Keresés
„Viharban vitorlázom” – Bagó Bertalan rendezővel beszélgettünk
„A színház is olyan mesterségbeli tudást igényel, mint az asztalos munkája. Tanulni kell. A jó építésznek tudnia kell falat rakni. Ha életében nem látott kőművest, a ház sem lesz jó” – vallja Bagó Bertalan rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színház művészeti vezetője, akivel társulatépítésről, lélekpallérozásról és keserű csokiról is beszélgettünk.
„Éreztem, hogy én vagyok a fejében”– Interjú Fekete Ernővel
Így vagy tökéletes címen új magyar mozifilm debütál a hazai palettán, ha a járvány lehetővé teszi. Az egyik főszereplő, a kicsit sem tökéletes András szerepét Fekete Ernő, a Katona József színház közkedvelt művésze ölti magára. Nevetésről, undokságról, a vidéki lét vonzalmáról, a színház és a színészet új útjairól beszélgettünk telefonon, miközben Nógrád megyei házában éppen begyújtotta a kandallót.
„Tarkaságában mégiscsak szórakoztató élet” – Bálint Tiborra emlékezünk
„A szülőföld édes és érces harangszó, amely az aranyló galuskákat ringatja a vasárnapi húslevesben” – írta az Egyszer én is harangoztam című vallomásában Bálint Tibor, aki idén lenne kilencvenéves.
Esterházy Péter: Semmi művészet
„Anyám művészete”: a titkos címe mintha ez lenne Esterházy Péter Semmi művészet című regényének, amely szívszorítóan őszintén tárja fel az anya-fiú kapcsolat minden mozzanatát: szeretetet, határokat, nevelést, zsörtölődést, elfogadást, tabukat és felismerést. Ahogy a szerző a saját bőrén tapasztalta, a saját szemével látta, és ahogy megélte.
Jazzünnep a MOMKultban
Igazi jazzünnep lesz október 15-én a MOM Kulturális Központban! Az 50. születésnapját ünneplő zongorista, ifj. Szakcsi Lakatos Béla meghívására a műfaj hazai élvonala lép színpadra, idősebbek és fiatalabbak, különböző formációk vegyesen. Ez az este a jazzről és a jazzélet egyik kiemelkedő alakjáról szól majd. Vétek lenne kihagyni!
Melyek a legjobb filmek?
Ha azt kérdeznénk, szeretik-e Makk Károly Szerelem című filmjét vagy Kertész Mihály Casablancáját, mit felelnének? És mit tennének, ha azt kérnénk, állítsanak össze egy listát, melyen az önök számára legkedvesebb tizenkét film szerepel? Két filmes szakember ismét eleget tett ezen kérésünknek: cikksorozatunk harmadik – egyben utolsó – részében Pacskovszky József rendező és Balázs Ádám filmzeneszerző listája következik.
Molnár Levente: „Nekem a kutya olyan, mint egy ember”
A kutyák emberfelettiek. A tisztelet nyelvét beszélik. Az ő törvényeik a mennyországban is tökéletesen tudnának működni, és ha ők nem a mennyországba kerülnek, én oda akarnék menni inkább, ahová ők – mondja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes.
Négy kiállítás egy standon – A MANK az Art Marketen
A kortárs művészet érzékekre ható, vizuális élmény. A kortárs művészek kortársai vagyunk. Senki sem érti jobban egy adott kor művészeit, mint saját kortársaik. Te is kortárs vagy. Ez a mi korunk, a mi képeink.
A Fényterápia rávilágít a karantén melankóliájára
Tombor Zoltán Fényterápia kiállítása hűen mesél azokról a tapasztalatokról, amiket mi magunk is átéltünk a márciusi karantén alatt.
„A népdalokon keresztül meg tudjuk fogni egymás kezét” – Kiss Kata küldetése
Civilben olasz tolmács volna, ha maradna ideje efféle prózai dolgokra. Barsi Ernő zenepedagógus, néprajztudós tanítványa ehelyett azonban népzenei feldolgozásokkal szítja a parazsat a Kárpát-medence magyarságának szívében. Kiss Kata és zenekara Bikics Tibor vezetésével 2009 óta őrzi a lángot, amit egy világjárvány sem volt képes kioltani.
