balett

Előfordulhat, hogy ki kell lépni olyan szituációkból, amelyekből szinte lehetetlen

Kerényi Miklós Dávid balesete jelentős változásokat indított el szakmai, családi és lelki értelemben is. Braun Anna kérdezte őt.

A jövő magyar balett-tehetségeinek seregszemléjeként éled újjá a Pas de Quatre

A hazai intézményes balettoktatás képviselői, többek között a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei mutatkoznak be június 15-én az Eiffel Műhelyházban.

Kalóztánccal vonzzuk be a jövő férfi táncosait

Hiába mesés és látványos egy balettdarab, ha a kisebb korosztály számára komoly kihívást jelent a tánc nyelvének értelmezése. Hála az Opera vezetésének és kreatív alkotóinak, gyermekeknek szánt formában mutatják be májusban – a Csipkerózsika és A hattyúk tava után – immár a harmadik klasszikus balettet, A kalózt. Radina Dacéval, a Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetőjével az alkotási folyamatról beszélgetett Bőcs Annamária.

A világhírű Monte-Carlo Balett magyar balerinája Budapesten járt

Amint meglátták a próbateremben gyakorolni, azonnal leszerződtették a Svéd Királyi Opera balettegyüttesébe. Évek múltán az első próbatáncon felvették a neves Monte-Carlo Baletthez. Barabás Marianna mesés karrierje során körbeutazta a világot, és Magyarországra most Tündérkeresztanyaként tért vissza.

Megdőlt egy spicc-cipős világrekord

Igen, csak az egyik. Az egy helyen, egyidőben spicc-cipőben legtöbben táncolóké.

Barta Dóra: Komoly szigorral dolgozom, de mindig ott van mögötte a szívem is

A Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész Barta Dórát mindenképpen az elsők között kell említeni Kecskemét kulturális életének szereplői között. Az égiek bőkezűen megáldották tehetséggel, és sokat tett azért, hogy neve kitörölhetetlenül beíródjon a hírös város történetébe.

Balett-thrillerrel jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett

Balett-thrillerként dolgozza föl Fekete hattyú címmel Csajkovszkij százötven éve megálmodott klasszikusának történetét a Szegedi Kortárs Balett. A Juronics Tamás koreografálta darabot április 12-én mutatják be Szegeden.

A világjáró balett-táncos, akire rászabták Júliát

Március 31-én hatvanéves Volf Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magántáncos, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház mesterművésze. Korán induló pályáján a legnagyobb női szerepeket táncolhatta el: Giselle-t, Júliát, Odette-et és Mária hercegnőt.

A balett magyar hercege Picasso születésnapi ajándéka volt

Harminc éve, 1994. január 15-én hunyt el Róna Viktor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes és kiváló művész. Amellett, hogy pályája során a klasszikus-romantikus darabok legszebb férfiszerepeit táncolta el, a nemzetközi szcéna jelentős balettmesterként is számontartotta.

Vietnám fővárosában, Hanoiban mutatkozott be a Közép-Európa Táncszínház

Hanoi Magyar Nagykövetségétől kapott meghívást a Közép-Európa Táncszínház, hogy a Hanoi Kulturális és Művészeti Központban képviselje a hazai kortárs táncművészetet két előadásával. Az est során az együttes két szólóprodukcióját láthatta a közönség.

Slágerdarabok és jótékonysági előadások is szerepelnek az Opera ünnepi kínálatában

Az idei évadban minden eddiginél többször, összesen 41 alkalommal lesz látható Csajkovszkij mesebalettje 2023. november 24. és 2024. január 6. között a Magyar Állami Operaházban.

Budapestre figyel a nemzetközi balettvilág

Elkezdődött a Budapest Ballet Grand Prix. A Magyar Táncművészeti Egyetem hívta életre az új, kimagasló művészi színvonalú balettversenyt, amely a hazai balett- és táncművészet népszerűsítése céljából jött létre, és amelyen 23 ország közel száz fiatal táncosa vesz részt.

Először rendez nemzetközi balettversenyt a Táncművészeti Egyetem

November 21. és 24. között rendezi meg első önálló nemzetközi balettversenyét, a Budapest Ballet Grand Prix-t (BBGP) a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE). A hazai balett- és táncművészet népszerűsítésére létrehozott eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.

Több mint 110 nevezés érkezett eddig a Budapest Ballet Grand Prix-re

Több mint 110 nevezés érkezett eddig a novemberi Budapest Ballet Grand Prix nemzetközi klasszikus balettversenyre. A zsűri elnöke Kang Szu Dzsin lesz.

Öt premierrel készül a Győri Balett a 2023/2024-es évadra

Az új évadban felújított darabokat is műsorra tűznek – mondta az évadnyitó társulati ülésen a társulat igazgatója kedden a Győri Nemzeti Színházban.

Grandiózus klasszikusok a keszthelyi Táncpanorámán

Szeptemberben hagyományosan négy napra Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa: a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház szeptember 7. és 10. között rendezi meg a 21. keszthelyi Táncpanorámát.