Keresés
Akik a legjobb tudásukkal szolgálnak
Nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe március 15-e, ezért vált hagyománnyá, és ezért köszöntik ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak – hangsúlyozta a Parlamentben elmondott ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök március 15-én, a Kossuth- és a Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt.
Kiállítás az Intermédia Tanszék 30 éves fennállása alkalmából
Reprezentatív kiállítással ünnepli az Intermédia Tanszék fennállásának 30 éves jubileumát a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE). Az És mégis mozi a föld! IMXXX című tárlat december 14-én nyílik a Barcsay Teremben, az intézmény MKE 150 elnevezésű, nagyszabású, egész tanévet átívelő, jubileumi programsorozata részeként.
„A színházzal levegőt gyártunk” – Beszélgetés Tóth János Gergellyel
A Pesti Magyar Színház tagja, ahol hamarosan megkezdődnek a felújító próbák, és A nagy hadronütköztetőben, Hodászi Ádám darabjában is szerepel az Óvóhelyen. „Csak azért is” színészként jellemzi és Camus Pestisének orvosához hasonlítja magát, aki a pillanat művészeként, „levegőgyártóként” is a legtöbbet próbálja nyújtani.
Könyvtárak és közösségépítés
A könyvtár a kölcsönzői szolgáltatások mellett olyan térré válhat, amely lehetőséget ad a közösségformálásra és -építésre, illetve minden korosztálynak tud programot biztosítani – közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár július 4-én Keszthelyen, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50., jubileumi vándorgyűlésén.
Operavita – Oberfrank Péter karmester
„Az operajátszás ma nem tényező, inkább bizonyos kivételezettek játszótere” – fogalmaz a Pécsi Nemzeti Színház produkcióinak karmestereként is tevékenykedő művész.
Megnyílt a Frida Kahlo-kiállítás!
Frida Kahlo varázslatos, szenvedéllyel és szenvedéssel teli munkáiból nyílt kiállítás július 6-án a Magyar Nemzeti Galériában. A 111 évvel ezelőtt született mexikói művésznőtől több mint harminc festményt, köztük életrajzi ihletésű ikonikus portrékat, valamint grafikákat és fényképeket láthatunk. A budapesti Frida Kahlo-kiállítás megnyitójára eljött a művésznő rokona, Cristina Kahlo is.
Téged is vár Tündérország
A Tündér Lala című zenés mesejátékot mutatja be a Magyar Színház október 27-én. Szabó Magda Tündérországban játszódó regényét Halasi Dániel állítja színpadra. Az előadáshoz színházpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelynek keretében arra a kérdésre is keresik a választ: mi történik velünk a hétköznapokban, ha máshogy gondolkodunk a világról, mint a többiek?
„Az online közvetítés nem színház, csak pótcselekvés”
Mi lesz a színházakkal a járvány után? Lázat kell mérni előadások előtt, minden negyedik széket lehet majd eladni? A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának online kiadásában erről beszélgetett három színházigazgató.
Kékszakállú100
Idén május 24-én 100 éve lesz annak, hogy bemutatták Bartók egyetlen, ám világhírű operáját, A kékszakállú herceg várát a Magyar Állami Operaházban. A jubileum tiszteletére az évforduló és június 5. között az Opera két ikonikus rendezést megidézve és egy vadonatúj produkciót is színpadra állítva mutatja be a darabot, minden alkalommal egy-egy kortárs párdarab koncertszerű előadásával.
Önmagunkba zárva
Páratlan kezdeményezés a Magács László ötlete alapján elindított Első Magyar Karanténszínház. Első előadásuk a kiszolgáltatottság és az egymásrautaltság témájával foglalkozott.
Szrlm – Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa alkotói estje a Müpában
Női lélek, férfierő, szenvedély és boldogság, hit és hazaszeretet – megannyi ihlető érzelemre komponált koreográfiát az elmúlt évtizedek során a Kossuth-díjas, kiváló művész Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész. Most közös alkotómunkájuk tematikusan válogatott koreográfiáit mutatják be Szrlm címen társulatukkal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel október 27-én a Müpában.
Rippl-Rónai Balatonfüreden
KOMOR RAJZOSSÁG – DERŰS FESTŐISÉG. Rippl-Rónai József útja Párizstól Kaposvárig, a Földközi-tengertől a Balatonig címmel látható 2016. augusztus 6-tól a balatonfüredi Vaszary Galéria és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása. A 88 művet bemutató nagyszabású tárlatra számos hazai köz- és magángyűjteményből érkeztek remekművek.
A művészet orosz forradalma
Az európai modernizmus történetének egyik legkoncentráltabb fejezetét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A művészet forradalma című orosz avantgárd kiállítás anyagát a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumból válogatták, és január 29-től már látogatható – mondta el a tárlat január 28-ai megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Sikeres volt a nyári szezon
Büszkék lehetünk itt, Közép-Európában, mert szinte egyedülálló mennyiségű nyári szabadtéri színházat működtetünk és egyedülálló mennyiségű új produkcióval vártuk a magyar családokat és a külföldről Magyarországra látogató vendégeket – értékelte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a nyári szabadtéri színházi szezont augusztus 19-én Szarvason.