Program

Nemzetközi kiválóságokkal indul a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Másodszor rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, Liszt Ferenc kedvenc templomában. A fesztivál művészeti vezetője, Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművész és Liszt-kutató az orgonazene kiváló nemzetközi képviselőit hívta meg az eseménysorozatra, akik május 5. és június 30. között adnak koncertet a történelmi templomtérben.

Áprilisban Miskolc lesz a kortárs tánc központja, indul a Horizont fesztivál

Hetedik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház április 23. és 27. között a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. A Miskolci Balett ismét neves koreográfusok, együttesek előadásait hívta meg a miskolci közönség és a látogatók számára. Minden előadás egy-egy érdekes szeletét mutatja meg a nemzetközi és hazai táncéletnek, trendeknek.

Nagyszabású országos koncertsorozatot indít az MVM

Klasszikus muzsikát és minőségi könnyűzenét is ígér az MVM támogatásával induló új eseménysorozat. Az MVM Classic&Club koncertjeinek első évadában Baráti Kristóf, Balázs János, Bogányi Gergely, az Anima Musicae Kamarazenekar, illetve Tóth Vera, Csík János, valamint Pál István Szalonna és Bandája lép színpadra.

Az Akváriumban ünnepel a hatéves Poket

Egész napos ünnepi programra készül a Poket zsebkönyvek. A Poket hatodik születésnapja alkalmából április 21-én az Akvárium Klubba szervezett fesztiválnapon kicsik és nagyok, a könnyűzene és az irodalom rajongói egyaránt megtalálhatják a számukra legizgalmasabb kikapcsolódást.

Kisfaludi Strobl Zsigmondot ünnepli idén Zalaegerszeg

Zalaegerszeg díszpolgára, a kétszeres Kossuth-díjas képzőművész a zalai Alsórajkon született 1884. június 30-án. A megyeszékhelyen idén nyáron gazdag programsorozattal ünneplik meg híres földijük hazai és világsikerekben bővelkedő művészi életművét.

Tizenkét év szünet után kezdi újra a Bijou zenekar

Hosszú kihagyás után friss számokkal és májusi újraalakuló koncerttel jelentkezik a magyar downtempo formáció.

Gazdag kincsesláda

Harmincöt éve nyitogatják Szentgálon az évszázadok alatt megtöltött, a tradíció jelen generációkra hagyományozott kincsesládáját, és azt mondják: még mindig tartogat különleges meglepetéseket.

Alkotás, zene, játék, élmény a mindszenti pajtában

Angyalnemezelés, gyöngyös kokárda, húsvéti alkotónap – a Bárka „i" Alkotó- és Rendezvényház mindig tartogat valami meglepetést. Beke Mari művészetpedagógus értőn és gondosan szervez programokat, választ foglalkozásvezetőket és nyújt élményt rendezvényeivel minden korosztálynak.

Rhoda Scott, Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Radics Gigi a Dohány utcai Zsinagógában lép fel

A Masters & Pieces koncertet a Dohány utcai Zsinagógában szeptember 12-én tartják. Az esemény része a 26. Zsidó Kulturális Fesztiválnak, amely a magyar és zsidó kultúrák gazdag örökségét és találkozását ünnepli.

Az Attraction Látványszínház Budapesten lép fel

Először ad egész estés műsort Magyarországon az Attraction Látványszínház – a társulat október 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Bodrogi 90 – Születésnapi gálaest a Nemzeti Színházban

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.

Frenk koncertezik a Várkert Akusztik sorozatban

Frenk szólókoncertet ad pénteken este a Várkert Akusztik sorozat következő eseményén a Várkert Bazár rendezvénytermének aulájában.

Kultúrpajta, múzeum, színház, fesztivál

A glokális fesztivál, ahol mindenki megtalálhatja a neki tetsző előadást, a közösséget, ahol otthon érzi magát vagy épp azt a kiállítást, amely inspirálja.

Sárközy Lajos és a Budapesti Vonósok koncertje a Zeneakadémián

A Budapesti Vonósok április 21-i koncertjén a világhírű hegedűművész, prímás, ifj. Sárközy Lajos kapcsolja össze korábbi korok virtuózait korunkkal.

Javier Perianes világhírű spanyol zongorista közös hangversenye a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

A Liszt Ferenc Kamarazenekar április 17-én a Zeneakadémián folytatja Beethoven-sorozatát a világhírű spanyol zongorista, Javier Perianes közreműködésével.

Szeretünk borzongani – ez lehet a jövőnk kulcsa?

Mennyire kell félnünk a jövőtől? Kollégánk, Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője szerint inkább felkészülni kell az elkövetkezendő időkre. Ennek lehetőségeiről, kérdésfelvetéseiről tart előadást országszerte a Petőfi Kulturális Programban.