Művészet
Döntéshelyzeteink a kortárs tánc nyelvén
Simkó Beatrix Közel-távol című táncelőadását február 28-án mutatják be a debreceni Csokonai Színházban.
„Mindig jó kislány voltam”
Azt mondja, ahogy öregszik, egyre fontosabb számára a humor. Öniróniáról, megvalósuló álmokról, „színésznőségről” és a monodráma színpadi erejéről is beszélgettünk Horváth Lilivel.
Képekbe írt sorsok
A cigány képzőművészet különleges helyet foglal el az itthoni képzőművészetben. A jeles alkotók sorában figyelmet érdemel Ferkovics József, akinek nemrég nyílt tárlata az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.
„Érezze megtiszteltetésnek”
Az első magyar szépségverseny és az aktfotók térhódításának történetét ismerhettük meg Eperjesi Ágnes képzőművész performanszán és előadásán keresztül február 4-én a Capa Központban.
Koszovói családi album
Alban Muja projektje tavaly az 58. Velencei Biennálén a Koszovói Köztársaságot képviselte. Most a Ludwig Múzeumban látható.
A Családi tűzfészek színpadon
Tarr Béla 1977-es filmjéből készít előadást Pass Andrea a Trafóban. A bemutató február 27-én lesz.
Házhoz megy a Zenede: könnyűzenei turné Erdélyben is
Tizenkét erdélyi településre jut el márciusban a Házhoz megy a Zenede - Rocklegendák program. A koncert- és előadás-sorozat a rock külföldi és hazai megteremtőit mutatja be.
Rekordidő alatt adta össze a közönség a színházi díszlet árát
Alig öt nap alatt gyűjtötte össze a NESSZ alkotócsoport azt az összeget, amely első színházi bemutatójuk, a Nézz vissza haraggal díszletéhez szükséges.
Ingyenes koncerttel zárul a budapesti és jeruzsálemi zeneakadémia workshopja
Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és izraeli partnerintézménye a Reconnections kamarazenei workshopot.
A legendás virtuóz, Liszt Ferenc nyomában
Mire való egy néma úti zongora? Hogyan készülhet virágdísz hajtincsből? Hogy kerül George Sand tányérja egy Andrássy úti palotába? A Liszt Ferenc Emlékmúzeumban jártunk.
Díjazott képek
Minden évben nagy várakozás előzi meg, vajon a Magyar Sajtófotó Pályázaton a szakmai zsűri kiket értékel a legjobbnak.
Nemzetközi vándorkiállítás nyílik Budapesten
Két alkotó művein keresztül a wittgensteini gondolkodás és a kortárs képzőművészet néhány kapcsolódási pontját mutatja be az a nemzetközi vándorkiállítás, amely Wittgenstein címmel február 22-én nyílik az Art Quarter Budapestben.
Kissági vagyok, így, egybeírva
Július elsejével új igazgató kerül a 75 éves szegedi Kövér Béla Bábszínház élére Kiss Ágnes személyében. Interjúnk az országszerte népszerű, elismert, sokszínű bábművésszel.
Lezárult a Munkácsy 175 programsorozat
Békéscsabán egy éven keresztül ünnepelték a festőművész születésének 175. évfordulóját.
Pénteki kultúrrandi Cselőtei Zsófia grafikus-illusztrátorral
Sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.
Székely Aladár-kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeumban
A 150 éve született Székely Aladár (1870-1940) fotográfiáiból nyílik kiállítás pénteken a Magyar Fotográfiai Múzeumban Kecskeméten.