Virágos „negyven” napok
Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában. Diocletianus uralkodása idején szenvedett keresztény hitéért vértanúságot. Legendája szerint, amikor Florianus megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (Lorch) elfogtak 40 (!) keresztényt, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró megbotoztatta, s arra ítélte, hogy nyakában malomkővel az Enns hídjáról lökjék a folyóba. Tetemét egy sas őrizte mindaddig, amíg el nem temették. (A „sas”, a római légiók felségjelvénye, maga Aquilinus hadbíró lehetett, hisz a neve is azt jelenti „olyan, mint a sas”.)
A mondottakból következően Flórián tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. Szent Ágota őrhelyére állítva tűz és árvíz ellen hívták segítségül. A legenda szerint már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában egy cseber vízzel egy hozzá képest pirinyó házacska vagy városka tüzét kioltja. Amint ez várható, a tűzzel dolgozók (tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett, de a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját. Neve napján népszokásai is a tűzzel kapcsolatosak. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet, kenyeret nem sütöttek, a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon: például két fadarab összedörzsölésével.
Florianus jelképes alak, akit azért hívott az egyház életre, hogy a május eleji pogány szokásokat általa is megkeresztelje. Neve „virágzót” jelent, s a római Flora istennőtől kapta, akinek egyhetes ünnepségsorozata épp Flórián-nap vigíliájával ért egykor véget. Legendája a 40 kereszténnyel a május 1-jei fordulópontra utal. Mártíromságának színteréül azért tehették meg Laureacumot, mert a városnév azt jelenti: „babérkoszorúval (ékesített)”. A babér pedig május olümposzi védnökének, Apollónnak szent növénye volt. Halálának módja a rómaiak májusi Argei ünnepének szokásából vezethető le, amikor is nádból, szalmából font bábokat hajítottak jelképes emberáldozatul a Tiberisbe. Ez a szokás a kiszehajtás ókori előzménye is lehetett. Az argei-bábokat ugyanis március 17-én helyezték el alkalmi szentélyeikbe, olyan napon tehát, amelyre később virágvasárnap eshetett. Talán az sem véletlen, hogy az argei-bábok március 17-i fölszentelése és Flórián vértanúsága között 47 nap telik el. Flórián vízbe hajításának jelképi funkciója is megfelel a korábbi kiszehajtásénak. Ahogy a kisze a „40 napos” böjtöt jelképezi, úgy Flórián a húsvétot követő „virágos kedvű 40 nap” jelképe. Vértanúhalála e naptári ciklus szomorú végét jelzi (l. még „zöldember”). Flórián tűzzel való kapcsolata is összefügg a ciklusváltással. Az eddigiekben is láttuk, hogy a régi európai luniszoláris naptár határnapjai tűzújító, tűzszentelő ünnepek voltak. Az volt a gyertyaszentelő – Ágota – húshagyó kedd ünnepkör, az volt húsvét, s az volt a május 1. – Flórián ünnepkör is, mint ahogy az volt minden határnap az év további rendjében.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

A katolikus egyház 1969 óta a szenteket haláluk napján ünnepli, Szent Mónika halálának napja ismeretlen, így fia, Szent Ágoston püspök ünnepe előtti napon, augusztus 27-én szerepel a liturgikus naptárban.

