegesen nagyobb azonban a súlya negyven darabból épített szonettciklusának (Átváltozások). Ebben az örök alakváltás, az átszellemült vándorlás eszményeit sugallva talán legteljesebb kifejtését adta harmóniaeszményének és a változás–változatlanság egységéről kialakított fölfogásának. E ciklus kiemelkedő darabjai: Proteus, Marsyas és Apollon, A nyüzsgés, A kilyukadt világ, Autophagia, A benső végtelen, Animus, Anima, In aeternum. Szerepjátszó készségét és stílusvirtuozitását Psyché című kötetében bontakoztatta ki a legszabadabban: ez a kitalált időrendjéből következő fejlődésen túl motivikusan is megszerkesztett versgyűjtemény a másfélszáz évvel korábbi időbe képzelt költőnőnek, Lónyai Erzsébetnek ellentétek közt őrlődő életéről, különös lelkivilágáról vall. Weöres Sándor kései lírájában nagyobb szerepet kapnak a személyes tényezők. Kiemelkedő költői műve még a Hetedik, a Nyolcadik, a Kilencedik szimfónia (ezeket részben korábban külön megjelent darabokból állította össze többtételes alkotásokká), A föld meggyalázása, Fairy Spring, Salve Regina, Variációk Sevcsenko témáira, Internus, Merülő Saturnus. Írt mesejátékokat, oratóriumdrámát és egyfelvonásos drámai költeményt; megszokottabb drámatípusokhoz közelebb álló műveiben leginkább a hatalomváltás problémái foglalkoztatják. Legértékesebb közülük a középkor végi Észak-Afrika színterére helyezett, alakok sokféleségét mozgató, problémákban és költői értékekben is gazdag Octopus.
Weöres Sándor műfordítóként is kivételes teljesítményt nyújtott: angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin szerzőktől többnyire közvetlenül (közvetítéssel más nyelvekből is) tolmácsolt művekkel a magyar fordításirodalom élvonalába emelkedett. Különös figyelmet érdemelnek a szemléletével rokon kínai versek átültetései.

(Tamás Attila szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Bodor Péter születésnapja – 1788

A székely ezermester, BODOR PÉTER (Erdőszentgyörgy, 1788. június 22. – Kolozsvár, 1849. augusztus 6.) már kisgyermekként bizonyította faragó tehetségét. Asztalosinasnak állt és hamarosan nagy ügyességre, szakértelemre tett szert. Támogatóinak köszönhetően tanulhatott a marosvásárhelyi református kollégiumban, ahol rajztehetségével tűnt ki. 1806-ban a bécsi Polytechnikumban tanult gépészetet, majd tíz évig járta Európa országait és gyakorlati ismereteket szerzett az órás és lakatos mesterségben, sőt, az orgonaépítést is kitanulta. Erdélybe való visszatérte után Bethlen Lajos gróf birtokán kapott építészi és műszerészi állást. 1816-tól Marosvásárhelyen élt, közeli barátja lett Bolyai Farkas. Mint „városi geometra” felépített a Maroson egy 8 méter széles és 63 méter hosszú hidat, amely teljes egészében fából készült, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül. Életének legjelentősebb alkotása a híres marosvásárhelyi zenélő kút volt, amelynek messzi földről csodájára jártak. 1820 és 1822 között készült a kupolával lezárt építmény egy már létező vízvezeték rendszer felhasználásával. Különlegessége az a szerkezet volt, amely minden hat órában különböző zenedarabokat játszott a víz hajtóerejének felhasználásával. A kupola tetején vörösréz Apolló-szobor állt, illetve arccal a Nap állását követve lassan mozgott. A szerkezetet és a szobrot 1836-ban egy hatalmas hóvihar tönkretette. A zenélő kút másolatát 1936-ban a Margitszigeten állították fel és többszöri felújítás után ma is működik.
A nevezetes zenélő kúton kívül számos – falusi templomok számára készült – orgona építése fűződik Bodor nevéhez; ezek közül a legjelentősebb a kibédi orgona. Az ezermester 1848-49-ben sokoldalú tehetségét a szabadságharc szolgálatába állította. Sokcsövű orgonaágyút szerkesztett láncos golyókkal. Egy új típusú gyutacs bemutatása során, Bem tábornok fogadószobájában érte a halál.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988 [Batári Gyula])

 

Duka Tivadar születésnapja – 1825

A Kőrösi Csoma-kutatás első nagy alakja, DUKA TIVADAR (Dukafalva, 1825. június 22. – Bournemouth (Anglia), 1908. május 5.) Pesten jogot tanult, a szabadságharc alatt Görgey titkáraként és hadsegédjeként szolgált. A világosi fegyverletétel után Angliába emigrált, ahol 1853-ban orvosi diplomát szerzett. Mint a Brit Kelet-Indiai Társaság orvosa, Calcuttában, majd Moghir körzetében teljesített szolgálatot. Katonaorvosi működése mellett itt kezdett el behatóan foglalkozni India tanulmányozásával és Kőrösi Csoma Sándor munkásságával. 1855-ben elzarándokolt Darjeeling-be, Csoma sírjához és elkezdte hagyatékának összegyűjtését. Munkája eredményeként adta ki a máig alapműnek számító Life and Works of Alexander Csoma de Körös, illetve magyarul Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai című könyvét (Londonban illetve Budapesten egyaránt 1885-ben jelent meg).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Magyar Életrajzi Lexikon)

