Popkult
Csajmágnes album a balatoni szezon végére
Saját verda, igazi csajmágnes, nem erről álmodtunk mindig? – hangzik el a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben.
Nem a mesterséges, hanem a természetes intelligencia hiánya aggasztó
Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, érdemes művész látott vendégül a műtermében, és az ötvenéves East első két lemezéről beszélgettünk vele.
Sam Fender a britpopbőrbe bújt rocker
Sam Fender az a muzsikus, akinek stílusa van. Nem is akármilyen. A rockzenében kifejezett kívánalom, hogy az előadót, ha lehet, az első pár taktus alapján beazonosítsuk.
Komjáthy György az életét köszönheti a rádiónak
A szocializmus évtizedeiben a támogatott és a tűrt kategória határmezsgyéjén egyensúlyozott, de nem volt „szelep” – egyebek mellett erről beszélt a Rádió 100 podcastsorozat ötödik adásában Komjáthy György.
Kádár Tamás szerint jót tett a vérfrissítés a Szigetnek
A Sziget főszervezője szerint a változtatásoknak, a megújulásnak köszönhetően a kedd hajnalban véget ért rendezvény 416 ezer látogatót vonzott, ami öt százalékkal felülmúlja a tavalyi számot.
A Pet Shop Boys tagjai szorgos munkások a szintipop gyártósorán
Arról énekel Neil Tennant a Pet Shop Boys Being Boring című slágerében, hogy ha nem vigyáznak, nem marad semmijük, amiért érdemes lenne aggódni.
Chappell Roan elvitt Csodaországba a Sziget zárónapján
A varázslaté, a csodáé, a girlpoweré és a mágikus univerzumoké volt a főszerep a Sziget utolsó napján: lezárás és búcsúzás helyett inkább kinyitott egy olyan kaput, ami egy színes, burjánzó világba vezetett.
Már tizenegymillióan voltak a Szigeten
Egy Ománban élő magyar lány lett a Sziget fesztivál történetének 11 milliomodik látogatója, akit a rendezvény hétfői zárónapján köszöntöttek a bejáratnál.
Doktor House Dumbledore bőrébe bújik
Hugh Laurie Golden Globe-díjas színész kölcsönzi majd a hangját a Roxfort igazgatójának egy új kiadású Harry Potter-hangoskönyvben.
Elindult a nevezés az idei Music Hungary-díjra
A Music Hungary Szövetség idén is keresi a hazai könnyűzene kiemelkedő alakjait és teljesítményeit – nemcsak a reflektorfényben álló előadók, hanem a háttérben dolgozó szakemberek és alkotók munkáját is elismerve.
A rock and roll az nem egy tánc – a 2010-es évek Szigete
A szubjektív visszaemlékezés harmadik, utolsó része, mely még a pandémia előtt időkre, a 2008 és 2018 közötti időszak eseményeire fókuszál.
Elhunyt a magyar beat egyik pionírja
Életének 84. évében elhunyt Tamás László, az Echo együttes egyik alapítója, dobosa és dalszövegírója.
Post Malone a Szigeten: a stadionturné kigurult a fesztiválra
Post Malone idei Sziget-fellépése a fesztivál egyik legvártabb koncertje volt, és a nagyszínpad előtt tényleg tengerként hömpölygött a tömeg. A hype adott volt, de a műsor szíve valahol útközben elmaradt.
Erdei tündérek lepték el a Szigetet
Hogyan kerül elektronikus alap egy népdal alá? És hogy kerülnek tündérek a Szigetre? Дeva és a Napfonat különleges koncertjén kiderült: egy kis mesére, varázslatra még a nagyszínpadon is van igény.
A középosztályosodó Sziget szonikus hozadéka a nullás évekből
A kétezres évek elején a Szigetet sajátos kettősség jellemezte: egyfelől a tömegigényeket kielégítő professzionális programgyárként működött, másrészt még tele volt nonprofit helyszínekkel és programokkal. Jöjjön hát a szubjektív visszaemlékezés második része a kétezres évek szigetes eseményeiről.
Csendesnek ígérkezett, aztán tinikorunkig repített a Sziget harmadik napja
Beugró fő fellépőkkel, erős magyar mezőnnyel és nagy hőséggel telt a Sziget augusztus 8-i harmadik napja.