FALKA SÁMUEL, (Fogaras, 1766. május 4. – Buda, 1826. január 20.): betűmetsző és rézkarcoló, a magyar betűmetszés és a nyomdai sztereotípia mestere. Nagyszebenben kezdett rajztanulmányaihoz, majd 1791-től Bécsben főképpen betűmetszéssel foglalkozott. Itt ismerkedett meg a sztereotípiával. 1798-ban hazatérve a budai Egyetemi Nyomdában „anyabetű véső és betűöntési ügyelő” lett. Itt fejlődött a magyar betűmetszés egyik legnagyobb mesterévé. Betűi – különösen nemes vonalvezetésű klasszicista antikvái – felveszik a versenyt a külföld legszebb termékeivel. Kb. 1830-ig az általa megformázott betűkkel készültek az Egyetemi Nyomda legízlésesebb kiadványai. A nyomdai sztereotípiának is ő volt az első hazai mestere.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Stark Lipót (Trencsén, 1866. május 4. – Bp., 1932. december 17.): gépészmérnök, a vezetékszámítás egyik úttörője. Tanulmányait a bp.-i műegy.-en végezte 1887-ben. 1891-től 1893- ig a Ganz-gyár D-amerikai erőmű-építkezéseinek vezetője. 1896-tól 1910-ig a gyár főmérnöke volt. 1911-ben a konstantinápolyi elektromos művek vezérig.-ja, 1911- től 1919-ig Bp. Székesfőváros Elektromos Műveinek vezérig.-ja, 1920-tól műszaki tanácsadója. Széles körű irodalmi tevékenységet folytatott. Számos szaklapnak volt munkatársa és az Elektrotechnika szerk.-je. Az angol. elektrotechnikai egyesület, a Society of Electrical Engineers tagja. – F. m. Az elektromos vezetékek számítása (Herzog Józseffel, a Mérnök Egylet 1890-ben Hollán- pályadíjjal tüntette ki). – Irod. Szilárd Zoltán: S. L. (Magy. Mérnök és Építész Egyl. Közl. 1933).

ZEHMEISTER LÁSZLÓ, (Győr, 1889. május 14. – Pasadena, USA, 1972. február 28.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kromatográfia módszerének egyik meghonosítója. Tanulmányait a budapesti műegyetemen kezdte, majd a zürichi műegyetemen fejezte be, ahol előbb vegyészmérnöki oklevelet, 1913-ban műszaki doktori címet szerzett. A berlini Kaiser Wilhelm Institutban R. Willstatter munkatársa. 1921–23-ban a koppenhágai mezőgazdasági és állatorvosi főiskolán dolgozott. Hazaérkezése után a budapesti műegyetemen szerzett magántanári képesítést. 1923–1933 között Cholnoky Lászlóval az elsők között vezette be a kromatográfiás módszert a preparatív szerves kémiába; sikeresen és sokoldalúan alkalmazták a szerves anyagok kémiai elválasztását. 1923-tól a pécsi egyetem orvosi karán a kémia tanára. 1940-ben előadások tartására az USA-ba utazott. Pasadenában a California Institute of Technology szerves kémiai tanszékén volt professzor 1959-ben történt nyugalomba vonulásáig. Rövid látogatásra jött Magyarországra 1971-ben, a pécsi orvostudományi egyetem díszdoktori címének átvételére.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Nagy Gáspár (Bérbaltavár, 1949. május 4. – Budapest, 2007. január 3.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő. A Digitális Irodalmi Akadémia 2017-ben posztumusz tagjává választotta.

Fontosabb díjak, elismerések:

1977 – Móricz Zsigmond-ösztöndíj
1977 – Radnóti-díj
1978 – Alföld-díj
1985 – Clevelandi József Attila-díj
1990 – József Attila-díj
1990 – Magyar Művészetért díj
1992 – Greve-díj
1992 – Artisjus irodalmi díj
1993 – Tiszatáj-díj
1993 – Nagy Imre-emlékplakett
1994 – Kölcsey-díj
1994 – Ratkó József-díj
1995 – Getz-díj
1999 – Balassi Bálint-emlékkard
2000 – Kossuth-díj
2001 – Hűség-díj
2003 – Szent Márton-díj
2005 – Arany János-díj
2005 – Szépirodalmi Figyelő-díj
2006 – Március 15.-díj
2006 – Magyar Örökség díj
2006 – Prima díj
2007 – Mikszáth Kálmán-díj
2007 – Kölcsey-emlékplakett

Nagy Gáspár életrajza