Torday Emil születésnapja – 1875

A neves Afrika-kutató, etnográfus, Torday Emil (Budapest, 1875. június 22. – London, 1931. május 9.) iskoláit Budapesten és Münchenben végezte. 1895-ben ment ki Belgiumba, ahol banktisztviselő lett. A belga állam szolgálatában Kongóba közigazgatási hivatalfőnöknek nevezték ki. A Kongó vidékén végzett antropológiai és nyelvészeti kutatómunkát, később az angol Royal Anthropological Institut majd a British Museum részére. Nyolc afrikai nyelvet beszélt. Embertani és néprajzi megfigyelései úttörő jelentőségűek és az általa gyűjtött tárgyi anyag is páratlanul értékes. Ennek egy részét, egy 350 darabos gyűjteményt, a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott. Mivel az afrikai éghajlat aláásta egészségét, 1910 után Londonban dolgozott a British Museum munkatársaként. Gyűjtőútjairól számos könyvben számolt be, ezek közül néhány magyarul is megjelent (Bolyongások Afrikában – három utazás az Egyenlítő vidékén, 1923, Afrikai emlékek. Egy Afrika-kutató naplója, 1924.)

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Magyar Életrajzi Lexikon)

Dulovits Jenő születésnapja – 1903

A neves fotóművész, 13 fotótechnikai találmány alkotója, DULOVITS JENŐ (Budapest, 1903. június 22. – Budapest, 1972. július 24.) tanári oklevelének megszerzése után 20 évig tanított matematikát középiskolában. Ezzel párhuzamosan kezdett foglalkozni azzal a területtel, amit igazán hivatásának, sőt, szenvedélyének érzett: a fotografálással és filmezéssel. A korabeli folyóiratok szívesen közölték színvonalas felvételeit. Az 1930-as években kimagasló szerepe volt az ellenfényes fényképezés technikájának kialakításában, amelyet a szaksajtó „magyar stílus”-ként emlegetett. Tóth Imre mérnökkel együtt dolgozta ki a felvételek lágyítására szolgáló, úgynevezett „DUTO” (DUlovits-TÓth) előtétlencsét, amely az egész világon elterjedt. Dulovits talán legjelentősebb találmánya az első szemmagasságból fényképező, tükörreflexes, kisfilmes, beugrórekeszes objektívvel működő fényképezőgép, a DUFLEX (DUlovits reFLEX). A gép előállítására a Gamma gyárral kötött szerződést a feltaláló. A háború közbejötte miatt az új típusú gépet csak 1948-ban kezdték gyártani, és bár külföldön is sikert aratott, a gyártást 1950-ben profilváltás miatt megszüntették. Dulovits operatőri ambíciói sem vezettek sikerhez. Szőts István rendezővel 1943-ban készítettek egy kisfilmet a Kodály által feldolgozott Kádár Kata népballada alapján. A fényképezést egyhangú elismerés fogadta, de az újabb, egész estés játékfilm leforgatása már csak nagy nehézségek árán sikerült a háborús körülmények között; az elkészült anyag pedig még a készre vágás előtt elveszett. Egyértelmű, hosszan tartó sikert csak Dulovits könyvei jelentettek – ezek közül kettő német, kettő pedig magyar nyelven jelent meg és mindegyik számos kiadást ért meg – a legelsőt (Lichtkontraste und ihre Überwindung, Wien, 1936) hat nyelvre fordították le.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon)

Június 22-én történt

„A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.” Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, író és műfordító 1913-ban ezen a napon született. A 20. századi magyar irodalom sokoldalú alakja filozofikus költeményei mellett gyermekverseiről is híres volt. Ismert műve például a Psyché (1972) és a Bóbita (1955).

Weöres Sándor költő 1961-ben. Fotó: Hunyady József
Weöres Sándor költő 1961-ben. Fotó: Hunyady József / Fortepan

Június 22-én történt

1620 II. Oszmán török szultán fermánban (rendeletben) járult hozzá Bethlen Gábor erdélyi fejedelem magyar királlyá választásához.
1633 Galileo Galilei az inkvizíció kényszerítésére visszavonta nézeteit arról, hogy a Föld kering a Nap körül.
1815 Bonaparte Napóleon francia császár négy nappal a vesztes waterlooi csata után lemondott a trónjáról.
1837 Megkezdődött Budapesten a Nemzeti Múzeum építése.
1896 Sziklai Zsigmond építész megkapta az első „fotográfiai mutatványos”, azaz moziengedélyt Magyarországon.
1926 A Magyar Rádió stúdiójából először közvetítettek színművet: Géraldy Szeretni című háromszereplős darabját.
1934 Ferdinand Porsche tervezőirodája szerződést kötött a Birodalmi Autóipari Szövetséggel népautó fejlesztésére és gyártására. Az úgynevezett Volkswagen Bogár prototípusát 1935-ben mutatták be.
1946 Kolozsvárott megjelent az Utunk című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat első száma.
1950 Magyarországon megkezdődött az első tömeges elhurcolási hullám, amelynek során a déli határsávból a hortobágyi pusztába deportáltak „osztályidegennek” számító embereket.
1958 Martonvásáron, az egykori Brunszvik-kastély földszintjén felavatták a Beethoven Emlékmúzeumot.
1983 Magyarország legsúlyosabb bányaszerencsétlenségében, a márkushegyi bányában 37 ember vesztette életét.
1990 Berlinben lebontották az 1961-ben felhúzott, a hidegháború jelképévé vált berlini fal leghírhedtebb katonai ellenőrzőpontját, a Checkpoint Charlie-t.

