Keresés
Hankó Balázs: Magyarország elkötelezett a kutatás-fejlesztés erősítésében
Magyarország olyan modellt hozott létre, amely megmutatja elkötelezettségét a kutatás-fejlesztés erősítése iránt. Az elmúlt tíz évben megháromszoroztuk kutatásfejlesztési forrásainkat – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a World Science Forum (WSF – Tudomány világfóruma) szombati záróülésén az Országházban.
Nyolc alkotót választottak idén a nemzet művészének
Nyolcan nyerték el idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet november 5-én adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
Janovics Jenő folytatja azt, amit az Ifjú barbárok elkezdtek
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 25-én mutatja be a Janovics című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A 2024/2025-ös évad első premierje Janovics Jenő életéből merít ihletet, és Vecsei H. Miklós, valamint Németh Nikolett szövegkönyvére, illetve a társulat improvizációira épül.
Rémbohózattal és opera-ősbemutatóval jön a miskolci színházi évad
201. szezonját kezdi a Miskolci Nemzeti Színház, augusztus 21-én tartották az évadnyitó társulati ülést. 2024/2025-ben többek között Rómeó és Júlia, opera-ősbemutató és Az üvegcipő folytatása várja a város színházszerető közönségét.
Megérkezett a Véletlenül írtam egy könyvet mozifilm előzetese
Bohém hangulatú előzetessel jelentkezett Lakos Nóra író-rendező és a Juno11 Pictures európai együttműködésben készülő, Véletlenül írtam egy könyvet című egész estés családi filmje.
Ingyenes filmekkel tiszteleg a Filmio a magyar mozgókép nagyjai előtt
Magyar Mozgókép Életműdíjban részesült az idei Moz.go fesztiválon Deimanik Tamásné Baba fénymegadó, Elek Judit forgatókönyvíró-rendező, Gulyás Buda operatőr, Piros Ildikó színművész és Selmeczi György zeneszerző. A Filmio, a Filmintézet streamingplatformja előttük tisztelegve csütörtöktől vasárnapig ingyenesen elérhetővé teszi néhány emlékezetes filmjüket.
Új ügyvezető a Kecskemétfilm élén
A stúdiót 53 évvel ezelőtti alapítása óta vezető Mikulás Ferenc producer június 1-jén átadja a stafétát Bán János írónak, az M5 korábbi csatornaigazgatójának, a Kecskeméti Médiacentrum korábbi főszerkesztőjének.
Húsz év után újra Fehérváron temetné a munkát Tevje
Kihirdette 2024/25-ös évadát a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Öt nagyszínpadi és öt kamaraelőadást mutatnak be, és nyolc gyermek- és ifjúsági előadást is láthatnak majd a fehérvári nézők.
Ritkán látható klasszikusok a Magyar Mozgókép Fesztiválon
A legújabb magyar filmek és premierek mellett igazi filmritkaságokat is bemutat június 12–15. között a Moz.Go.
A Margit-szigeti víztorony építője 1902-ben már metrót tervezett
Zielinski Szilárd építész-, út- és vasúttervező mérnökre, egyetemi tanárra, a vasbeton alkalmazásának első meghonosítójára emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete.
Kordonból, veszélyre figyelmeztető szalagból, irodai aktákból álló alkotásért jár az egyik legfontosabb képzőművészeti díj
Jesse Darlingnak a mai brit életre reflektáló, tömegterelő kordonokat, kicsavart vasúti síneket, szögesdrótot és szakadt lobogókat felvonultató kiállítása nyerte el az idei Turner-díjat.
Oláh János költőre, íróra emlékeztek és díjakat adtak a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A 2016-ban elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezetőről emlékeztek meg pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol három kiadó átadta Az év legsikeresebb szerzője díjat és kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.
November 3-án történt
1957-ben ezen a napon a szovjet Szputnyik–2 fedélzetén a világűrben járt az első élőlény, Lajka kutya. A műholdat Bajkonurból indították, előzetesen pedig több tesztnek is alávetették az állatot. Ugyan Lajka sajnos nem élte túl az utazást, a kísérlet mégis nagy előrelépést jelentett az űrutazás területén: ezzel bebizonyították a tudósok, hogy egy biológiai szervezet képes életben maradni a kilövést követően és a világűrbe megérkezve is.
Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán kapja idén a Tolnay Klári-díjat
Hűvösvölgyi Ildikó és Seress Zoltán színművészek kapják meg idén a Tolnay Klári Művészeti Díjat; az elismeréseket szeptember 4-én, hétfőn adják át a Nógrád vármegyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban.
Büszkeségeink, a hungarikumok címmel nyílt kiállítás a Vajdahunyad-várban
Büszkeségeink, a hungarikumok címmel időszaki kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a budapesti Vajdahunyad-várban.
Új néven folytatódik a Városmajori Színházi Szemle
Új névvel és koncepcióval folytatódik idén a Városmajori Színházi Szemle. A Szemle Plusz előadásai egy részének a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett a margitszigeti Kristály Színtér is helyet ad.
Mesterséges intelligencia segíti a fertőzést okozó baktériumok elleni küzdelmet
Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével – írta a BBC online kiadása csütörtökön.
Újra látogatható a Ráth György-villa
A Ráth György-villa szecessziós ebédlőjének falára visszakerült Rippl-Rónai József híres falikárpitja, a Vörösruhás nő. Az 1898-ban hímzett kárpit azonban csak néhány hónapig lesz ismét látható.
Zenei műfajok sokfélesége várja a 32. Művészetek Völgye látogatóit
Július végén rendezik a 32. Művészetek Völgye programsorozatot, ahol mások mellett fellép a Quimby, a Csík zenekar és a Carson Coma is.
Lator László elvesztett édenkertje
A közelmúltban bemutatták a Lator-tanya című, 1920 és 1944 között, a kárpátaljai Tiszasásváron, kertjükben és a Tisza-parton készült családi képeket tartalmazó albumot a költő kommentárjaival. Még vele együtt állították össze, de már csak posztumusz jelenhetett meg.