Szenátorok, démonok, reménytelen álmodozók
75 éves lenne Som Lajos, aki az Ős-Neotonban lett országosan ismert, de hozzá kötődik az első klasszikus hard rock formációnk, a Radics Bélával közösen alapított Taurus és a minden idők legnagyobb honi tinédzserhisztériáját produkáló Piramis is.
Múzeumi program hajléktalan emberek számára
Mi a múzeum? Mi a feladata? Kinek szól, és kiért van egyáltalán? Olyan hely, amely mindenki számára nyitott, sokféle emberről és sokféle embernek szól. Kiállításaival és programjaival hatékonyan hozzájárulhat a világ megértéséhez, az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság fenntartásához.
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Piliscsaba, 1950. Egy ezredes, akit éppen elő akar venni az ÁVH, megsejti, mi vár rá. Mivel maga is állambiztonsági tiszt volt korábban, ismeri a kollégák módszereit, és úgy dönt, hogy néhány megbízható emberével, feleségével és lányával Ausztriába távozik a közeledő végzet elől.
Őrült beszéd – Interjú Farkas Wellmann Endrével
A közelmúltban mutatták be Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő új verseskötetét. A Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című munka megjelenése kapcsán a korábbi kötetekről, a Néró-versekről is kérdeztük a költőt. Mi köti össze az ókori és a modern pszichopatát? Mit mond az őrült orvos az elszánt FBI-ügynöknek? Farkas Wellmann Endre meglepő válaszokkal szolgált.
Nyelvi tévhitek: Alanyi jogon
Ez nekem túl elvont! – hangzik el az ember szájából akkor, ha egy ügyet, problémát nagy erőfeszítésünkbe kerül megoldani, megérteni. Ilyenkor valójában referenciahiányban szenvedünk: tárgyi tudás híján nem feltétlenül tudjuk összekapcsolni az összetartozó fogalmakat, viszonyokat, és minden erőfeszítésünk ellenére a siker távolinak tűnhet. A nyelv is szolgáltat példát olyan esetekre, amelyekben – gyakorlat és elemzés ide vagy oda – elvontabb jelentésekkel találkozunk.
„A jó ház rendezi a látszólagos káoszt maga körül” – Interjú Péterffy Miklós építésszel
Egy egész nemzedék önképét tönkreteszi, ha hiteltelenül építünk újjá vagy meg valamit – vallja Péterffy Miklós építész, akivel fénytörésről, zeneszerűségről és a teremtés lepedőjéről is beszélgettünk.
A kolozsvári és a székelyudvarhelyi színház előadásait is jelölték UNITER-díjra
A Tomcsa Sándor Színház által bemutatott A mi kis városunk, valamint a Kolozsvári Magyar Színház által színre vitt Nóra is esélyes idén a román színházi szakma díjaira.
Vígjátékok mellett kuriózumok
„Amit mi játszunk, az egyedülálló a városban” – mondta Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti vezetője, színésze a teátrum évadbejelentő sajtótájékoztatóján. Az esemény Hamvai Kornél irodalmi vezetővel közösen mutatta be a színház 2016/2017-es évadának új előadásait. Elmondták: a megszokott, közkedvelt vígjátékok mellett idén is lesz olyan darab, amely kissé kilóg a sorból.
Kultúra a fotelből – Szirtes Edina 'Mókus'
„Nagyon félelmetes, amikor megmérettetünk, hogy valóban képesek vagyunk-e az igazi szolgálatra. Mert beszélni róla könnyű, de ha őszintén a szívemre teszem a kezem, tudom, micsoda „kiváltság” volt eddig az életem."
„Rituáléim lettek” – Exkluzív interjú Duda Évával az új darabjáról
Visszaverődő reflexiók, egymásra ható impulzusok, eklektikus zenei montázs és expresszív látvány jellemzi a Duda Éva Társulat legújabb és egyben elsőként streamelt darabját, a PRIZMÁt. Az arctalan, magukba zárkózott táncosok a járvány okozta kényszeres hétköznapi cselekvéseik és félelmeik zűrzavarában rájönnek, mi az emberi létezés legfontosabb szüksége.