Június 22-én született

1767 Szentjóbi Szabó László költő, a magyar jakobinus mozgalom résztvevője
1825 Duka Tivadar orvos, honvéd százados, a Kőrösi Csoma-kutatás első nagy alakja
1850 Goldziher Ignác orientalista, akadémikus, korának egyik legnagyobb sémi filológusa
1875 Torday Emil etnográfus, Afrika-kutató
1897 Korda Vince magyar születésű Oscar-díjas brit díszlettervező, festő
1898 Erich Maria Remarque német regényíró. Ismert művei A diadalív árnyékában és a Nyugaton a helyzet változatlan
1903 Dulovits Jenő fotóművész, filmoperatőr, az első tükörreflexes fényképezőgép feltalálója
1906 Billy Wilder hatszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer
1909 Mike Todd Oscar-díjas amerikai filmvállalkozó, a szélesvásznú mozi és a 70 mm-es mozifilm feltalálója
1910 Konrad Ernst Otto Zuse német tudós, feltaláló, a számítógép egyik atyja
1913 Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító
1923 Luttor Mara Balázs Béla-díjas filmrendező
1924 Vermes Géza orientalista, vallástörténész
1929 Keszler Pál zenész, karmester, színigazgató
1933 Petrovácz István író, műfordító, 1977–1993-ban a Móra Könyvkiadó főszerkesztője
1936 Kris Kristofferson többszörös Grammy-díjas amerikai dalszerző, énekes, szövegíró, színész
1939 Ada Jonat Nobel-díjas izraeli kémikus, a riboszóma kutatója
1940 Abbasz Kiarosztami iráni filmrendező, forgatókönyvíró, költő
1943 Klaus Maria Brandauer osztrák színművész, a Szabó István által rendezett, Oscar-díjas, Mephisto című film főszereplője
1947 Nógrádi Gábor író, költő
1948 Cserháti Zsuzsa táncdalénekesnő, sokak szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka”
1949 Meryl Streep háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznő
1952 Ifj. Jancsó Miklós Balázs Béla-díjas operatőr
1962 Pogány Gábor Benő Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
1967 Alejandro Aravena Pritzker-díjas chilei építész
1970 Derényi Imre fizikus, akadémikus
1980 Barabás Botond Jászai Mari-díjas színművész

Június 22-én halt meg

1276 Boldog V. Ince, a 185. római pápa
1813 Anton Graff német arckép- és miniatűrfestő, rézkarcoló
1851 Kováts Mihály nyelvújító, orvos
1873 Kovács Gyula paleobotanikus, akadémikus
1925 Felix Christian Klein német matematikus
1940 Wladimir Köppen német-orosz meteorológus, földrajztudós. Az általa felállított klímaosztályozás ma is használatos
1962 Uray Tivadar Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja
1965 David Selznick amerikai producer, forgatókönyvíró, stúdióvezető
1968 Benárd Ágost orvos, keresztényszocialista politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója
1968 Roubal Vilmos karnagy, zeneszerző, kiváló művész
1969 Judy Garland amerikai filmszínésznő
1974 Darius Milhaud francia zeneszerző, a Hatok csoportjának tagja, a modernista zenei irányzat egyik jeles képviselője
1980 Komlós Aladár állami díjas író, irodalomtörténész, a Nyugat második nemzedékének jelentős kritikusa
1982 Lissák Kálmán Kossuth-díjas fiziológus, akadémikus
1987 Fred Astaire Oscar-díjas amerikai színész
1987 Dercsényi Dezső Kossuth- és Herder-díjas művészettörténész
1990 Ilja Mihajlovics Frank Nobel-díjas szovjet-orosz fizikus
1999 Karl Krolow német költő
2008 Osztojkán Béla író, költő, újságíró, roma közéleti személyiség
2013 Lohinszky Loránd erdélyi magyar színművész
2013 Javier Tomeo spanyol író, a szürrealista irodalom mestere
2015 James Horner kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai zeneszerző, filmzeneszerző
2020 Ónody György újságíró, a Magyar Rádió szerkesztője
2020 Joel Schumacher amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer
2023 Harry Markowitz Nobel-díjas amerikai közgazdász
2024 Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász, a Kovács-szaltó névadója

#eztörténtma