Keresés
Kis fesztiválok, nagy élmények
Idén sem telhet el a nyár fesztiválok nélkül. Most azoknak sem kell búslakodniuk, akik őrült tombolás és tömegszörfölés nélkül szeretnének kikapcsolódni a különböző összművészeti programok során. Hoztunk három eseményt, ahol családias környezetben, kreatív energiák felhasználásával lehet eltölteni az időt.
Jacques Lipchitz műveiből nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
Jacques Lipchitz litván származású, Párizsban, majd New Yorkban világhírűvé vált szobrász műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum június 22-től látogatható új tárlata.
Irodalmi ritkaságok mellett a Budapesten söröző Maradona fotójára is lehet licitálni
A Múzeum Antikvárium június 6-i árverésén különleges, 350 tételes kéziratgyűjtemény kerül kalapács alá, köztük vannak Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Szomory Dezső, Weöres Sándor eddig még soha sehol nem publikált művei és levelei.
Dallos Bogi és Puskás Péter is főszerepet játszik a Karinthy Színházban
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közös produkcióval kezd szeptemberben a Karinthy Színház. Lesz musicalbemutató, Sirály és kortárs orosz komédia is.
Kivillanó női térdek és díszmagyar
Az első világháború idején munkába álltak a nők, a húszas évekre pedig teljesen megváltozott a társadalmi helyzetük. Megjelent az önálló, modern, önmagáról gondoskodni tudó és akaró nő. A Dresszkód: art deco című kiállítás az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött ruhák és viseletkiegészítők segítségével a két világháború közötti női divatot és a megváltozott életmódot kívánja bemutatni.
Óvnunk kellene a gyermekek hallását, mégis kitesszük őket a halláskárosodás veszélyének
Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Katona Szabó Erzsébet textilművész életművét mutatják be Gödöllőn
Április 13-án nyílik meg a gödöllői várkapitányi lakban a nemrég elhunyt Katona Szabó Erzsébet textilművész életművéből válogató kiállítás, mely négy évtized munkáját hozza egy kiállítótérbe.
A Nobel-díjas Jon Fosse írt üzenetet a színházi világnap alkalmából
Március 27. a színházi világnap, mely ünnepre minden évben egy-egy jelentős színházi személyiség készül üzenettel a világ művészei és közönségük számára. Idén Jon Fosse norvég író és drámaíró fogalmazta meg gondolatait háborúról, békéről és művészetről.
Idén is lehet pályázni a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjakra
Mától nevezhetnek a könyvtárak a Minősített Könyvtár címre és a Könyvtári Minőségi Díjra – jelentette be Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Országos Széchényi Könyvtárban csütörtökön.
Csák János: nem akarunk birodalomban élni
Nem akarunk birodalomban, sem európai, sem szovjet, sem amerikai birodalomban élni – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szegeden a fogadalmi templomban.
Ezen a zeneakadémiai koncerten bárki csatlakozhat az énekesnőhöz
A zenészek és a hallgatóság közötti interaktív élmény áll Harcsa Veronika és Nora Thiele InterAction című estjének középpontjában, amelynek magyarországi bemutatója március 20-án lesz a Zeneakadémia Solti Termében.
Saját weboldalt, színes programsorozatot és egy új sétányt kap Budapest a 150. születésnapjára
A főváros születésnapja alkalmából már a héten változatos programokkal, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással ünnepel a város.
Rippl-Rónai-kiállítás nyílt Kaposváron
Rippl-Rónai József (1861–1927) minden korszakából mutat jellemző és jellegzetes alkotást a festőművész nevét viselő múzeum legújabb időszaki kiállítása szülővárosában, Kaposváron.
Új rekordok a Virág Judit Galéria Zsolnay-aukcióján
Két 28 millió forintos leütéssel új rekordokat hozott a Virág Judit Galéria budapesti Zsolnay-aukciója, melynek során több további tétel is 10 millió forint feletti áron kelt el.
Neves szólistákkal és új sorozattal készül az Anima Musicae Kamarazenekar az idei évadra
Meghirdette 2023/2024-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseit, a hamarosan megjelenő lemezüket, valamint új, Klassz(ik) Liget című sorozatukat.
Best of Presser Gábor: ötlemezes válogatás jelenik meg a Hungarotonnál
Ötlemezes életműsorozatban jelenteti meg a 75 éves Presser Gábor pályafutásának népszerű dalait a Hungaroton. A kiadványok az Omega- és LGT-számok mellett a színházi munkákból és más előadóknak írt szerzeményekből is válogatnak.
Továbbra is várják a jelentkezéseket a MOKK múzeumi képzéseire a szentendrei Skanzenben
A MOKK idén ősszel Minőségmenedzsment és Gyűjteménymenedzsment képzéseket indít a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, amelyre múzeumi dolgozók jelentkezését várják szerte az országból.
20 helyszínen, több mint 300 fellépővel rendezik Pécsett a Zeneszüret Fesztivált
A Filharmónia Magyarország Zeneszüret Fesztiváljának legfontosabb hivatása kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét és közel vinni azt az emberekhez. Utcákon, tereken és egyéb különleges helyszíneken csendülnek majd fel könnyed dallamok, lesz operagála és érkezik José Cura is.
Tarr Béla tanítványának filmjét nemsokára itthon is vetítik
A 10. Cinema Niche idén a 29 éves korában, a film befejezése után öngyilkosságot elkövető kínai író és rendező, Hu Po An Elephant Sitting Still című nagyjátékfilmjét hozza Magyarországra: szeptember 9-én a Corvin Moziba, szeptember 22-én Pécsen az Apolló Moziba.
Új néven folytatódik a Városmajori Színházi Szemle
Új névvel és koncepcióval folytatódik idén a Városmajori Színházi Szemle. A Szemle Plusz előadásai egy részének a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett a margitszigeti Kristály Színtér is helyet ad.